Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Séta

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Már majdnem 200 millárdos értékben finanszírozzák a költségvetést a Matolcsy-alapítványok.

A Magyar Nemzeti Bank összesítése szerint márciusban a háztartásokat segítő nonprofit intézmények 40 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt, így állományuk 241,5 milliárd forintra nőtt. Ebből 197,3 milliárd forint értékű államkötvényt birtokolnak a jegybank által létrehozott Pallas Athéné alapítványok.

Az alapítványokat annak ellenére is a háztartásokat segítő nonprofit intézmények körébe sorolja a jegybank, hogy ennek a kategóriának pont az a lényege, hogy az itt lévő intézmények nincsenek állami befolyás alatt. Az alapítványok vezetőségében pedig több jegybanki hivatalnok is kapott megbízást, ráadásul a Kúria és az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy ezek a szervezetek bizony közpénzből gazdálkodnak.

A legtöbb állampapírt pont az az alapítvány vásárolta, amiben maga Matolcsy a kuratóriumi elnök.

Ezekkel az állampapír-vásárlásokkal csak annyi a baj, hogy az Európai Központi Bank szerint úgy is értelmezhetők, hogy a magyar jegybank megszegi a monetáris finanszírozás tilalmát. Az ugyanis tilos, hogy a jegybank állampapír-vásárláson keresztül nagyüzemben tolja a pénzt egy ország költségvetésébe. Igaz, ez a tilalom csak arra vonatkozik, hogy a jegybankok és a hozzájuk kapcsolódó szervezetek (ebben az esetben az alapítványok) nem vehetnek közvetlenül a kibocsátótól állampapírt. De ha azt valaki megvette, akkor tőle már megvehetik.” (Világgazdaság, 444) 

Bizony ám! Már majdnem 200 milliárd forint értékben. A magyar (MAGYAR!!!!) költségvetést. A „Matolcsy-alapítványok”. Igen fiúk, most ez van. És ez lesz. Amúgy a FED se tesz egyebet, és Őfelsége, az EKB is szakmányban vásárolta az állampapírokat, méghozzá közvetlenül a válság idején. Csak ti gondoljátok azt, hogy mindenkinek lehet, de nekünk nem. Ti vagytok azon a rendíthetetlen liberális állásponton, hogy minden lófaszt magyar seggbe.

Nem így lesz, gyerekek. Úgyhogy fogjátok meg szépen egymás kezét, meg az EKB kezét, és együtt sétáljatok el az ótvaros, büdös picsába. Ott a ti helyetek!

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Mozi világ (440) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Mozaik (83) Belföld (10) Tereb (146) Heti lámpás (310) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>