Ma 2020 január 25. Pál napja van. Holnap Vanda, Paula napja lesz.
0be756ee9b9b0636bcba918f79e05f62.jpg

Lovas István - Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet úr részére

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

"Úgy érzem, hogy a nagyon régi, de már a negatív erők által igen sikeresen megtépett lengyel-magyar barátságnak nem tesznek jót az olyan nyilatkozatok, mint az önéi."

Tisztelt Nagykövet Úr!

Néhány napon át nem voltam internet közelben és ezért reagálok késéssel – és rövidebben - „Megdöbbenek Orbán mondatain” címmel a Vs.hu-n február 23-án megjelent interjújára.

Úgy érzem, hogy a nagyon régi, de már a negatív erők által igen sikeresen megtépett lengyel-magyar barátságnak nem tesznek jót az olyan nyilatkozatok, mint az önéi.

Fel tudna nekem idézni egyetlen olyan esetet, amikor a varsói magyar nagykövet az ön jelenlegi vagy korábbi miniszterelnöküket bírálta volna?

Ön azzal kezdi interjúját, hogy eddig azt hitték, a magyarok és lengyelek értékei közösek, de kiderült számára, hogy sok mindent mégis másképpen láttak, ám nem a lengyelek véleménye változott meg, állította.

Mit szólt volna ahhoz, ha a varsói magyar nagykövet hasonló interjút ad egy lengyel lapnak, miután kiderült, hogy önök a CIA számára bérkínzó objektumot üzemeltettek? A közös értékek alapján, ugye? És ugye nem képzeli, hogy mi nem tiltakozunk, ha netán elrabolt lengyeleket kínoznának meg az amerikaiak bármely ország titkos börtönében?

Ön kifejtette, hogy a viszály almája az ukrajnai „agresszió” ügyében elfoglalt magyar álláspont, amely az ön és kormánya véleménye szerint nem az, mint az uniós tagállamoké és mindenek előtt Amerikáé.

Először is, emlékeztetni szeretném arra, hogy Ukrajnában a mai helyzet puccsal indult. Mit szólna ön ahhoz, ha az Orbán Viktort a napokban Varsóban a fejét megmosó Ewa Kopacz miniszterelnök asszony kormányát nyílt orosz segédlettel puccsolnák meg, felgyújtva Varsó főterét, épületeit, embereket lelőve?

Ön az oroszok elleni hangulatkeltésében folyamatosan a történelemre hivatkozik, miközben Washington mellett Berlinhez törleszkednek. Mondja, a történelem Németországgal kapcsolatban nem tanította önöket semmire? Csak Oroszországgal? Vagy az egyik esetben hajítsuk ki a történelmi tapasztalatokat, a másik esetben nem?

Nem gondolja, hogy a mai Oroszország nem az egykori Szovjetunió, ahogyan a mai német kormány sem a korábbi nemzeti szocialista Németország vezetése?

Zavaró, ahogyan a brüsszeli és washingtoni politikusokhoz hasonlóan majdnem minden második mondatában az érdekazonosságra hivatkozik. Milyen érdekazonosságot valljanak azok, akik szerint egy-egy ország elpusztítása (Irak, Afganisztán és társai), a fennálló hatalom ellen fanatikus lázadók pénzelése, ezzel milliók halálát és menekülését okozva (például Szíria, Líbia), nem az ő érdekük?

Különben is, ez az állítólagos uniós egység Oroszországgal szemben töredezik. A napokban Ciprus kötött megállapodást Moszkvával, melynek értelmében orosz hadihajók köthetnek ki az uniós tagállam kikötőjében.

Ön abban a lázas igyekezetében, hogy összemossa a kommunista Szovjetuniót a mai Oroszországgal, kifelejt jó néhány dolgot.

Elsősorban a saját történetét. Ön a kommunista Szovjetunió idején – amely nem azonos a mai Oroszországgal – a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) tanult és végzett.
Akkor mindaz, amit a mai patrióta, konzervatív Oroszország szemére hány most, nem zavarta, ha ön szerint a kettő között zökkenőmentes folytonosság van?

Mély tisztelettel,
Lovas István

forrás: Lovas István facebook

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Mozi világ (440) Gazdaság (635) Kultúra (4) Szépségápolás (15) Történelem (13) Belföld (5) Életmód (1) Irodalmi kávéház (477) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Egészség (50) Mozaik (42) Mondom a magamét (4257) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (37) Heti lámpás (227) Politika (1571) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1443) Tereb (139) Autómánia (61) Jobbegyenes (1670) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>