Ma 2019 december 13. Luca, Otília napja van. Holnap Szilárda napja lesz.
f1f3830ec28a6d72f09c544510fad579.jpg

Bayer Zsolt: Kultúrkampf 3.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ascher Tamást hallgatom a Klubrádióban. A műsorvezető, Szénási Sándor megágyaz a hangulatnak, amikor az „udvari kultúráról” kérdezi Aschert. Ascher válaszol: az udvari kultúra a giccs. És az áhítat, a szakralitás, eh, vacakság! – mondja.

Majd így folytatja: nézzék meg a felújított Margit hidat, édeskés, giccses és túldíszített.
Nézem a felújított Margit hidat. Éppen, mióta felújították. A felújítás amúgy esetünkben azt jelenti, hogy visszaállították eredeti állapotában. Ascher szerint az áhítat és a szakralitás giccs, az eredeti Margit híd pedig édeskés és szintúgy giccses. Amiből következik, hogy éppen ilyen a Parlament, a vár, a Mátyás templom, a Halászbástya, a Bazilika, a kisföldalatti, a Hősök tere – mindaz, amiért a turisták idejönnek, s mindaz, ami nekünk tetszik. Édeskés és giccses és áhítatos és szakrális a múltunk, a történelmünk, az egész elcseszett életünk. Onnan nézvést, ahonnét Ascher nézi, nyilván az. Még csak a nézőpont legitimitását sem vonom kétségbe. Csak szeretném leszögezni, hogy mindez semmilyen konzekvenciával nem jár ránk nézve. Még egyszerűbben fogalmazva: a mi elcseszett vagy nem elcseszett életünk, múltunk, történelmünk, áhítatunk, szakralitásunk és Margit hidunk a miénk, és éppen Ascher ellenére az. Ettől szép ez az egész, ettől kultúrkampf a kultúrkampf.

Olyan ez éppen, mint ahogy egy bizonyos Senko Karuza írja a Szigetlakók című remekművében. Ez a Senko Karuza nem egy posztmodern japán Nobel-prize várományos, hanem egy horvát halász Vir szigetéről. Sterilizálás című kis írásában, Horvátország EU-ba történő bebörtönzését foglalja össze: „(…) akik halálra dicsértek bennünket, és azt állították, hogy itt és csakis itt létezik az igazi földi Paradicsom, és be is bizonyították, hogy nem hazudtak, mert rendre visszatértek, bekvártélyozták magukat, végül mindent felvásároltak, gondolván, hogy ez itt másmilyen, mint az, ahonnan elmenekültek, egyszóval azok ott, tőlünk nyugatra most ünnepélyesen kijelentették, hogy semmirekellők vagyunk, mindent rosszul csinálunk, és ha olyan jól akarunk élni, ahogy ők, akkor mindent úgy kell csinálnunk, ahogy ők mondják. (…) A nagyapánknak (…) most el kell magyaráznunk, hogy nyugodtan elfelejtheti a szőlővesz­sző-parázson a szőlőben sütött húsos szalonna elfogyasztása után elszívott cigarettáit és lehajtott hosszúlépéseit, merthogy a hosszú élet titka egészen másfajta szokásokban rejlik, hogy milyenekben, azt még nem tudjuk, de egészen biztosan nem azokban, amelyeket életének eddigi kilencven évében kultivált. (…) Arról már nem is beszélek, mennyi fejfájást okoz nekünk a mi drágalátos csemeténk ott a puccos Zágrábban, aki ahelyett, hogy tanulna, csak még több pénzt kunyerál, merthogy aszondja, a barátaival valami Balira mennének a nyáron, mert ott minden annyira érintetlen; világos, szóval pont olyan, amilyen ez itt egykor volt.”

No, hát innen fejthető fel, mennyire nem számít, mit gondol Ascher.

S miközben ez nagyon számít, sokkal jobban nem számít, mit gondol egy bizonyos Konok Péter, aki imigyen ír a miniszterelnöknek: „Egyrészt ki a lófasz vagy te, hogy bárkinek is megszabd, hogy hol dolgozzon(…)?” A Magyar Narancs bloggere pedig így fogalmaz: „Mi a kurva anyátok nem volt eddig nemzeti a Nemzetiben?” Nos, ők azért lettek ennyire bátrak, mert amúgy nem számítanak. És életük legrettenetesebb felismerése, hogy akkor sem fognak számítani, ha –Isten ne adja! – bármikor ebben a mi elcseszett életünkben újra számítani fognak. Ezek fölött egyszerűen eljárt az idő. A sajnos már örökre elköltözött Molnár Tamás így írt őróluk: „Bekövetkezik tehát az anómia állapota, eltűnnek a közös értékek és normák, felbomlik a rend, mert minden ember autonóm, és rendelkezik a tökéletes méltóság összes attribútumával. Ez helyesnek tűnhet addig a pillanatig, amíg nem tapasztaljuk, mit jelent a gyakorlatban. Jobban bánnak a rossz tanulóval, mint a jóval, és végül ő lesz a minta. A bűnözőt gondoskodás veszi körül, az áldozat gyanússá válik, a nagy teljesítményeket nem méltányolják, a középszerűséget megjutalmazzák. Az erény és a bűn, a törvényes módhoz képest helyes vagy helytelen cselekedet fogalmai megszűnnek létezni, mert nincs mihez viszonyítani őket, nem hozhatók közös nevezőre. Ez az atomizáció logikus következménye a nominalista doktrínának, amely az egyéni ítéletek véletlenszerű találkozását feltételezi, amit ma úgy hívnak: konszenzus.

El kell fogadni ezt a terminust, amikor a közjót nem ismerik el olyan realitásnak, amelyben az emberek egyet tudnak érteni. (…) A liberalizmus, amely úgy lépett színre az újkor hajnalán, mint amelyben minden eszme felvirágzik majd, hervadt rózsává vált, és kirekesztő rendszert képvisel.”

Mindebből következően azt a végtelenül egyszerű, egyetlen releváns kérdést kell feltennünk, hogy kit érdekel ezek véleménye és élete? Senkit. Ők nincsenek. Valahol, az udvar végiben, a reterát mellett még káromkodnak, mert azt hiszik, hogy ez a szabadság és a bátorság, de valójában már nincsenek. Ami helyettük van, még nem körvonalazódott teljes egészében.

De ha valaki elolvassa a REDNEWS portálon a legújabb TGM-interjút és a hozzá kapcsolódó kommenteket, az láthatja, hogy közeledik már az igazi, klasszikus kommunizmus is. Majd megmérkőzik a nácikkal. Mi pedig megyünk Vir szigetére Senko Karuza halászhoz.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (13) Gazdaság (633) Nagyvilág (1440) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (1651) Egészség (50) Mozi világ (440) Sport (729) Belföld (5) Heti lámpás (221) Vetítő (37) Autómánia (61) Mozaik (42) Rejtőzködő magyarország (171) Flag gondolja (33) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4148) Tereb (138) Életmód (1) Kultúra (4) Irodalmi kávéház (474) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1571) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>