Ma 2020 szeptember 23. Tekla napja van. Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.
81a47e3b15ad898a4c9161ea9237561e.jpg

Szentesi Zöldi László - Kultúrkampf 2.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Rendhagyó módon, de mai vezércikkünkben is arról lesz szó, amiről tegnap Bayer Zsolt részletesen is értekezett: a kultúrkampfról. Ismét szóba hozzuk a témát, mert a jelek szerint néhányan valósággal lubickolnak a színházi és tudományos bulvárban, mintha éppen a színházhoz és a tudományhoz bármi közük is lenne.

Konkrétan arra gondolok, hogy mint minden más ebben a hazában, ismét ketté, pontosabban jobbra és balra hasad a színházi szakma. Amiben az a legszörnyűbb, hogy az esztétikai állásfoglalást, vagyis, hogy egy színházigazgató vagy színész történetesen mennyire felel meg az én ízlésemnek, rögvest politikai mákonnyal vegyítik.

Ha valami, ez rosszkedvet okoz.

Mert kérdem én: hogy Cserhalmi György és Rost Andrea éppen milyen szervezetbe lépett be vagy lépett ki, azonmód karakteresebb vagy silányabb művésszé teszi őket? Akkor most Cserhalmi és Rost az övék vagy a miénk? Túloldal, figyelem: és Eperjes Ká­roly? Vidnyánszky Attila? Nehezen találja a szavakat az ember, mert a Dögkeselyű, a Kísértet Lublón, A hetvenkedő katona akkor is ezerszeresen érvényes, ha nevezettek cigánykereket hánynak akármelyik akadémia nyitóelőadásán.

Engedtessék meg a kívülálló, a néző véleménye: engem történetesen nem érdekel, hogy a művész melyik szekértáborhoz tartozik. Valamikor érdekelt. Akkoriban, évekkel ezelőtt az ember szerette az emlékezetébe vésni, hogy éppen kivel igen, és kivel nem, de aztán a terjedő pártpolitikai fertő és a magyar kultúra kormányokon átívelő cserbenhagyása leszoktatott a felesleges kérdésekről.

Mert – és ebben talán egyezzünk ki – a nemzeti kultúra nem a politika szolgálólánya. Amikor Márai azt írta, hogy nemcsak rossz író, de rossz olvasó is létezik, elfelejtette hozzátenni, hogy bizony, rossz politikus is van. Azt pedig a történelem ciklikus mókájának kell tartanunk, hogy a hatalomhoz törleszkedő, gerinctelen figura is örök és elpusztíthatatlan ebben a világban.

Így aztán engedje meg a tisztelt olvasó a személyes méltányosságot, hogy a művészben az embert és a hivatást tekintsük, ne a közéleti vallomásokat. Magunk között szólva az égvilágon semmi szükség arra, hogy jeles alkotók állandóan hűségnyilatkozatot tegyenek, és hitbéli indíttatásból, karrierizmusból vagy egyszerű gyávaságból állandóan oltalmat kérjenek a nagy emberektől.

Saját táborunknak, a magyar jobboldalnak esztétikailag, ízlés­ben, világnézetben is különbnek, jobbnak kell lennie a szo­ciálliberálisoknál. Ha hiszünk abban, hogy nemzeti ügyekben „odaát” kevesebb a mondanivaló (a sorozatos packázások, érzéketlenségek, tovább megyek, aljasságok miatt ez nem túlzó feltételezés), akkor nemcsak irányt szabunk, de felelősséget is hordozunk. Rajtunk áll vagy bukik, hogy művelt, okos magyarok élnek-e itt száz év múltán, vagy valami legyalult agyú, konzumidióta fogyasztótömeg.

Ebben a felelősségteljes szellemi ütközetben édesmindegy, melyik kortárs színészünk és rendezőnk hova áll. Nem számít. Talán ők sem tudják, nem érzékelik: ami a nemzet emlékezetében megragad majd belőlük, az mindenképpen a művészetük, nem pedig emberi ütközéseik, politikai állásfoglalásaik.

Eszébe jut bárkinek is olvasás közben, hogy az Erdély-trilógia írója direktóriumi tag és/vagy magyar plebejus nacionalista volt egyidejűleg? Fontos ez? Az emberi személyiség magától értetődően nem pártlogókból épül fel, és a művész aligha követ el nagyobb merényletet a jövő ellen, mintha éjjel-nappal politizál, ahelyett, hogy pillanatfelvételt készítene a maga koráról.

Engem éppen ez bánt a legjobban: a jelenismeret és a jövőbe tekintés feltűnő hiánya a magyar szellemi életben. Olvassunk Szekfű Gyulát: száz–százötven éve egymást követő reformnemzedékeknek bőven akadt cselekvési terve és jövőképe, mi pedig rágódunk a megemésztetlen múlton, és sóhajtozunk, hogy mi az ördög lesz velünk.

Ezen a helyzeten változtatni valamennyi magyar művész kötelessége. Akár egységben, akár elszigetelve, de a honi kultúra jövőjéről is jó volna néha szólniuk, nemcsak arról, ki kit szeretett volna – utólag, bemondásos alapon – a Nemzeti Színház élén látni.

Szentesi Zöldi László - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Mozi világ (440) Egészség (50) Irodalmi kávéház (490) Mondom a magamét (4806) Politika (1571) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (1850) Autómánia (61) Történelem (14) Tv fotel (65) Kultúra (6) Gazdaság (652) Nagyvilág (1452) Tereb (140) Gasztronómia (539) Heti lámpás (243) Sport (729) Vetítő (37) Titkok és talányok (12) Belföld (5) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>