Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
A 444 kérdőre vonta Karácsonyt

A 444 kérdőre vonta Karácsonyt

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)
Ez az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelent.

A múlt héten ]]>megírtuk]]>, hogy miként emészti fel Karácsony Gergely „takarékos” főpolgármesteri hivatala hozzávetőlegesen egy CT árát.

Nos, a helyzet ennél is rosszabb.

Már a ]]>444]]>-nek is szemet szúrt, hogy idén – rossz hasonlattal élve – egyeseknek korán jött el a karácsony a Városházán és környékén. Az ellenzék egyik zászlóshajója keményen kiakadt, és nem csak a régi káderek újbóli reaktiválásán, de a jelentősen megemelt béreken is.

A Mekkora fizetéssel lepte meg Karácsony Gergely a rehabilitált szocialistákat? – című cikkében tételesen sorolja a meghökkentő eseteket:

– Karácsony Gergely bőkezűbben osztogatja a fővárosi önkormányzati cégekben járó fizetéseket, mint Tarlós István. (…)
– Draskovics Tibor, Gyurcsány Ferenc egykori minisztere például 644 ezer forintot keres majd havonta, míg az elődjének 500 ezret szavaztak meg 2014-ben.
– Egy másik volt miniszternek, az egykori MSZMP-s Kolber Istvánnak 322 ezres havi fizetés jut jövőre, míg öt éve ugyanezért a munkáért 160 ezer járt. (…)

Azt azért nem hinnénk, hogy a 444 hirtelen megvilágosodott, mindenesetre az, ha az új főpolgármester intézkedéseit pár nappal a beiktatása után még a „baráti” médiája is kritikával illeti (tegyük hozzá joggal), az számára az álmoskönyvek szerint a jövőre nézve nem kecsegtet semmi jóval.

Csépányi Balázs -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Sport (729) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Heti lámpás (342) Egészség (50) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Gazdaság (723) Vetítő (30) Történelem (18) Életmód (1) Szépségápolás (15) Tereb (146) Mondom a magamét (8034) Belföld (11) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>