„L. Simon László olyan nyitóbeszédet mondott, hogy több diplomata is lemondta részvételét a Tatai Patara török kori fesztiválon” – üvölt a cím a magát liberálisnak nevező (az is, olyan igazi, mai liberális!), Soros kegyéből élő 444.hu portálon.

No, ilyenkor csak belenéz az ember a hírbe, vajon mit is mondhatott L. Simon, mi szörnyűséget, hogy ilyesféle diplomáciai bonyodalom kerekedett belőle?

Elolvasván az anyagot s a hozzá kapcsolt kiegészítőket, mindjárt kiviláglik, hogy L. Simon valóban szörnyű dolgot művelt. Elmondta az igazságot.

Vegyük is sorra hamarjában! A Herczeg Márk nevű csíra összefoglalásában tálaltak szerint L. Simon nem átallott ilyeneket kijelenteni: „Sokszor hallani azt a propagandát, hogy az a bizonyos 150 év baráti-rokoni együttélés volt, új szavakat tanultunk, új eszközök használatát sajátítottuk el, új pénzügyi-gazdálkodási kultúrával ismerkedtünk meg. Ez ugyan mind igaz, hiszen az étkezésünk, a mezőgazdaságunk, a kultúránk gyarapodott ezekben az időkben, de ez mégiscsak rabság volt. Megszállás volt. Vallási háború volt, amelyről nem szabad elfeledkeznünk”.

S ez még hagyján, de ezt is képes volt elmondani: „Idrisz baba olyan vallási vezető volt, aki a keresztény magyarság eltiprását, a semmivel való egyenlővé tételét hirdette, és aki vallási alapon akarta fölszámolni a kereszténységet és megszüntetni a magyar kultúrát”.

Sőt: „Nekünk feladatunk, kötelességünk, szent küldetésünk a magyarság európai keresztény örökségének ápolása, sőt továbbörökítése gyermekeinknek, unokáinknak. Mert ez a megmaradás záloga, ez garantálhatja, hogy sok száz év múlva is magyarok fognak itt élni. (…) Ugyanennek a gondolatnak a jegyében küzdött Pálffy Miklós is, aki pontosan tudta, hogy a keresztény magyarság zászlajával kell legyőzni az Oszmán Birodalom katonáit, mert ha ezt nem teszi meg, akkor végleg asszimilálják a magyarokat, és ezzel elérik a nyelv, a kultúra és a vallás cseréjét, az identitásunk elvesztését”.

Szóval, L. Simon nem átallott ilyeneket mondani. Holott valóban, nagy a propaganda manapság, amely szerint tulajdonképpen remek kis buli volt nekünk a török hódoltság (és a vele járó, állandósult Habsburg hadi felvonulás), mert milyen sokszínű lett ezáltal a kultúránk, mi minden szépet hagyott ránk a Porta! Legutóbb egy komplett hülye francia újságírónő fejtegette ezt nekem, példaként emlegetve a pécsi dzsámit meg a fürdőket.

Akkor lássuk közelebbről ezt a páratlanul jó hatású, százötven éves „együttélést”.

A török betörések miatt a történelmi Magyarország déli területein a településszerkezet hetven-kilencven százaléka pusztult el. Ez a folyamat már a 14. század derekától kezdve elindult. A középkori Magyarország népessége körülbelül 3,3 millió volt, ez a lélekszám a 16. század végére mintegy kétszázezer fővel nőtt, majd egy évszázaddal később nagyjából négymillióra emelkedett. Micsoda? A hódoltság alatt nőtt az ország lélekszáma? Igen, de hogyan! Tegyünk gyorsan egy európai kitekintést: a 16. században Európa-szerte jelentős népességrobbanás megy végbe, a közép-európai térségben a lakosság lélekszáma százhúsz-százharminc százalékkal nő. Ám ameddig ezeken a területeken, valamint a német nyelvterületen ez a növekedés „saját erőből” megy végbe, addig a hódoltsági Magyarországon a szomszédokhoz képest eleve elmaradt növekedés nagyjából hatvan százalékban bevándorlásból származott. Vagyis miközben a vizsgált két évszázadban Magyarország lélekszáma valójában szinte semmit sem gyarapodott, az ország etnikai összetétele jelentősen megváltozott a magyarság rovására. A csekély népességgyarapodást elvitték a háborúskodások, a hiányt spontán betelepülés vagy szándékolt – gyakran erőszakos – betelepítés pótolta. Vagyis a települések és településszerkezet pusztulásával párhuzamosan radikálisan csökkent a magyarok lélekszáma, ugyanis a magyarság a sík vidéken, folyóvölgyekben szállt meg, s éppen ezek a területek váltak hadszíntérré, továbbá a végvárakban is elsősorban magyar népelem szolgált, jelentős vérveszteséget elszenvedve. Mindezekkel párhuzamosan szinte teljesen elpusztultak a magyarországi udvarházak, kastélyok, továbbá a kolostorok, amelyek a korabeli kulturális és szellemi élet központjai, motorjai voltak.

Így kerültünk ki a hódoltságból, cserébe a törökök itt hagytak pár fürdőt, meg Gül Baba türbéjét. Erről beszélt L. Simon, de hát erről beszélt Gárdonyi is, úgyhogy ha ez sérti a török nagykövetet, akkor talán tiltsuk be az Egri csillagokat is.

„(…) több diplomáciai képviselet is lemondta részvételét” – szól a csírák beszámolója, majd megtudjuk, hogy „többek között” nem jött el a török nagykövet. Azért érdekelne, kik lehettek azok a „többek”, akik a törökön kívül megsértődtek, és főleg az érdekelne, hogy ők miért.

Amúgy pedig: teljesen mindegy. A 444-féle csírák és egyéb „európai” körök ma a törökök hátsójának tisztításában látják éppen a szebb jövőt. Ettől még Pálffy, Dobó, Szondi, Zrínyi azért harcol, amiről L. Simon beszélt. L. Simon beszédét nevezik önbecsülésnek. Tudják, Obama sem azért ment Hirosimába, hogy bocsánatot kérjen. Pedig neki lett volna miért.

Bayer Zsolt -]]> www.magyarhirlap.hu]]>