A szerző a tanulmány elején így fogalmaz: „Saját zsebükre dolgozó, gyakran a hatalom fedésével köztörvényes bűncselekményeket elkövető emberekkel állunk szemben, akik egy széthulló rendszer apró morzsáit igyekeztek minden erejükkel összekaparni.”

A tanulmány végén pedig ezt az összegzést olvashatjuk: „1988 elején a hírszerzés vezetői értekezletet tartottak az előző év munkájának tanulságairól. A megbeszélésen dr. Kőhalmi Zsolt csoportfőnök-helyettes kifejtette, hogy a hírszerző tevékenységet közelebb kell vinni a gazdasági rendszerhez titkos megbízottak, szigorúan titkos tisztek bevetésének segítségével, és a műszaki, technikai hírszerzésből befolyó bevételt is üzleti alapokra kell helyezni.”

E két megállapítás között ismerhetünk meg egy hátborzongató történéssorozatot, hátborzongató szereplőkkel és nevekkel. Az események főszereplője egy bizonyos dr. Dalmady György, aki 1972-ben kérte felvételét a BM III. Főcsoportfőnökségéhez operatív beosztásba. Két év múlva már a III/I-7 osztály munkatársa. Közben felvették az ELTE Állam-és Jogtudományi Karára, ahol 1981-ben szerzett diplomát. Dalmady fő tevékenysége az volt, hogy az NSZK-ban élő emigráns közösséget megfigyelje. Dalmady több beépített ügynököt is irányított, akiknek könnyített utazási feltételeket és vámmentességet biztosított. Ezek segítségével egy nagyarányú csempészhálózatot tartott fenn, és a csempészet profitjából busás összegeket vágott zsebre. A BM 1987-től figyelt fel Dalmady üzelmeire, de nem lépett semmit.

Dalmady több, köztörvényes bűncselekményt elkövető alakot szervezett be hálózatába. Ezek egyike volt Reisch Ernő, aki Kolter fedőnéven lett a hálózat tagja. Szintén Dalmady szervezte be újra dr. Fazekas Árpádot, aki Dandy fedőnéven dolgozott neki. Fazekas különösen ocsmány figura. Korábban Farkas Ákos néven jelentett a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatói­ról, mivel ő is ott volt hallgató. Ám fegyveres rablást követett el, amiért kizárták a hálózatból, ezt követően 1985-ben elmenekült az országból, és Párizsban telepedett le. Budapest az Interpol útján kérte kiadatását, de ekkor Fazekas felfedte állambiztonsági kapcsolatát a francia hatóságoknak, és politikai menedékjogot kért. Ezt feleségével együtt meg is kapta. Majd 1987-től mint Dandy fedőnevű ügynök Dalmady csapatában dolgozik ismét. Szintén Dalmady irányítja Újvári Jenőt, akit 1982-ben szerveztek be a Gyorskocsi utcában, ahol büntetését töltötte. A csapat kiemelkedő tagja egy bizonyos Molnár János, alias Burford, aki 1956-ban emigrált, de egy év múlva hazajött és aktív munkába kezdett a KISZ-ben (!). Taxisofőrként dolgozott, többször lebukott apróbb bűncselekmények elkövetésével, majd 1970-ben ismét disszidált. Kölnben telepedett le, majd 1983-ban felkereste a bonni magyar követséget, és felajánlotta szolgálatait a magyar belügyi szerveknek. Molnár aktívan jelentett, tevékenységét hazafiúi lelkesedésből végezte, és 1988-ban felvételét kérte az MSZMP-be (!) azt követően, hogy megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatát.

Még egy „nagy” név a csapatból: Siklósi Norbert. Siklósi a Pallas Lap- és Könyvkiadó vezérigazgatója, aki feltehetőleg haszonélvezője a hírszerzés bűncselekményeinek. Siklósit maga Molnár ajánlja Dalmady figyelmébe. Molnár 1988-ban egy egész kamionnyi műszaki felszerelést csempészett be az országba, amelyből Siklósi fia rakott össze és üzemeltetett egy szervizállomást. A hálózat által alapított Griff Kiadóban tűnik fel Siklósin kívül Griga Ferenc és dr. Márai Péter. Grigáék több szálon kapcsolódnak a titkosszolgálatokhoz, míg Márai néhány évvel később a Tasnádi Péter ellen lefolytatott büntetőeljárás hatodrendű vádlottjaként válik ismertté. Ezt a bizonyos Griff Kiadót azzal a céllal hozták létre, hogy megszerezzék az NSZK-ban élő Újváry Sándor halála után annak özvegyétől Márai Sándor és Faludy György műveinek kiadási jogát. Ezen kívül – Reisch szervezésében – részt vesznek fegyvercsempészetben egy Lenz nevű osztrák állampolgáron keresztül, aki Ungvár állítása szerint a Moszad őrnagyi rangban lévő embere. Kereskednek a Magyar Néphadsereg leselejtezett fegyvereivel is, amely tevékenység során segítségükre van Ungvár Jenő bátyja, Ungvár Gyula vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium anyagi-technikai főcsoportfőnök-helyettese (!), továbbá Kovács Péter honvéd ezredes, Ungvár Jenő sógora. Az ő segítségükkel Ungvár még a kiemelten védett Fegyver- és Gázkészülékgyárral is kapcsolatba tudott kerülni.

Előkerül Kunos Péter neve is, akit utóbb az Agrobank ügyei miatt fognak elítélni. Kunos ekkor államtitkárként igyekszik hasznot húzni Dalmadyék bűncselekményeiből. Miután a fegyverüzlet kútba esik az osztrák hatóságok fellépése miatt, a csapat elhatározza, hogy nemzetközi luxusbordélyt nyit Solymáron az Agrobank tulajdonában lévő ingatlanban. Kunoson kívül több magas rangú személy volt érdekelt a bordély megnyitásában. A nevek: Josef von Ferenczy, Dániel Péter a Fővárosi Tanácstól, Schneider János az Agro-innovációs banktól, Horváth László a Kelet-pesti Vendéglátó-ipari Vállalattól, dr. Turai Tamás a Magyar Média Reklám- és Kiadó Vállalat igazgatója, valamint Varga Attila, a Gyapjúfonó vezérigazgatója. Ennyi nagy név láttán a belügy szemet huny a luxusbordély nyitása felett.

Végül Dalmadyt 1990 szeptemberében öt év hat hónapra fogházra ítélik. A csapat szétszéled, mást semmilyen szankció nem ér. Dalmady ma egy ügyvédi irodát működtet. Az irodának Kínával, Oroszországgal és Ukrajnával vannak kapcsolatai.

A Dalmady-csoport tevékenysége azonban csak a jéghegy csúcsa.

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu