Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
9cc4b7c6b4165709fd20f04b4b4e3713.jpg

Bayer Zsolt: Egy nagy leleplezés

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Eltitkolta a kormány az ezermilliárdos áfacsalásról szóló tanulmányt” – ez virít napok óta mindenhol, amióta a Népszabadság megírta a „nagy leleplezést."

A Népszabadság nagy leleplezése ócska, pitiáner és földbuta hazugság. Nem igaz belőle semmi sem. Még a dátumokat sem képesek konzekvensem meghamisítani az ”ügy” kapcsán.

De mindez nem számít. A lényeg, hogy borítsuk rá a nyilvánosságra a Népszabadság reterátját.

És rá is borították.

Eközben a Magyar Idők megírta az igazságot, alább el is olvashatják. Felhívom a figyelmet az egyik legfontosabb tényre: Az „eltitkolt” tanulmányról 2014 júniusában a Magyar Nemzet részletesen beszámolt. Íme, a cikk:

„NEM TITKOS A KUTATÓK ÁFATANULMÁNYA

Magyar Idők

Nem állja meg a helyét a Népszabadság pénteki számában közölt cikk, amely szerint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) letiltotta az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) áfacsalásról szóló 2014-es tanulmányát – tette közzé tegnap a tárca sajtóosztálya.

A kutatóintézet egyébként nem titkolt elemzése szerint 2012-ben akár 1200 milliárd forint áfát is elcsalhattak a magyar élelmiszer-gazdaságban. Laptársunk állítása szerint, a sertésáfacsalással is behatóan foglalkozó jelentést a tárca vétója miatt nem hozhatták nyilvánosságra. Ezzel szemben – hívta fel a figyelmet a minisztérium – a 2013-ban készült tanulmány teljesen nyilvános volt, a szaktárca tudományos vitát is szervezett a jelentéssel kapcsolatban. Az FM közleménye szerint ráadásul a dátumokat is összekeverte a lap. Míg a cikk elején még a 2014 júniusában elkészült tanulmányra hivatkoznak, a végén már azt írják, hogy a kutatók elismerik, hogy „tavaly” a kormány számos lépést tett az ágazat kifehérítéséért. Ez azonban nem 2015-re, hanem 2013-ra vonatkozik. A kormány az elmúlt években éppen a szocialisták által lehetővé tett szabadrablást igyekezett felszámolni. Az adócsökkentés kormánya egyszerre könnyít az emberek terhein és fehéríti a sertéságazatot az áfa csökkentésével – zárult a tárca közleménye.

 

A cikkre az ellenzéki pártok is azonnal reagáltak, a Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy feljelentik a tanulmányt eltitkolót. A Gyurcsány Ferenc vezette párt szerint az, aki döntött a kutatás eltitkolásáról, bűncselekményt követett el, aki pedig tudott a titkolózásról, az bűnsegédként vett részt benne.

Az LMP azt közölte, közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy nyilvánossá váljon a hálózatos áfacsalásokról szóló tanulmány. Az ellenzéki párt szerint a hálózatos áfacsalások mértéke jelentősen csökkenthető lenne, és így meglenne a forrás az egészségügy és az oktatás rendbetételéhez, csak szerintük a politikai akarat hiányzik hozzá.

Az AKI jelentéséről korábban a Magyar Nemzet is részletesen beszámolt. A 2014 júniusában megjelent írás szerint a fekete- és szürkegazdaság mértékét az AKI különféle adatbázisok elemzése alapján becsülte meg. A külkereskedelmi tükör­statisztikák összevetésével állapították meg, hogy a különböző élelmiszeripari termékek esetében az elcsalt áfa összege 120–170 milliárd forint lehetett 2012-ben.

Ehhez jött hozzá a feketefoglalkoztatás, amelynek aránya a mezőgazdaságban elérhette a 20–30 százalékot. A feketén dolgoztatott emberek után be nem fizetett közteher 2012-ben 101 milliárd forint volt a kutatóintézet dolgozóinak becslése alapján. Információink szerint a kormány a tanulmányt későbbi döntései során is figyelembe vette.”

A NAGY LELEPLEZÉS

Az Népszabadság írója most ]]>a dátumokat is alaposan összekeveri,]]> elfeledkezve arról, hogy rég lejárt lemezt vett elő, úgy idéz a tanulmányból, mintha az legalábbis a napokban jelent volna meg. A lap címlapján még egyértelmű számára, hogy egy két évvel ezelőtti adatgyűjtésről van szó, ám anyaga végén már úgy ír, mintha a tanulmány szerzői a kormány tavalyi munkáját értékelték volna kedvezően. Az AKI munkatársai ezzel szemben azt említették meg, hogy az élelmiszeriparban és agráriumban jelenlévő jelentős mértékű feketegazdaság ellen a kormány már tavaly, azaz 2013-ban (s nem a cikkből kikövetkeztethető 2015-ben) is igen komoly lépéseket tett.”) 

Mindezek után, ha most valaki beüti a google-ba, hogy NEM TITKOLTA EL A KORMÁNY AZ ÁFACSALÁSRÓL SZÓLÓ TANULMÁNYT, akkor 1150 találatot kap 0,67 másodperc alatt, és az első hat oldalon EGY kivétellel csak és kizárólag az olvasható, hogy a kormány eltitkolta a tanulmányt.

És most, hogy e sorokat pötyögöm a gépbe, a HVG.hu heti összefoglalója így indul a címlapon:

„Volt itt minden a héten, Orbánról leszedték a keresztvizet, aztán kiderült, hogy a kormány eldugott egy tanulmányt az áfacsalásokról, mindenkit felmentettek az iszapkatasztrófa-perben, az LMP pedig nekiveselkedett a kormánypárti korrupció leleplezésének. A ]]>hvg.hu]]> heti gazdasági összefoglalója tippekkel.

Miközben a kormány látványos távolságtartással kezelte a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrányt és azzal hárította a kérdéseket, hogy nincsenek konkrétumok, nem tudnak dokumentumokról, ]]>titkolta, hogy megalapozott]]> az évi ezermilliárdos áfacsalás gyanúja, amelyről a botrány kirobbantója beszélt. Kiderült ugyanis, hogy a Földművelésügyi Minisztérium kutatóintézete írt egy tanulmányt, amelyben alaposan körbejárták a kiterjedt áfacsalásokat az élelmiszer-ágazatban, 2014. júniusára el is készült a dolgozat, de a tárca megtiltotta a publikálását. A tanulmány szerint 2012-ben például a magyar élelmiszer-gazdaság szereplői által eltitkolt jövedelmek elérhették az 1200 milliárd forintot, vagyis ipari méreteket öltött az ágazatban az áfacsalás, valamint a fekete- és szürkefoglalkoztatás.”

Hazudtok. Mert becstelen, szemét és aljas gazemberek vagytok. És e szerint is kell bánni veletek.

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Történelem (17) Mozi világ (440) Belföld (10) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Mozaik (83) Sport (729) Egészség (50) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>