Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
f9f464ba5c78cb51627cf41930786ad5.jpg

Bayer Zsolt: Megtalált ünnep

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Hosszú-hosszú idő után most először lesz igazi jelentése március 15-nek. A magam életét véve alapul, a Kádár-rendszerben volt ilyen jelentése ennek az ünnepnapnak. S elsősorban a nemzeti függetlenség okán.

Mert hát március 15. leginkább két szent dolog ünnepe: a nemzeti függetlenségé és a polgári forradalomé.

A Kádár-rendszer eltörölte mindkettőt. A nemzeti függetlenséget odadobta a kommunista internacionalizmus profán és vérszagú oltárára, a polgárságot pedig egyszerűen halálra ítélte. Nem tehetett másként, mert ideológiája a polgárság tagadásán nyugodott. A világ pedig még ennyi esztendő távolából és ennyi iszonyat láttán sem fogja fel, hogy a polgárságon túl nem szabad forradalmat akarni, segíteni, igenelni, megvalósítani. Mert a polgárságon (és a döntő pillanatokban mindig a helyes utat választó parasztságon) túl csak jakobinus-bolsevik-nyilas csőcselék van. Hiába… Nem tanul a világ semmit sem…

De az idei ünnep végre ismét jelent valamit. Jelenti mindenekelőtt a nemzeti függetlenség újra megtalált értelmét. Pedig azt gondolná az ember, hogy ilyesféle dolgok értelme nem veszhet el soha – jaj, pedig dehogynem! Sokkal-sokkal bonyolultabb mindig az élet, mint ahogy a hivatalos történetírás állandóan tovább bonyolítja. Például Ceausescu rettenetes diktatúrájából sokkal jobb lelkiállapotban került ki a románság, mint ahogy mi előmásztunk Kádár bácsi mocskos kis cukrászdájából. S bizony, a nemzeti függetlenség vágya és akarása sem olyan egyértelmű, mint ahogy gondolnánk. Leginkább most nem az. Most, amikor a szabadság és függetlenség álarcába bújt a rabság és a gyarmatosítás.

1999 telén így írt Ryszard Kapuscinski: „Lengyelország nem csupán gazdasági vagy politikai értelemben él át történelmi fordulópontot, a lényeg nem csak az, hogy fölvesznek-e bennünket a nyugat-európai struktúrákba, és hogy jönnek-e újabb beruházások hozzánk. A kihívás, amely előtt állunk, önazonosságunk – lengyelségünk – legmélyebb gyökereit érinti. Azt, hogy a lengyelség termékeny együttműködésre való alkalmasságot fog jelenteni, vagy éppen fordítva: egyik napról a másikra való élést, passzív bámészkodást és ötletimportot. Lehetünk a fejlődés civilizációjának társalkotói, de tarthatunk a vegetálás civilizációja felé is. Akkor pedig legjobb esetben is a viharosan növekvő gazdagság és az egyre fájdalmasabban megélt nyomor térségei között húzódó folyosón lesz a helyünk.”

No hát, akkor tizenhárom esztendővel e leírt mondatok után csak fel kéne tennünk magunknak a kérdést: vajon a fejlődés civilizációjának vagyunk társalkotói, vagy a vegetálás civilizációjának lettünk élharcosai? S feltehetjük a kérdést, vajon mivé lett Európa, s mivé lettek a „nyugati struktúrák”?

Ezeket a kérdéseket azonban nem teszi fel senki sem. Illetve ha felteszi, megnézheti magát. Lásd Sarkozyt, aki a schengeni egyezmény újragondolásával kampányol, mert feltette a kérdést: vajon ha ilyen méretű marad a bevándorlás, mivé lesz Európa tíz-húsz év múlva? Kérdésfelvetését a Népszabadság akképpen értelmezi, hogy Sarkozy Le Pen szavazóira hajt… S ugyanez a Népszabadság szélsőjobboldalinak titulálja Kapuscinskit, csak azért, mert ő az egyik szervezője a március 15-én hozzánk érkező lengyel szolidaritási menetnek. Szolidaritás alatt értsd az együtt ünneplést – Osztrolenka véres csillaga, ugye – és a kiállást a kormány mellett. Hát ezért lesz Kapuscinski szélsőjobboldali. S ez persze ugyanaz a Népszabadság, amelyik annak idején a „dolgozni nem szerető” lengyelekről írogatott a nyolcvanas évek elején, s amelyik Popieluszko atya megölése után vezércikkben értekezett arról, hogy a hatalom olykor rákényszerül ilyen módon végezni ellenségeivel. Esetünkben még a személyi kontinuitás is adott, azt a mocskot Miklós Gábor írta akkor, s ő ma is ír, ugyanott, ugyanazt.

Mindegy is. Március 15. felszabadultságában pontosan tudható, ki hol állt volna, s mit cselekedett volna 164 évvel ezelőtt.

Miképpen az is tudható, hogy a halála előtt az őelőtte kiszenvedett Damjanichnak kezet csókoló és szalutáló Vécseyből mit faragnának ugyanezek – ha tehetnék. De nem tehetik.

Igazából semmit sem tehetnek.

Változóban a világ ugyanis. És sokkal gyorsabban, sokkal látványosabban fog eljönni a változás, mint ahogy a jelen akarnokai és Pangloss mesterei gondolják. S ebben a változásban van ismét jelentősége az ünnepnek. A lengyelekkel közös ünneplésnek is. Ebben a változásban kell azzá lennünk ismét, amik voltunk valaha: a leendő fejlődés társalkotóivá. S jó, ha tudjuk, hogy a leendő fejlődés egyik kulcsa a nemzeti reneszánsz lesz éppen. Azt kell kilopjuk a globalizáció vesztőhelyéről és az újnyilasok fertelmes dögkútjából.

„Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,/ A szabadság régi bajnoka!/ Bosszuálló fénnyel jár előttünk/Osztrolenka véres csillaga. (…) Két nemzet van egyesűlve bennünk,/ S mily két nemzet! a lengyel s magyar!/ Van-e sors, amely hatalmasabb, mint/ E két nemzet, ha egy célt akar?”

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Sport (729) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2858) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Belföld (11) Tv fotel (65) Tereb (146) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Gazdaság (717) Mondom a magamét (7882) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Mozaik (83) Heti lámpás (329) Egészség (50) Mozi világ (440) Életmód (1) Kultúra (9)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>