Ma 2019 október 24. Salamon napja van. Holnap Blanka, Bianka napja lesz.
A Dobrev Klára párt

A Dobrev Klára párt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A Böszme lecseréli öregecskedő feleségét?

Döntött a Demokratikus Koalíció a májusi Európai Parlamenti választási listájáról.
A biztosnak tűnő befutó helyre Dobrev Klára került.
A párt elnöke, Gyurcsány Ferenc nem is oly rég azt nyilatkozta, hogy nem indítanak más pártokkal közös listát, azt majd nem ő vezeti.
Majd nem, azaz majdnem...
A történeti hűség kedvvért idézzük őfelsége internetes bejegyzéséből: "Európai képviselőjelöltként Klára nem a feleségem,..."
Mindeközben, a közösségi portálokon már csak félig-meddig számít viccnek, hogy a DK névválasztása anno, a Demokratikus Koalíció, csak egy megerőszakolt szójáték volt. Hisz teljesen egyértelmű, hogy semmiféle demokráciát nem képvisel a képződmény, amelyre leginkább Gyurcsány-pártként illik hivatkozni, mert követői Gyurcsány Ferenc feltétlen hívőiből állnak. A koalíció szó pedig egyesülést jelent, szövetséget, aminek, tekintettel arra, hogy kizárólag Gyucsány-vezér és alattvalói a DK nevű párt összetevő elemei, megint semmi értelme.
Az internet népe azonban, amint kiderült, hogy Klára asszony a "spitzenkandidat", gyorsan-frissen kihámozta a tutit. A közösségi médiában meg-megjelennek azok a hozzászólások, amelyek Ferenc gazda bölcs előrelátását dicsőítik, és nagy szellemek találkozását sejtetik, amidőn a főparancsnok a neje (harcostársa és egyben immár a nagy európai gondolat megvalósítója), Dobrev Klára monogrammjával azonosította annak idején az MSZP-ből kiugrott pártját.
Nyugaton gazdagék a jachtjukat nevezik el szeretett nőikről, egy kommunizmusban szocializálódott, majd a demokráciában levitézlett politikusnak, úgy tűnik, pártot is sikerült. (Persze csak az internet népe szerint...)
Ha meg mégsem jönne össze az EP képviselőség a "nem feleségnek", 1. Ferenc legfeljebb vesz egy jachtot és és Klárára kerszteli.
Vagy lecseréli öregecskedő feleségét?

Üdvözlet,
 KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Kultúra (4) Politika (1571) Mondom a magamét (4018) Flag gondolja (33) Tereb (137) Tv fotel (65) Gazdaság (627) Heti lámpás (217) Sport (729) Történelem (13) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Egészség (50) Belföld (5) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (470) Vetítő (37) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (42) Mozi világ (440) Nagyvilág (1437) Jobbegyenes (1618)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>