Illyés Gyula jár a fejemben, már a győzelem éjszakája óta. Előbb a Haza a magasban állt elém emlékezetem egyre mohosabb erdei ösvényén, hogy megkönnyezzem:
„[…] Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útjaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:
te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.”
Hát, most összeálltak. Mert össze kellett állniuk. Most leszállt a földre az a haza a magasból, „A legszegényebb falvak a Fideszre szavaztak” – írja értetlenkedve és szörnyülködve az egyik liberális portál. És nem érti. Nem értik, mert nem érthetik. Nincsen képzetük erről a nemzetről, erről az országról, erről a hazáról, soha nem volt egy hazájuk sem odafönt, a magasban, nincsen sétájuk a Házsongárdi temetőben, soha sem fogják keresni Aletta van der Maet nevét sem tört kövön, sem porladó kereszten.

Hogyan is érthetnék meg tehát, hogy a legszegényebbek éppen ezért a hazáért szavaztak. Hogyan is érthetnék meg szegények, hogy Vak Csiha, a nincstelen, nyomorult koldus miért adja oda végül egyetlen kincsét, szép, csontnyakú furulyáját Damjanichnak. S mert nem értik, éppen ők a legszegényebbek. Ők azok a lelki szegények, akiké soha nem lesz a mennyek országa. Így is lehet élni, csak hát…

De nem fejezem be most ezt a mondatot sem.

Ma nem róluk kell beszélni, talán soha nem kellene róluk beszélni.
Ma a hazáról kell beszélni, és egy csodálatos nemzetről. Egy csodálatos nemzetről, amelyik mindig tudta, sőt inkább ösztönösen érezte, mikor fenyegeti veszély a hazát, a valóságosat, s azt ott, a magasban, s olyankor mindig elment, és megtette, amit kell.

Másik Illyés-vers is idetolakszik elém, a Koszorú:
„[…] Összemosolygás nyelve; a titkon
össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit
tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság
(percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság)
nyelve;”

Ezt a nyelvet beszéljük mi. Mert ez a nyelv több, mint a szavak értelmének ismerete és a nyelvtani szabályok összessége. Több, sokkal több, mint ostoba fecsegés egóról, egyéni szabadságról, az identitásnélküliség identitásáról.

Csak az értheti meg a legszegényebb falvak választását, aki beszéli ezt a nyelvet. Csak az lehet valóságos tagja ennek a csodálatos nemzetnek, csak annak van helye abban a hazában, ott fent, a magasban.

Aztán majd persze le kell megint ereszkedni a földre. S nem a szent humuszig, hanem sajnos lejjebb, a salakig. Már most látszik, hogy ezt a nyelvet nem beszélők, Házsongárdban sosem járók ott fogják folytatni, ahol abbahagyták. És azt is be kell látnunk, hogy az isteni gondviselés, a Jóisten csodálatos humora csodálatos előadást rendezett nekünk. Hiszen nem feledhetjük azt a pillanatot, amikor Karácsony Gergely kilépve a szavazóhelyiségből, egyszerűen megfenyegette Áder János köztársasági elnököt, miszerint ne merjen kormányalakítási megbízást adni Orbán Viktornak – értsd: Orbán megbukott, ők győznek.

Aztán lényegé­ben ugyanezt elmondta Gyurcsány is. Aztán?
Aztán eljött az este, és ezek kiálltak, hogy lefittyedő szájjal eltakarodjanak. Illetve a főbohóc még elmondott egy újabb ikonikus mondatot arról, hogy a „kígyók kígyóznak”.

Ennyi maradt. A többi: néma csend. És ezek délután még rendszert, kormányt váltottak, Orbánt buktattak és mindenkit börtönbe zártak.

Majd elkígyóztak. A kígyók. Az anyjuk keservébe.

De már holnap újra fogják kezdeni. És nekünk le kell hajolni a salakig.

De ez a nap még legyen a miénk. Csak a miénk. Legyen ezé a csodálatos nemzeté.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>