Ma 2019 március 24. Gábor, Karina napja van. Holnap Irén, Irisz napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Vágó István, a szpáhi

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ilyen amikor a kvízmester viccet csinál.

Nézzük először a górcső alá veendő szöveget, íme:

Emlékeztetem a tusványosi szónokot, hogy volt, amikor nem sikerült elkerülnünk „a multikulturalizmust, bár jogunk volt megvédeni a határokat, a piacokat, a keresztény kultúrát és elutasítani a bevándorlást”. 150 évig volt hazánkban iszlám világ, mégis megmaradt a kultúránk, nyelvünk, többségi vallásunk. Na jó, a gasztronómiánk kicsit átvett abból a világból, de az sem vált kárunkra. A nálunk maradt törökök zöméből pedig magyar lett. Jó magyar.

Nos, a fenti szöveget az a bizonyos Vágó István „kvízmester” tette ki a facebookjára, aki – mint minden ostoba alak – tökéletesen meg van róla győződve, hogy ő a legokosabb a világon. Továbbá az is kiderül a fenti szövegből, hogy Vágó István is annak a kizárólag Magyarországon megtalálható baloldali ökörkörnek a tagja, amely egyetlen identitást vall magáénak: azt, hogy nem magyar. Egészen pontosan nem hajlandó közösséget vállalni sem a magyar históriával, sem a magyar nemzeti és hős mítoszokkal, sem a magyar szenvedéstörténettel, ezzel szemben imádja a deheroizálást, amelyet egyszersmind az egyetlen haladó és modern történelemfelfogásnak tételez fel.

A helyzet az, hogy Vágó fenti végtelenül primitív és ostoba szövegére Trombitás Kristóf és még Puzsér Róbert is reagált. Jómagam csak azért folytatom a sort, hogy legalább nagyjából ismerje meg a közönség a kor demográfiai helyzetét, és le tudja vonni ebből a megfelelő következtetéseket, nehogy ennek a kretén gazembernek a világképe maradjon irányadó bárhol is ebben az országban.

Nos, a helyzet, nagyon vázlatosan így alakult a honfoglalástól a török hódoltság végéig:

A legingoványosabb terep – források hiányában – a honfoglalás időszaka. Mondhatjuk, ahány kutató, ahány történész, annyi becslés a honfoglaló magyarság számát illetően. Néhány példa:

Pauler Gyula szerint a honfoglalók a velük érkező népességgel együtt alig százezren voltak. Ez egészen biztosan hamis adat, csak a harcoló népesség számából az következik, hogy ennél mindenképpen többen voltak a honfoglaló őseink. Nézzük a másik végletet: Schwartner Márton 1 000 000 főre, míg Szabó Károly 1 300 000 főre becsüli a honfoglalók létszámát. Ez is túlzás, csak ellenkező irányba. Jómagam leginkább Hóman Bálint 500 000-es becslését és Vámbéry Ármin 3-400 000 fős becslését tartom elfogadhatónak.

A honfoglalók által a Kárpát-medencében talált szláv, gepida és avar (vagy éppen magyar? Lásd László Gyula kettős honfoglalás elméletét!) népesség létszámát pedig nagyjából 200 000 főre becsülhetjük.

Az Árpád-kor első időszakát, a 10-11. századot folyamatos népességnövekedés jellemezte. Ennek forrása a természetes népességnövekedésen túl a betelepülés volt, amely egyaránt történt nyugatról és keletről (besenyők, úzok).

Az első tragikus demográfiai visszaesés a tatárjárás miatt és után következik be. Idézzük Győrffy Györgyöt:

„A Dunántúl és a Kisalföld pusztulását területenként változó módon 0-40% között 20%-ra; az Alföld pusztulását 40-80 % között 60%-ra tehetjük. Figyelembe véve az utána következő általános éhínséget, s az ezzel járó születéscsökkenést, magas gyermekhalandóságot és a járványok pusztításait, a magyarság pusztulását 50%-ra tehetjük. Hasonló sors jutott osztályrészül a magyarok között lakó szláv, német, vallon, olasz, besenyő, böszörmény, szórványoknak. Viszont nagyrészt elkerülték a pusztulást a kárpáti és szlavóniai hegyvidéken lakó szlávok, az erdélyi hegyvidéken lakó székelyek, s a havasi pásztor életmódot folytató románok.”

Mindenképpen szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a tatárjárást követően nem csupán a népesség csökkenés volt drámai, de az eltűnt (majd meg nem született) magyar etnikum helyére ismét külföldi hospesek jöttek, rontva ezzel az etnikai arányokat a magyar népelem rovására.

A következő évszázadok során hullámzó demográfiai teljesítményt nyújt a magyarság, járványok, háborúk miatt jelentős hullámvölgyek figyelhetők meg. A XV. század legvégén, tehát a török hódoltság előtt Magyarország népessége Erdéllyel és Szlavóniával együtt nagyjából 3 millió fő. (KUBINYI András: A Magyar Királyság népessége a 15. század végén)

És akkor elérkeztünk a török hódoltság korához.

A legelső állításunk nyilván meglepő lesz sokaknak. Az elképesztő és felfoghatatlan pusztítás ellenére, amelyet az Oszmán Birodalom okozott (rabszolgaság, a gyermekek és a fiatal férfiak/nők elhajtása, a harcok véráldozatai, a szpáhi birtok sajátosságaiból következő kegyetlen és esztelen kizsákmányolása a lakosságnak stb.) a 16. század végére, 17. század elejére az ország népessége még mindig gyarapodást produkált. Bár az Alföld déli része, Bácska, Bánát, a Szerémség és Szlavónia gyakorlatilag teljesen elnéptelenedett, az 1495-ös adatokhoz képest az 1600-as évek elejére nagyjából 6%-os népességnövekedést regisztrálhatunk. Ez a puszta tény pedig azt bizonyítja, hogy a magyarság élni akarása szinte megtörhetetlen volt. Viszont nagyon fontos leszögeznünk, hogy ez a 6 százalékos növekedési adat megtévesztő, és éppen a lényeget fedi el!

Mert mi is a helyzet valójában?

A helyzet az, hogy mialatt a Magyar Királyság (a három részre szakadt ország) 6 százalékos demográfiai növekedést produkált a török megszállás alatt, több mint egy évszázadig a Porta és a Habsburg Birodalom közötti háborúskodás felvonulási területeként, és ezt a tényt amúgy elkönyvelhetjük csodának is akár, addig pont ez az időszak az európai demográfiai robbanás korszaka.

Hogy lássuk, mit is jelentett ez valójában:

(Forrás: PÁLFFY Géza: A tizenhatodik század története. Magyar Századok, Pannonica Kiadó, Budapest, 2000. 171. p.)

Gondolom, a kedves olvasó is érzékeli, mennyire megdöbbentőek a táblázatban foglalt adatok!

Nézzék csak meg a két kiugró számsort: Anglia és Wels népessége a 16. század elején kevesebb, mint a Magyar Királyságé ugyanebben az időben. Csak hogy az elkövetkező évszázadban 76 százalékos népességrobbanást produkálnak! Németország pedig 80 százalékost! De még a legrosszabbul teljesítő Franciaország népességnövekedése is 16 százalékos. Nos, ezekhez az adatokhoz kell mérni a hat százalékos magyar „növekedést”. Innen kiindulva kell megértenünk, mit jelentett a magyarság számára a török hódoltság.

Soha ki nem hevert demográfiai katasztrófát, amelyet ismét tovább súlyosbított az elnéptelenedett területek idegen etnikumú népességgel történt feltöltése.

Ez az, amiből Vágó István afféle viccet csinál. Persze – ismételjük meg bátran –, nincs itt semmi látnivaló. Mondhatjuk, ez a normális üzemmód ezek között. Vágó is csak egy szpáhi, egy janicsár, egy defterdár itt mifelénk. És éppen úgy is kell viszonyulni hozzá.

Bayer Zsolt -]]> www.magyaridok.hu]]>

Hozzászólások

Béla
2018-08-01 17:22
Két végzetes hiba, az egyébként jó cikkben. Nem vágóékról van szó, a nemmagyarok magyarszapulását tökéletesen jellemzi. Egy. Pauler Gyula véli egymillió tót élt itt, idejött 100 ezer magyar, s minden nőt megtanítottak magyarul. Hiszen minden gyermek pár év múlva már magyarul beszélt. ITT EL KELLETT VOLNA MONDANI, NEM ELMÉLET KÉRDÉSE, HANEM TÉNYKÉRDÉS. A magyar évezredek óta itt él, csak más- más névvel illették, hol hun, avar, vagy még ezer módon s fajtán. El kellene mondani, nincsen népvándorlás, csak soros féle mesterséges csapatmozgások szervezése tudatos modern logisztikai katonai hadosztályokkal. El kellett volna mondani, az igazat. A hun-magyar birodalom oly hatalmas tenger volt, hogy majd még Julianus barát is könnyedén találhat magyar rokonokat. Hazug a Szent István térítés s nemzetmentés duma is! SENKI NEM KÉPES A KÖZÉPKORBAN ELFOGLALNI, TARTÓSAN MEGSZEREZNI A MÁSIK ORSZÁGÁT. Könnyű történelmet tanulni a kora középkorban. Mindig pofára esik az, aki támadó, s vértesét veszti, fejét vesztve rohan a hódító, most és mindörökké. Igaz Napóleon és Adolf? MAGYARORSZÁG ELFOGLALHATATLAN VOLT. Amikor Géza és Vajk mégis szövetséget köt a gonosszal, a némettel, nem hogy dinasztiát véd, de ha már Pauler Gyulát idézik, „demoralizációt csinálnak, egy nép felrúgja régi erkölcsét és szokásait.” Koppány a jogos örökös, ráadásul keresztény is, ha később ezt a változatot bizáncinak is nevezik majd. (Hegedüs Géza szerint Szent István zsidó is, ezt könnyen elhittem neki,mivel nem szeretem az álszent, idegeneket behívó, testvérgyilkos győztest. Inkább Tonuzoba legyen az ember, mint állampárti odaálló.) Jobb példa lett volna Második András. 1205-1235. Idejétől egészen Mátyásig mi Anglia méretű ország voltunk. A tatárokkal jönnek, ha az osztrák Frigyesek nem oly aljasak mindig, akkor már elsőre visszaverhettük volna őket. Ez pár évtized múlva már könnyedén sikerült. Azt is vegyük észre, Nemeskürty komoly érdeme a felismerés, 1526 s 1541 között a török sem jön vissza. Annyira elfáradtak, hogy ennyi idő kellett nekik, az újra felvonulás nehézségeit leküzdeni… Természetes határaink, áradó folyóink, a gyönyörű Móra történetben, a rab ember fiaiban is tények lesznek. S Fekete István a koppányi aga testamentuma is, nagyon helyesen, a németek szerepét is megmutatja, a török hódoltság korában. Ez nem menti persze a török elnyomáson örvendező multikuki vágókat.. Mi magyarok mindig itt éltünk. S igazi, szörnyű emberi veszteségünk majd BÉKEIDŐBEN ÉR MINKET. Történetesen a szovjet megszállás idején, 1957 a kezdeti éve, minden idők legnagyobb és tudatosabb magyar irtásának. Kádár-aczél rendszere tette ezt, s teszik ezt, ha újra hatalomba kerülnének, ma is. „Volt már szó róla: Magyarországon az ötvenes évek közepe óta mintegy hatmillió - legális és illegális - abortusz. Erőszakos-halálvalutában átszámítva: 75 Hirosima. 300 MOHÁCSI VÉSZ... (A valóság sötétebb: Hirosima, Mohács áldozatai nem vesztek ki nyomtalanul a világból, sokuknak maradt utóda is. Az elkapartaknak nem maradt.) A magyarok világviszonylatban az önpusztítás listavezetői. Nem is csupán itthon. Íme, egy jugoszláviai helyzetkép, á nyolcvanas évek közepéről: „... a magyar nők fordulnak a legnagyobb arányban (63%) abortuszkérelemmel az orvosokhoz, míg az albán asszonyok a legkisebb (14%) mértékben. E számok sokat mondanak, a magyarok nem termékenyek, számuk apad, az albánok viszont a legtermékenyebbek. De mindez nem az anyagiakon múlik. Hiszen a magyarok jórészt a gazdag, zsíros Bácskában élnek, míg az albánok a szikes, sziklás Délen." Önpusztítás két fronton, a határon belül (Magyar Nemzet):,,... egy jónak semmiképpen sem minősíthető népességi helyzetben több ezer kívánt terhességet (!) szakítanak meg orvosi javaslatra - indokolatlanul. Másrészt olyan magzatok megszületését szorgalmazzák, akiknek alig van egészséges életben maradási esélyük." Veszélyben már Európa is. Herédi Gusztáv írja: „Spengler, a nagy német bölcselő, ha fölébredne, döbbenten látná, hogy az első világháború után megjelent világhírű könyvében (A Nyugat alkonya) foglalt borúlátó jóslata mennyire nem várt módon válik valóra; az a földrész, amely több világégésből ki tudott lábalni, s az elmúlt századok során nagyszerű gazdasági, politikai, művelődési haladást tudott felmutatni, most a béke hosszú évtizedei során katasztrofális népesedési helyzetbe jutott. Jellemző erre, hogy napjainkban a törvényes abortuszok során esztendőnként több életet oltanak ki, mint a második világháború legvéresebb éveiben. Még a kisebb államokban is az évi »abortuszmérleg« (szép kifejezés ugyebár?) MEGHALADJA A SZTÁLINGRÁDI, KURSZKI, BUDAPESTI, BERLINI CSATA VÉRVESZTESÉGÉT. EZ AZTÁN AZ IGAZI ALKONY! A nemzeti öngyilkosságok nemzetközi méretű, hekatombás napszállata!"”
Béla
2018-08-01 17:23
Majd. „Csendes népirtás Magyarországon!" - kiáltozták Nyugaton az újságcímek, leginkább az abortusz hivatalos reklámozására s a születésszám elégtelenségére utalva. Hazai ankétokon is - vagy még inkább négyszemközt, utána - ki-kiböffen az indulat: A háborús bűnösök csak az ellenségeiket irtották, a béke főbűnösei viszont a saját népüket irtják, még csak bűntudatuk sincs emiatt. Mert hiába glóriázta föl a lezüllesztett magyar sajtó a kétszázezer (évi) abortuszt a „szuverén jog", a „haladás" aureolájával, az evidenciákat nem lehet megkerülni: az élet pusztítása haladásnak végképp nem minősíthető. Kivételnek tetszik, ha egy közösség jövője a gyilkos agresszorral szembenállást, háborút, akár tömeges áldozatot követel, de ott is épp a továbbélés ad értelmet a halálnak: majd megsiratják, eltemetik halottaikat, csak ilyen áldozattal élhetnek tovább. Ám a közösséget tartósan sorvasztó, pusztító eszmék, hiába ragyog rajtuk a haladás dicsfénye - reakciósak. Népirtás? A népirtás bűntettét meghatározó ENSZ-egyezmény szerint: „Valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport" sérelmére történhet, „teljes vagy részleges megsemmisítés" szándékával, például: „a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása"; „a csoportra, megfontolva, oly életfeltételek ráerőszakolása, amelyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése". „Oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása." Az efféle cselekmény, továbbá a „közvetlen és nyilvános felbujtás népirtás elkövetésére" büntetendő, függetlenül attól, hogy „államvezetők, hivatalos vagy magánszemélyek" az elkövetők. Nem állítom, hogy a Kádár-korszak politikája a genocidum - a népirtás - bűntettében vita nélkül elmarasztalható az idézett tételek alapján. De azt sem állíthatná senki, hogy vita nélkül el lehetne vetni az ilyen vádat. Végtére százezreknek volt része „súlyos testi vagy lelki sérelemben", előidézett „fizikai elpusztulásban", milliókat sújtanak mindmáig olyan „intézkedések", amelyek eredménye „a születések meggátolása". Noha igaz, a céljuk bevallottan nem ez, de a bevallás az olyan esetekben elhanyagolható, amikor egy intézkedésről messzire ordít, szükségképpen milyen eredményekkel jár. Avagy nem tetten érhető a szándék is például abban az utasításban, melyet az egyik budapesti kerület (minden budapesti kerület?) védőnői kaptak (1970): beszéljék le a kismamákat a szülésről - kivált az újabb szülésről -, ha idejében szólnak, gond nélkül elcsináltathatják a gyereket. Továbbá olyan esetekben is elhanyagolható a szándék perrendtartásszerű bizonyítása, amikor havonta, évente hivatalosan mérik, számadatokkal jellemzik s bizonyítják a katasztrofális pusztulást, eltelik így 25 év, 30 év, s a politikai hatalom nemcsak hogy nem vet gátat a végromlásnak, de még rá is tesz egy lapáttal: bevezeti a gyerekadót... M. Muggeridge, a BBC vitavezetője írja az új malthusiánusokról, akiket „páni félelem fog el, hogy nem lesz elég ennivalójuk". „Kétségkívül az egész emberi történelem egyik legnevetségesebb, leggyalázatosabb és legmegvetendőbb magatartásának fog ez tűnni, bár önmagában hordja kiigazítását. Miközben ugyanis a születésszabályozás szószólói és gyakorlói egy képzelt szerencsétlenség elkerülésére törekszenek, automatikusan kiirtják saját nemzetségüket, és a jövőt a termékenyek kezére játsszák. Érdekes esete az önkéntes fajirtásnak."”” „A nyolcvanas évek elején, amikor nálunk a teljes népesség fogyása elkezdődött, s ezt a pártállam egy vállrándítással vette tudomásul - azokban az években Ausztriában 16 ezer shilling volt a szülési segély. A már idézett regionális népesedési értekezlet jegyzőkönyvének 18. pontja szerint: „A bevezetett intézkedések hatására több országban visszaesett az egygyermekes családok számbeli növekedésének tendenciája, és nőtt a magasabb sorszámú születések száma." Noha mi vezettük be először a világon az állami alkalmazottak családi pótlékát (1912-ben), defacto megszüntettük 1988-ban, amikor a családi pótléknál magasabb adót vetettek ki a gyerekes családokra. Jellemző a Kádár-Aczél politika megátalkodott gyerekellenességé-re, hogy az 1970-es „Élünk magunknak?" vita legfontosabb javaslatait kezdettől fogva támadták a legrövidebb pórázon tartott pártirányított lapok, és szívósan mindvégig elgáncsolta a pártállam. - Például a főhivatású anyaság javaslatát, amely lehetővé tette volna, hogy három vagy több gyermeküket gonddal-szeretettel nevelő anyák megfelelő fizetéssel, nyugdíjjogosultsággal gyermekeik mellett maradhassanak. Közgazdasági vizsgálatok kimutatták, hogy a, főhivatású anyaság intézménye sokkal-sokkal kevésbé terhelné a költségvetést, mint az ugyanolyan gyermekszámot ellátó gyermekintézmény, sőt a munkaerőmérlegen is javítana. Ennek ellenére a gyermekeket az anyjuktól elszakító sokkal-sokkal rosszabb és költségesebb megoldáshoz ragaszkodott a szigorúan pártirányított politika. (Később tett egyetlen „engedményt": azzal a kategorikus feltétellel, hogy ne saját gyerek legyen, akkor fizetés is van, nyugdíjjogosultság is - meglehet, az is feltétel volt, hogy a gyermekváros rendkívül magas költségén rontsák is el a gyereket, zavarják meg egészséges vonzatait, szocializálják egy nemre a természetes kettő helyett - rábízván nevelésüket a battonyai műanyákra.) - Például: az anyasági nyugdíjjavaslatot is elgáncsolták, amely a társadalmi igazságosság szellemében azoknak az anyáknak, akik legtöbbet áldoztak azért, hogy a mai dolgozók - a mai öregek eltartói - fölnevelkedjenek, akiknek három vagy több gyermeke rendszeresen dolgozik: nyugdíjat vagy nyugdíjkiegészítést kapjanak. - Például: a bedolgozás korszerűsítése, megszabadítása a szemérmetlen kizsákmányolástól. - Például: rövidített munkaidő az anyáknak. - Ugyancsak nem teljesült az az általánosnak mondható kívánság, hogy jobban fel kellene készíteni a fiatalokat a családi életre. S ebben a kívánságban, melynek a közvélemény-kutatások, a sajtóviták oly kiemelt hangsúlyt adtak, nyomatékosan benn foglaltatott az erkölcsi nevelés iránti igény. Jellemző volt az is, hogy ez az igény az iskolázottsággal egyenes arányban nőtt. Egy közvélemény-kutatás szerint a nyolcnál kevesebb osztályt végzettek 27 százaléka, az általános iskolát végzettek 44 százaléka, a középiskolai végzettségűek és a diplomások 53-54 százaléka fejezte ki ezt az igényt. Idáig (1990. március) nem lett belőle semmi.
Béla
2018-08-01 17:23
Végtére is - mi a megoldás? A kötetet akár elölről kezdhetném. De szinte egyetlen mondattal is megválaszolhatom a kérdést: meg kell végre szüntetni az anyaságot, a gyermek vállalását, gondos nevelését büntető leleményes erőszakot. Az Okok hevenyészett leltára című fejezetben 163 okot sorolok fel. Korántsem teljes a leltár, bár az is igaz, az okok egy részét nem lehetne kiküszöbölni, megszüntetni. Nincs is rá szükség. Százezrekre hatnak ezek az okok, ha csak néhányat a jövőn élősködők, a jövőt megrablók közül kiiktatnánk - helyreigazodnék a népesedés megbomlott egyensúlya.” A kádár kannibálok bambán vigyorgó, az elnyomáshoz asszisztáló, lámpát tartó tömegéről mondja Fekete Gyula. „Igenis minket, ma élő nemzedékeket illet minden felelősség. Igazságtalan az egyénre minden általánosítás, de a közösségre joggal mondhatom: a magyar történelem legkártékonyabb söpredéke vagyunk - kívülről nézve mindnyájan - ma élők, 30-35-ön felül, akik végig békés évtizedekben összehoztak egy vesztes háborút, 700 ezres emberveszteséggel s hétmillió elkaparttal a csatát nem látott mezőn." Vágó és nem is kis köre, ezeknek a hazai kannibáloknak, antimagyaroknak, magyargyülölőknek, a gyermekmentes övezet rajongó körének egy oszlopos tagja csupán. Egy a sok közül. Nagyon sok a kannibál, s kevés itt a magyar. „ . Egyéni öngyilkosságokban hosszú évtizedek óta listavezetők vagyunk a világon; meglehet, szerencsénk, hogy a kollektív öngyilkosságra egy évszázad is kevés. A Weltwoche írja: ..A 10,7 millió főre rúgó magyarság... beletörődik a fokozatos kipusztulásba. Szemlátomást oda van ugyanis a magyarok gyermekáldás felett érzett öröme. A magyar újszülöttek száma 1975 óta folyamatosan apad. Meglehet, hogy valamikor a gyászos 2700. esztendő körül - legalábbis ez tűnik ki a budapestiek statisztikájából - ki fogja lehelni a lelkét az utolsó magyar is, és sivár, paprikamentes világot fog maga után hagyni..." Ha a Weltwoche népmozgalmi adatainkat 1958 óta ismerné, nyilván sokkal-sokkal korábbi időpontra jósolta volna kihalásunkat. Az utódnemzedékek apadása 1958 óta átlagosan: évente két Mohács. Békeidőben - törökök nélkül - két Mohács. Igen valószínű, ez a legsúlyosabb tétel a magyar történelemben a politikai felelősség számláján. Mindmáig ott sem tartunk, hogy végre ráeszméltünk volna erre a felelősségre, ezt bizonyítják, ezt dokumentálják sok egyéb tény mellett 1990 tavaszán a hatalomért viaskodó pártok többségének programjai, s előre látható, hogy ezt fogják bizonyítani a választási eredmények is. Rá kell pedig ébrednünk, most már hamarosan, hogy nem lehet büntetlenül évtizedekig fogyasztani, felélni, megrabolni a jövőt. Gumibotos rendőrökkel szétveretni, börtönbe vetni a 48-as márciust ünneplő fiatalokat, nacionalizmust pecsételni a sorskérdések bolygatóira, elárulni a határainkon kívülre rekesztett magyarságot, lepaktálni, összeölelkezni irtogatóival, évtizedekig mocskolni, ellenforradalomnak hazudni a világtörténelem egyik legtisztább, legnagyszerűbb forradalmát - nem lehet büntetlenül. AZ ÉRDEKTELENSÉG KÖZÖNYÉVEL A JÁRDA SZÉLÉRŐL NÉZNI VÉGIG EGY ÉLETEN ÁT A TÖRTÉNELMET, ÉLDEGÉLNI AZ EGYENIRÁNYÍTOTT SAJTÓ SILÁNY SZELLEMI TAKARMÁNYÁN, MAKACSUL NEM FIGYELVE A FIGYELMEZTETŐKRE, KÖRÜLRÖHÖGNI A KÁRTÉTELEKKEL SZEMBESZEGÜLŐKET, AZ OKOS KEZDEMÉNYEKET, A TERMÉKENY GONDOLATOKAT, S EKÖZBEN JÓKAT MULATNI A KABARÉN, JÓKAT IZGULNI A KRIMIN, JÓKAT CSÁPOLNI A SZAPORA KONCERTEKEN, SZÓRAKOZNI, SZÓRAKOZNI, KIKAPCSOLÓDNI, BEKAPCSOLÓDNI SOHA, INKÁBB ÉVTIZEDEKEN ÁT TAPSOLNI A HATALMASOKNAK, SZOLGÁLATKÉSZEN ELFELEJTENI, HOL, MIKOR VÉRZŐDÖTT BE A KEZÜK - NEM LEHET BÜNTETLENÜL. Kilencven-egynéhány százalékos többséggel a Parlamentben családnyomorító adótörvényt megszavazni, a közösségi lelkiismeret ébresztőinek torkára forrasztani a szót, Illyés Gyulát kitagadni a magyar sajtóból, leszólni, gúnyolni az anyaságot, agyonterhelni a több gyereket nevelő családokat, a lezüllött politika s a lezüllött sajtó összjátékával - hogy jobban csússzon - szappanozni a kötelet a nemzeti öngyilkossághoz, hatmilliónyi megindult életet kioltani - nem lehet büntetlenül. A történelem most nyújtja be a számlát. Sajnos, azoknak is, akik megpróbáltak tisztességgel élni, de nem szerveződtek olyan táborrá, amely képes megszabni az események irányát. Nekünk Mohács kell?
Béla
2018-08-01 17:24
Igazán el vagyunk látva Moháccsal, évente egy-két Moháccsal - egyelőre. Mert több ígérkezik, de már ez is sok. Tűzben edződik az acél, de olvadni is tűzben olvad; nincs abban semmi titokzatos, hány fokon edződik, hány fokon olvad - vajon hasonló biztonsággal felismerhetők a társadalom kritikus hőfokai: innen rajta az edződés, túl pedig az olvadás-elkenődés halmazállapota?... Erkölcsi és anyagi csődben az ország, s amit mérhető, érzékelhető helyzetéből, a mindenféle romlást egymást erősítő folyamataiból a tiszta ész, a tiszta logika következtethet, az - végzetes. Helyesbíteném kell: végzetesnek rémlett már évekkel ezelőtt is. De újra bebizonyosodni látszik: a történelem megértéséhez kevés a ráció, a logika. Nem véletlen szerencse révén, nem magától jött és nem is várakozások nélkül érkezett, mégis csudálatos, hogy itt van, hiszen akik küzdöttek érte, legbelül már réges-rég beletörődtek, hogy ők nem érhetik meg, a tűznek mégsem szabad kialudni, mert ha a gyerekeik sem érik meg azt a napot, majd megérik az unokáik. És, lám, elkövetkezett az a nap. Szinte tisztelgésként a nagy francia forradalom kétszázadik évfordulójára. Ritka pillanata a történelemnek, amikor ennyire befejeződhet minden, s minden ennyire elölről kezdhető. Még mostani szűkölködéseinkben, nyomorúságainkban is éreznünk kell: szélesre kinyílt a végtelen előttünk, rengeteg minden lehetségessé vált. Jó volna, persze, ha tudnánk, hogy a lehetőségek nem teremnek ilyen bőséggel minden korban, s hogy ilyen bő termést esetleg hetvenhét szűk esztendő követ. És holnapra jóformán csak az a kevés lehetőségünk marad a mai számtalan közül, amit addigra külön gonddal megőrzünk. És holnaputánra még kevesebb. De most kinyílt előttünk a végtelen, és jó volna, ha észnél lennénk, mert hosszú-hosszú időre dől el az ország sorsa. Unokáink, dédunokáink áldása vagy keserűsége idézi majd mai tetteinket. Nehéz volna hasonló példát mondani a történelmünkből. Olyan hazai forrongó megújulást, melyet a határokon túlról - nyugat felől is, kelet felől is - nem is egy táborba tartozó hatalmak ennyi jóindulattal s rokonszenvvel kísértek volna. Soha ennyire, mint ma, rajtunk áll vagy bukik, hogyan sikerül majd a soron lévő nagy történelmi kísérlet. Soha ennyire, mint ma: minket illet minden felelősség. (1989. december) Eltelt közben egy év, ám ez az egy év - egész történelmi korszak. Olyan kedvező nemzetközi légkör, annyi biztató lehetőség nyílt meg előttünk, mint talán még soha a történelmünkben, de árnyékot vet a reményekre máris a jogos aggodalom: ha így folytatjuk, elherdáljuk a nagy történelmi lehetőségeket. Szorongat a mindenféle csőd, tehát megint a jövőnkre terheljük rá mai gondjainkat. A gyermeket - kivált a több gyermeket - nevelő családok nyomorgatása nemcsak hogy nem enyhült, még szigorodott is. Pedig a felelősség a népirtó pusztulás miatt a múltakról egyre inkább a jelenre hárul, s íme, a jelen politikája-társadalma sem kevésbé felelőtlen, mint a múlté volt, sorskérdéseivel ugyanúgy nem törődik, s ugyanúgy jellemzője a süket, minden emberségéből kivetkőzött, vállrándító közöny. Ennek a közönynek a fojtogatásában fogant a kötet címe. Korunk főrangú parancsára - „Cselekedjünk úgy, hogy megmaradhassunk!" - a magyarság válasza mindmáig: az önpusztítás, az önsorsrontás cselekedetei. Szavazni is feltűnő arányban szavazott az önpusztításra - a kor titkait bogozgató történészek elámulnak majd; Titkosan! Demokratikus választásokon! - s együtt azokkal, akik el sem mentek az urnákhoz. A világ leggyorsabban vénülő, pusztuló népe vagyunk? „Érdektelen" - köpi szemem közé a Magyar Napló cikkírója. - Vészesen fogy az utánpótlás? - Sebaj, telepítsük ide Hongkongot! - visszhangzik a Tisza mellől. Mert itt ma nálunk minden eladó, áruljuk a hazát is, mélyen leszállított áron. További jó étvággyal fogyasztjuk a jövőjét, véreim... (1990. december) További egy év eltelt; zajos, mozgalmas, a világtörténelemben is külön számon tartásra érdemesült esztendő. Idegen szemmel olvastam el annyi fektetés után újra a kéziratot; nem találtam benne igazítani valót. Frissebb keletű tényanyaggal, újabb példákkal, idézetekkel kiegészíthetném, ám ez a pótlás szemernyit sem adna hozzá az okfejtésekhez, a következtetésekhez. Remélhetem, hogy sikerült olyan törvényekhez eljutnom, amelyek megállnak az időben. Azzal a szándékkal írtam annak idején a kötetet, hogy összegezzem benne három évtized népesedési vitáinak tapasztalatait, földerítsem és körülírjam a civilizáció még nem diagnosztizált halálos kórját, túltekintve a hazai terepen, Európára kiterjedő érvénnyel. Első kísérlet a kórleírásra, miközben maga a kór - a jövő fogyasztása, megrablása, kizsákmányolása - szerte a civilizált világban már elhatalmasodott. Vádiratnak is szántam ezt a diagnózist, meglehet, az önvád benne a főszólam - végtére nem lehet tiszta a lelkiismeretünk. Pótlásként mégis ide kívánkozik egyetlen adat: két népszámlálás, 1980 és 90 között 334 ezerrel fogyott az ország lakossága. (1991. december)” Kádár a magyar nép gyilkosa. Ezt a tényt, ilyen szinten, mint ahol Bayer ír. KI KELL MONDANI. Himmler módszerével tudatosan irtanak ki minket, hódoltsági terület vagyunk ma is. Fekete Gyula nevét ki kell mondani, ahol népesedés kérdéséről írtak. Összefoglalva, ellenségeink írták és írják történetünket. Nem volt honfoglalás, hiszen magyarok és magyarok közötti szövetségekről lehet szó csupán. Olyan csoda nincsen, hogy a megerőszakoló, a győztes hódító pár ezer emberrel egymillió tót pipit úgy ejtenek teherbe, hogy minden gyermek folyékonyan s jól beszél majd magyarul. Gyakorlatilag semmi nem stimmel, a történet mai szövegében, ezer ilyen eset van. Ahol ordít az igazság, mit egy gyermek is észrevehetne. Vagy csak egy gyermek vehet észre? A török iszonyatos megszállása és pusztítása, a német, az osztrák szomszédok miatt lesz ilyen tragikus méretű. Az igazi ellenség, mindig Európa és a német. A magyar nép nem fogja túlélni a kádár korszakot. Kádár a magyar nép gyilkosa. A magyar nép nem éli túl, jelen állás szerint, a bolsevizmussal való végzetes történelmi találkozását. EZT IS KI KELL MONDANI. Mert a 2,1 mutató, a szinten tartáshoz kellene. Ma annyi történt, hogy 1,3-ról 1,5 lett a mutató. Hol vagyunk azonban a török adatokhoz képest, hol vagyunk a török néphez képest. Törökország Trianon idején velünk egyforma nagyságú. Ők ma 88 millióan vannak. MI? Mikor lesz nálunk nagycsaládja az átlagnak? Mikor lesz az átlagnak hat gyermeke? Vágó válasza erre, s soros multiké, hogy jöjjön a lakosságcsere, majd a muszlimok élni, szeretni és szaporodni fognak. Mi a mi magyar válaszunk, arra az ultimátumra az Ördögtől, ami a sorosizmus?

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Irodalmi kávéház (454) Mozi világ (440) Nagyvilág (1300) Szépségápolás (15) Heti lámpás (199) Flag gondolja (32) Politika (1571) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (6) Autómánia (61) Gazdaság (603) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (125) Történelem (3) Jobbegyenes (1488) Tv fotel (65) Sport (727) Belföld (5) Egészség (50) Vetítő (37) Kultúra (3) Mondom a magamét (3443) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>