S hogy még okosabbak legyünk, idézzük fel egy pillanatra a történteket. Nevezett 98 százalékos extraadót egy bizonyos Szalainé Szilágyi Eleonóra esete indukálta. Nevezett hölgy a BKV humánpolitikai igazgatója volt a Gyurcsány-érában. 2008 tavaszán százmilliós végkielégítéssel távozott a cégtől, majd visszajárt dolgozni havi szerény négymillióért.

A botrány kirobbanása után (2009 nyara) kiderült, hogy ez általános gyakorlat a szocialista-szabaddemokrata kormányzat idején. Cimborák, barátok, elvtársak távoztak ilyen módon munkahelyeikről, majd dolgoztak tovább ugyanúgy. Csak a BKV-nál egy 96 nevet tartalmazó listát tettek közzé végkielégítésekről és fizetésekről. (Híre ment utóbb, hogy a felvett végkielégítésekből megfelelő percentet kellett visszaszolgáltatni megfelelő szocialista kori­feusoknak – így válik kristálytisztán érthetővé a magántulajdon szentsége…)

Nos, ezt a különadót (büntetőadót) törölte most el a nagyméltóságú Helytartótanács. Mert a magántulajdon szent és sérthetetlen.

Ugyanezt az elvet hangoztatják mostanában annak kapcsán, hogy a miniszterelnök a főpolgármesterrel buszozván az Andrássy úton, szót emelt a Balettintézet dolgában. Nem is szót: kifogást merészelt megfogalmazni a beste diktátor annak kapcsán, hogy egy portugál cég sok-sok évvel ezelőtt semmi pénzért, ügyeskedve, szocialista-szabaddemokrata városvezetéssel összejátszva, megfelelő kenőpénzeket feltehetőleg kicsengetve megszerezte magának a gyönyörűséges, műemléki védettséget élvező és amúgy is szimbolikus jelentőségű Balettintézet épületét, s azóta hagyja szétrohadni. Ott áll a Balettintézet elhagyatva, körbekerítve, szellemeitől megfosztva, düledezve, enyészetnek odavetve, a napjainkban divatos „magántulajdon-szentség” mementójaként. El is képzelem egy pillanatra, ahogy a lisszaboni városvezetést megkenve privatizálom magamnak a Belem tornyot, adok érte kevéske szart, ám megígérem, hogy a világ legfantasztikusabb szállodáját építem meg benne hamarosan. Aztán továbbadom – vagy nem –, de mindenképpen eltűnök, és engem többé nem látnak arrafelé, csak az I. Mánuel idejében épült torony lesz körbekerítve és rothadt csöndesen, egykedvűen. Biztosan hevesen védelmeznék a magántulajdon szentségét a portugál politikusok, és biztosan az én érdekemben írna jelentést az ügyről tavaris Tavares. (Apropó! A gyönyörűséges Szent György-hegyen áll egy csodálatos műemlék, a barokk Tarányi-pince. Sok-sok évvel ezelőtt szerezte meg egy svájci magánszemély. Azóta zárva, és pusztul, elhagyottan. Legalábbis ez volt a helyzet két évvel ezelőtt, amikor utoljára arra jártam. Meddig még? Mikor veszi meg a tulajdonostól az állam vagy az önkormányzat? Mert itt volna az ideje…)

Amúgy pedig a következő hír jelent meg még április 8-án az Indexen:

„Pánikra semmi ok: 100 ezer euró alatt minden bankbetét továbbra is sziklaszilárd biztonságban van. 100 ezer euró felett azonban újra megjelent a bukás esélye a betétesek oldalán is, ha egy bank fizetésképtelen helyzetbe kerül, legalábbis ez derül ki Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért felelős alelnöke által a hétvégén tett nyilatkozatból.” S láss csodát: a minap ugyanez a hír (terv) nyert megerősítést az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után. Vagyis: miközben a nagyméltóságú Helytartótanács szigorúan összevont szemöldökkel áll ki Szalainé Szilágyi Eleonóra 100 milliós végkielégítéséért, mondván, óvja azt a magántulajdon szentsége, s ugyanilyen vehemenciával védi – egyelőre még csak ostoba, sunyi és gazemberekből álló sajtója által – az ebek harmincadjára juttatott Balettintézet tulajdonjogát, aközben minden skrupulus nélkül kész elvenni magánemberek – vagy cégek – 100 ezer euró feletti bankbetéteit, ahogy ezt Cipruson is megtette. És ahogy ott, úgy majd máshol is lesz ideológia a szabad rabláshoz. Ahogy Cipruson, úgy máshol is nekiállnak majd „orosz oligarcházni”, vagy ha az a kifizetődőbb, hát „arab oligarcházni” ezek a nyomorultak. S csak azért említem, mert ezek a nyomorultak előszeretettel magyarázzák el nekünk mostanában a demokrácia lényegét: emlékeznek még? Cipruson a szabadon választott parlament, vagyis a népakarat letéteményese elutasította a betétek elvételét. Ezt követően megoldották rendeleti úton, a demokrácia nagyobb dicsőségére. Miképpen Ausztriában, ahol ha valami nem tetszik az alkotmánybíróságnak, akkor gyorsan beemelik az alkotmányba. Ha kell, sima rendeleteket is. Figyeljenek: Az osztrák alkotmánybíróság a szabad vállalkozás jogának megsértése miatt elmeszelte a taxirendeletet. Erre az osztrák nagypolitika egyszerűen beemelte azt az alkotmányba. Ja! Ausztriában 25%-ban maximálták az egyetemekre felvehető német hallgatók létszámát. Tudja mi ez, Swoboda úr? Numerus clausus.

Úgyhogy ideje befogni a szájukat!

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu