Ma 2020 augusztus 06. Berta, Bettina napja van. Holnap Ibolya napja lesz.
3355b40e4704f9e73427c1d86406cef7.jpg

Bayer Zsolt: Új év

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

– Nem, nem! Az ördögbe, nem tizenöt, hanem tizenhat – hallatszik egy ideig, azután beleszokunk az új évbe, és továbbra is sikeresen elhessegetjük magunktól a gondolatot, hogy az idő múlik, és majd meg kell halni.

Mert ez a mi legnagyobb találmányunk. Hogy el tudjuk hessegetni.

Az ősember tízezer évekig bámult az égre, és ismerte az időt, de nem azt, amit mi ismerünk. Az ő ideje igazi örökkévalóság volt. Ugyanis el tudta helyezni önmagát a mindenségben. Mi azt mondjuk, nem ismerte a világot, a világegyetemet, annak működését, és tudatlanságában hiedelmekbe menekült. Igen. Ezt is lehet gondolni. De úgy is fordíthatjuk a dolgot, hogy a transzcendens a legmagasabb rendű tudás. Mert elrendezi a létezéseket és történéseket a maguk természetessége, fontossága, ereje és helye szerint. Az ősember egy sor dologban többet tudott minálunk, és már csak az a kérdés, hogy az a „sor dolog” fontosságában megelőzte-e mindazt, amit azóta tudunk.

Megelőzi.

Szerb Antal írja valahol: „Csak egy maradt meg, ami közös minden emberben: a mese. A sárkányok és a tündérek mindnyájunkban egyformán bennünk élnek. Ha mélyebben magunkba nézünk, a sárkány ott bent sokkal valóságosabb, mint a repülőgép. Ha a repülőgépek egyszerre mind elpusztulnának, a következő nemzedéknek talán már nem is volna semmi képzete a repülőgépről. De sárkányok mindig lesznek, amíg emberek élnek a földön…”

Így van ez valahogy. Mert a mi mindent tudásunk egyre kétségbeesettebb, egyre szánalmasabb kísérlete a túlélésnek, egyre silányabb és vacakabb és elrettentőbb pótszere az örökkévalóságnak. Mert hát lássuk be: a transzcendens nem menekülés, hanem bizakodás és igazi hit. A „mindent tudás” pedig pótcselekvés.

Ez persze nem azt jelenti, hogy le kell nézni a tudományt. Csak annyit jelent, amennyit talán Newton hagyott ránk:

„Aki belekóstol a tudományba, ateista lesz. Aki fenékig üríti a tudomány kelyhét, a kehely alján meglelé Istent.”

Ezt kellene visszaidéznünk. Vagy ahogy kedves barátom szokta volt mondogatni, nem megújulnunk kellene, hanem visszarégiesülnünk. Így lenne jó nekivágnunk ennek az új évnek. A visszarégiesülés szándékával. Mert megfojt bennünket a sok újdonság, a sok tudás, és leginkább a megszámlálhatatlan szándék a kielégülésre és örömre.

Amikor elhangzott az a sor, hogy „I can’t get no, satisfaction”, akkor született meg igazából a legújabb kor embere, és akkor már tényleg csak perceket kellett várni az ördögre. S a véle való szimpátiára…

Fontos tudni: nincsen ebben semmi keserűség, semmi bosszúvágy, csak felismerés és kiábrándulás. S leginkább a kiábrándulás szülheti az újat, de az új ma már nem lehet más, csak a régi. Mert csak a réginek van igazán értéke és becsülete. Ma már minden régi, ami fontos. Fontos igazán. Régi a nemzet, régi a hit. Régi az Isten, és öreg.

„Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.”

Ez a megőszült Isten maradt a mi reménységünk, még úgy is, hogy elhagytuk, kiröhögtük, meggyaláztuk és megaláztuk Őt.

De Vörösmarty minden éjjel feltámad, és húzatja a Vén cigánnyal a nótát, ami a miénk. Miénk minden régi nóta, csak nem halljuk még. De muszáj hinnünk benne, hogy meghalljuk előbb-utóbb.

Talán majd az idén. 2016-ban. Amikor egészen közel kerülünk régi világunk végső pusztulásához, és a hiénák csahos vihogása kíséri a végromlás némaságát. Igen. Eddig mindig végső pusztulásokhoz kellett közel kerülnünk, hogy ráébredjünk a lényegre. Jó lenne, ha megúszhatnánk, de úgy tűnik, nem fogjuk megúszni most sem. Mert József Attila is csak egyszer tévedett. Akkor, amikor leírta ezt:

„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!”

Ez a legnagyobb, legvégzetesebb tévedés. Mert nem „még”, hanem MÁR nem nagy az ember.

Ebből a tévedésünkből hozzon vissza bennünket az új esztendő. És a nagy, szent kijózanodás.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1450) Kultúra (6) Heti lámpás (242) Politika (1571) Életmód (1) Mondom a magamét (4706) Történelem (14) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (5) Gazdaság (652) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (489) Mozaik (83) Tv fotel (65) Tereb (140) Autómánia (61) Mozi világ (440) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1813) Szépségápolás (15) Flag gondolja (33) Vetítő (37)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>