Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
93e99e6e7cb166e959441b8122f8da37.jpg

Bayer Zsolt: Általános Zsidó

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Igen, most szóba kerül ez a Jüdische Allgemeine, vagyis az Általános Zsidó. Amúgy ez egy német lap, amely interjút készített Nemes Jeles Lászlóval, a Saul fia rendezőjével.

Az interjút kéjes gyönyörrel szemlézte a 444.hu című ifjúsági népnevelde és korszellem, ami nem is csoda, hiszen az Általános Zsidó csupa olyan dologról adott hírt, ami a 444-nek szívügye, amit ő is pontosan ugyanígy gondol, ezáltal pedig megerősítést nyer belőle a súlyosan beteg lelke.

Az Általános Zsidó szerint Nemes Jeles László azt mondta, hogy:

„Meglep, amikor díjakat kapok. De untatnak is ezek. Időpocsékolásnak érzem őket. Felszínesek, értelmetlenek és ostobák az olyan rendezvények, mint a cannes-i vagy a Los Angeles-i fesztivál. Csináltam egy filmet a holokauszt szörnyűségéről, ezen semmi ünnepelni való nincs. Az embereknek a filmről és történetéről kellene beszélniük, és nem Angelina Jolie ruhájának hosszáról.”

Már ez is nagyon jólesett nekik, mert olyan nyegle, olyan nonkomformista, annyira nagyon laza és modern és polgárpukkasztó. De a lényeg csak ezután jön!

Mert az Általános Zsidó szerint Nemes Jeles László így folytatta: „Arról is beszélt az interjúban, hogy szerinte Magyarország nem normális ország, sokan a legszívesebben újranyitnák a koncentrációs táborokat, és a múlt szörnyűségeit továbbra sem dolgozták fel a magyarok.”

Na, hát ez a lényeg!

Az Általános Zsidó és Nemes Jeles László összeért, egyesült a Saul fia sikere keltette éteri magasságban, és kimondatott, amit nem lehet elégszer kimondani. Tudniillik, hogy a magyarok nácik, antiszemiták, izgalomtól remegő kézzel szorongatják a koncentrációs táborok kulcsait, és csak a megfelelő pillanatra várnak, és nem dolgozzák fel a múltukat.

Bár ez utóbbi kérdéskörben (múltfeldolgozás) nemcsak mi, magyarok, de a németek is bűnös hanyagságban leledzenek. Ezt a Saul fia főszereplőjétől, Röhrig Gézától tudjuk. A távirati iroda beszámolója szerint Röhrig a film németországi bemutatója kapcsán a következőket mondta: „Röhrig Géza, a film főszereplője az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy hazai, német forgalmazót nem sikerült megnyerni a Saul fiához. Elmondta, hogy a hatvanas-hetvenes években Nyugat-Németországban példás módon szembenéztek a náci múlttal, de mostanra mintha alábbhagyott volna ez a múltfeldolgozó munka. Hozzátette: reméli, hogy a német nézők és a média »nem szabotálják el« a Saul fiát, hanem »adnak egy esélyt« a filmnek.”

Érdekes mondatok ezek is. Röhrig Gézát 1988 óta ismerem, felszólalt előttem valamelyik (második?) Fidesz-kongresszuson, szenvedélyes ember benyomását keltette már akkor is, például a halálhoz való jog beemelését szorgalmazta a Fidesz programjába mindjárt a rendszerváltás hajnalán, ezzel én nem értettem egyet, lévén, tele voltam élettel. Ettől a kis epizódtól függetlenül érzésem szerint Röhrig Gézának a németek múltfeldolgozó munkájával kapcsolatos kritikában nincs igaza. Ugyanis a németek az elmúlt évtizedekben semmi egyebet nem csináltak a munkán kívül, mint hogy múltfeldolgoztak. És ezt olyan tökélyre vitték, hogy mára meggyűlölték önmagukat, elveszejtették a lelküket, az identitásukat, és még a náluk rendezett focivébén is az volt a legfőbb problémájuk, nem lesz-e baj abból, hogy olyan sok német drukkol egyszerre zászlókkal és német nemzeti színekbe öltözve a német válogatottnak.

Aki annyit múltfeldolgozott az elmúlt évtizedekben, mint a németek, annak bizony erősen kérdéses a jövője. Szerencsére rádöbbent erre egy-két német fiatal már, ők megalapították az Identitás Mozgalmat, és egy másik Németországot akarnak maguknak, nem ezt a folyamatos múltfeldolgozót és idiótát.

Szerintem Röhrig Gézának érdemes lenne az Identitás Mozgalom fiataljaival megismerkednie, mert így felfedezné azt a realitást, hogy az Általános Zsidón kívül másnak is lehet identitása, és más is vágyik identitásra.

Ezen a ponton pedig vissza is térünk az Általános Zsidóhoz. Ugyanis alig jelent meg az interjú Nemes Jeles Lászlóval, és éppen csak elélvezett a gyönyörtől a 444.hu, máris történt valami furcsa. Ez: „A Saul fia sajtófőnöke csütörtök este közleményt adott ki. Ebben a rendező rágalomnak minősíti a Jüdische Allgemeine című németországi zsidó lapban neki tulajdonított állításokat.

A Saul fia rendezője és producerei döbbenten értesültek a Jüdische Allgemeine cikkének tartalmáról. »Rágalom minden nekem tulajdonított szó« – nyilatkozta Nemes Jeles László rendező. Az idézett mondatok nem hangzottak el az interjúban, ezért a film producerei azonnal megindítják a német lap ellen a szükséges jogi lépéseket.”

Puff neki!

Ezek szerint az Általános Zsidó úgy gondolta, felhasználja a Saul fia sikerét, és ezen a hullámon lovagolva közzéteszi saját meggyőződését a magyarokról és Magyarországról, mindezt Nemes Jeles László szájába adva.

Hogy az Általános Zsidó ilyen, az nagyon sajnálatos. Az viszont nagyon örvendetes, hogy Nemes Jeles László nem mondott ilyeneket, mert kár lett volna. Kár lett volna, ugyanis a Saul fia átkozottul jó film. De erről majd később. Most csak annak örüljünk, hogy Nemes Jeles László nem azonos az Általános Zsidóval.

Bayer Zsolt – ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Politika (1582) Tereb (146) Vetítő (30) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Szépségápolás (15) Sport (729) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>