Fogalmunk sem volt, valójában mit akarunk. Csak azt tudtuk, hogy „ami van, széthull darabokra”. S azt hittük konok, csikó-szilajon, hogy mi vagyunk a virág. Az élet. A jövő. A minden.

1988. március 30.

Huszonhat év és egy hét telt el azóta. Huszonhat év és egy hét ballagott el mindnyájunk felett, s így jött el 2014. április 6.

Talán megőriztünk egykorvolt önmagunkból valamennyi kétségbeesett idealizmust, és elvesztettük az ördögöt. Hm… Newton még ezt mondta: „Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza, a kehely alján megleli Istent.”

Azt hiszem, valahogy így van ez a múló esztendőkkel is. Igen, a múló esztendők alján is ott az Isten. Szelíd, és figyelmeztet. És a csikó-szilajságból is lesz valami mélyebb odafigyelés. Szándék és akarat. S ha igazi, valódi célja is lesz az akaratnak, akkor az ember megállapodottan néz szembe önmagával.

Huszonhat évet és egy hetet, egészen pontosan ekkora darab időt vártunk a rendszerváltásra.

De bekövetkezett.

2014. április 6-án, úgy nagyjából este 11 és éjfél között megtörtént a rendszerváltás Magyarországon.

Kibekkeltük.

Az előttünk járó generációnak is ilyesféle jutott. „Alámerülök és kibekkelem őket” – szólt a másik emblematikus mondat. S ezt a mondatot sem illene elfelejteni. Mert hát alig-alig van nagyobb hősiesség, mint alámerülni és kibekkelni. Csikó-szilajon és tudatlanul ez persze megalkuvásnak és gyávaságnak és árulásnak tűnik, de hát azért mégsem halhat meg mindig mindenki, nem feszülhet fel mindenki a keresztfára – legfeljebb ha a szivárványra.

Mert Jézusnak is csak így lesz értelme, ugyanis.

Mi egészen pontosan huszonhat évet és egy hetet bekkeltünk ki. És nem merültünk alá. Nekünk alámerülés nélkül kellett kibekkelni őket. Igen, odatették a jövőnket abba a koporsóba, Nagy Imre koporsója mellé, és meghajtottuk előtte a fejünket, és eltemettük illendően, tisztességgel mindkettejüket. ’56 hőseit és a jövőnket. S ezután a temetés után láttunk neki, hogy építsünk magunknak jövőt.

„Amit raktak délig, leomlott estére,

Amit raktak estig, leomlott reggelre.”

Így építettünk. És csak egy dologhoz ragaszkodtunk: hogy a mi jövőnk vára nem épülhet emberáldozattal. Ragaszkodtunk ehhez, mert tudtuk, ez különböztet meg bennünket mindenkor őtőlük. S aki ezt egyetlenegyszer is elfelejti, az olyanná válik, mint ők, annak nincs többé mit kibekkelni.

Minekünk volt kibekkelni valónk. Minekünk kellett mindent kibekkelni a szüleink, nagyszüleink helyett is. Minden tönkretett élet, jövőtlenség, hiábavalóság, szűkölő hit, mindennapi borzalom, lelket megrágó megalkuvás, félelem, iszonyodás, hiábavalóság, a feleslegesség, kiúttalanság borzalmai mind-mind mireánk vártak, hogy ezekből építsünk valahogy jövőt.

Így vártunk huszonhat évet és egy hetet. A mindig, újra meg újra ránk omló falak romjai között. Vártuk, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer álljon meg a fal, áldozat nélkül. Magától. A hit és az akarás ereje által. És az lesz a mi pillanatunk.

2014. április 6-án megállt a fal.

Nem omlott le, nem találtuk magunkat ismét hiteink és akarásunk romjai között. Most először előttünk az esély, hogy felépítsük az egész várat.

Huszonhat évünkbe és egy hetünkbe telt, hogy kiássuk a földből eltemetett jövőnket.

Ez barátaim, pontosan ez a rendszerváltás pillanata.

És ez az, amit nem lehet visszacsinálni soha többé.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>