Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Így táncolják a liberalizmust

Így táncolják a liberalizmust

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Felejtsd el a nemzeti színeket!

Svédországban ezért kezdtek kampányt egy farmer ellen, aki úgy gondolta, hogy szurkol népe csapatának. Nem hangoskodott, nem ment utcára – egyszerűen feltette a svéd zászlót a házára. A píszí világ szerint ez bűn. Az egyik ellendrukker a fenti képpel támadta a svéd hazafit, mert szerinte ilyet lehet csak közzétenni a csapat érdekében.

„Tudtam én, hogy az összes átkozott farmer rasszista”.

Ezt a mondatot muszáj volt megfogalmaznia egy svéd embernek. Saját magáról. Nem hiszem, hogy akarta, jóléti államban él állítólag, ott ugye minden a legjobb.

Miért?

Valahol mindig irigyeltem a sportújságírókat. Most írhatnék futballról, cselekről, gólokról. Valószínűleg a fent említett svéd gazdálkodó is erről beszélt volna ma reggel a hajnali munkavégzés után barátaival.

Ezt ő most nem teheti. Mert nem a meccsel kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy őt helyi „demokraták” letámadták. Egyetlen úgynevezett „liberális értéket” nem kérdőjelezett meg. Csak kitett egy zászlót, aztán néhány bálát kifestett a hazája színeire. Erre mondták, hogy fasiszta, rasszista, kirekesztő vagy.

Ezekben a bálákban amúgy az van, amit ő megtermelt. A svéd liberálisok (akik gabonát akkor arattak utoljára, amikor kommünikét fogalmaztak meg arról, hogy a búza lehet, hogy okostelefonra hasonlít) rászálltak a jelenségre. Micsoda ordenáré nacionalizmus!

Per Johan Andersson gazda és felesége, Katrine ebből kifolyólag most ki van átkozva a nagyon nyitott és befogadó Svédországban. Bűnük még az is, hogy nem csak most, hanem korábban is jelezték, nagy bajok vannak.

Megtagadja őket Svédország? A hazájuk? Inkább migráns, mint hazafi?

Vagy Per Johan Andersson gazdát és feleségét, Katrine-t egy szűk, magának hihetetlen jogokat követelő politikai jelentéktelenség támadta meg? Csak azért, mert – a házaspárral ellentétben – azt vették a fejükbe, hogy munka nélkül is lehet jól élni. És erre teremtettek egy elvnek nevezett semmit.

A hazáért már nem lehet kiállni a „civilizált világban”?

fotó: vice.com

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Gazdaság (705) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7546) Tereb (146) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Nézőpont (1) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Gasztronómia (539) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>