Ma 2024 október 16. Gál napja van. Holnap Hedvig napja lesz.
Bayer Zsolt: Hungarian Dick a kórházban (2. rész)

Bayer Zsolt: Hungarian Dick a kórházban (2. rész)

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

Magyarország a várólisták tekintetében az OECD-lista első harmadában van.

Azután pedig az történt, hogy Magyar Péter ott, a Péterfyben, ahonnét éppen kizárták, mért egy 38 fokos hőmérsékletet. De tudják-e, hogy hol mérte? Megmondom: a lépcsőházban, ahol a lift van, s aminek három oldala üveg, szerkezete pedig vas. De ebben is a legfelső emeletet választotta, és egy vasfelületen mérte a 38 fokot. Amúgy egy felülethőmérővel járkál a barom, amivel nem lehet a levegő hőjét mérni, de legalább elmondta, hogy déltájt a levegő sokkal hamarabb melegszik fel, mint bármely más felület – na ülj le, fiam, te teljesen hülye vagy, egyes!

És akkor ennyit a Péterfy lépcsőházának 38 fokáról.

Viszont ejtsünk néhány szót erről a Kulja nevű utánfutóról, mert ez még egy morális atléta ám.

Kulja Bandika nemrég még egyenesen Takács Péternek dolgozott, az Okfőn keresztül fizetett neki a „NER” nagyjából havi egymillió körül, mégpedig azért, hogy afféle influenszerként a TikTokra gyártson tartalmakat, amelyekben népszerűsíti az egészségügyi pályát. Amikor Kulja Bandi gyermeke megszületett, Takács Péter államtitkár úr személyesen hívta fel és gratulált neki, hozzátéve, hogy csak így tovább! Kulja meg köszönte szépen. Ezenfelül orvosként keresett úgy havi két-két és félmilliót, szóval megvolt neki a havi három és fél-négymillió – Kulja a kizsigerelt, sanyargatott magyar orvos mintapéldánya…

Aztán a gyerekszületés után néhány hónappal már ott álldogált a Hungarian Dick mellett, hja kérem, ha egyszer jobban fizetik…

4.: János-kórház

Ez is izgalmas lesz ám! Elöljáróban: Itt csak olyan helyeken fordult meg a gazember, ahol semmiféle orvosi ellátás nem zajlik. Nézzük sorjában!
Először megállt és magára öltötte az aggódó, szörnyülködő pofáját a János-kórház műszaki osztályának udvarán. Ahol a bontási anyagokat (leánykori nevén sittet) gyűjtik, mint például az ortopédiai osztály bontási anyagait, ahol éppen az elromlott klímaberendezés cseréje zajlik. Ez a nyomorult meg odaállt, és az imént jellemzett pofájával közölte, hogy tessék megnézni, micsoda állapotok uralkodnak a Jánosban. „Így néz ki egy kórház 2024-ben Magyarországon” – ugatja gátlástalanul, és a Jóisten igazságos villámai sajnos nem csapták agyon.

Azután bement a traumatológiára. Ahol – nem fogják kitalálni! – éppen teljes műszaki felújítás zajlik, a hetvenéves csöveket cserélik le, és a folyosón ott állnak a sittes zsákok. Ez meg odaáll, és közli, ilyen állapotok vannak, tessék, tele van szeméttel a kórház. Nem. Az nem szemét. Építési törmelék. Sitt. Mert teljes felújítás zajlik. Most zajlik, nem a Gyurcsányék, nem a Bajnaiék idején, hanem most.

És akkor lássuk a gyerekosztályt és a pszichiátriát! Itt valóban csak részleges felújítás történt, festés, a vizesblokkok rendbetétele, és tudják, miért? Mert itt épült volna fel a kórház vadonatúj szárnya. Ez tehát egy bontásra ítélt épület. És tudják, miből épülne fel itt az új szárny?

Az RRF-keret kilencszázmilliárd forintjából. Ez az EU Covid utáni felújítási keretösszege, vagyis az a hitel, amelyet az EU tagállamai egyetemlegesen vettek fel, így mi is fizetjük a hitel ránk eső részét, de ebből a pénzből egyedül Magyarország nem kapott egy forintot sem, mert ezt a pénzt a brüsszelita gazemberek, közülük is a két főgazember, a Weber meg az Ursula stoppolja. Ez lenne amúgy minden idők legnagyobb magyarországi egészségügyi fejlesztése, miután ehhez a pénzhez a magyar kormány még hozzátenné az egyharmadát pluszban. De már nem fogunk tudni semmit sem csinálni, mivel az elszámolási időszak 2026. június 30-a, semmilyen építkezést nem tudnánk már addig befejezni a szemét brüsszeli rohadékok miatt.

De ha már, akkor itt a nagyszerű pillanat! 

Ide figyelj, te gátlástalan kis senki! Ne a falból kibontott csöveket mutogasd a műszaki osztály udvarán, mintha az lenne a kórház, és ne a felújítás alatt álló traumatológia folyosóján lévő sittes zsákokat mutogasd mint szemetet, hanem az újdonsült barátaidhoz szaladj már ki, úgyis olyanok pont, mint te. És nekik mondd, hogy ne blokkolják indokolatlanul és politikai okokból azt a nekünk járó pénzt, amiből mindezen felújításokat be tudnánk fejezni! 

És ne ötszázmilliárdot követelj az egészségügynek, hanem ezt a kilencszázmilliárdot. Amúgy, hogy is kezdted ezt az egészet, te gazember? Azzal kezdted, hogy „nem akarok politizálni”. Majd úgy folytattad, hogy soha nem mész ki Brüsszelbe, mert az EP-képviselőség „csak egy húszezer eurós kamuállás”. Most meg ott rohadsz. Hát akkor egyszer, egyetlenegyszer a szánalmas életedben csinálj valami hasznosat is, és lobbizd ki a nekünk járó forrásokat! Képes vagy rá, vagy te csak pofázni és hazudozni tudsz? (Spoiler: igen, te csak azt tudsz…)
Amúgy ott van a János-kórház szomszédságában a Kútvölgyi Kórház tömbje, ahol 1,7 milliárd forintból elkészült a legmodernebb kórházi légtechnika, ami ma létezik a világon.

Oda is ellátogatott a Petykó, csak vala­miért onnan nem posztolt semmit a prolihergelő proli.

Helyette arról pofázik, hogy a kormány már 2019-ben felmérte, hogy negyvenmilliárdot kell fordítani a kórházak légtechnikai cseréjére, de a szemét kormány bezzeg erre nem fordít semennyit sem. És mi a valóság, mi az igazság? Az, hogy egyszerre egészen egyszerűen lehetetlen lecserélni az összes kórház légtechnikáját. Ugyanis ebben az esetben Magyarországon leállna a betegellátás. Ha csak Budapesten leállna mondjuk három kórházban a betegellátás, akkor összeomlana minden. Így mi történik? Először is szükség van egy nagyon gondos tervezési-szervezési időszakra, ez nagyjából három év, túl vagyunk rajta. Majd kezdődhet a munka, ami nagyjából hat-hét év elosztva. Vagyis úgy tíz évre van szükség a teljes cseréhez. A kormány pedig évente három és fél milliárdot fordít erre a célra, és zajlanak a cserék, így pedig tíz év alatt meg is van a nagyjából negyvenmilliárd, amiről eleve szó volt. 

Mindezt Magyar vagy tudja, és gátlástalanul hazudik, vagy nem tudja, akkor meg egy fogalmatlan hülye. (Szerintem egyszerre mindkettő.)

5.: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

Itt is csúcsteljesítményt nyújtott Magyar. Ugyanis egyszerűen lement a szerviz­­alagútba. Oda, ahol a melegvíz-csövek, a szennyvízcsövek meg az elektromos vezetékek futnak. Lemegy oda, majd bemondja a kamerába, hogy ő most éppen tíz méterre van a kórház főbejáratától, és az így néz ki. Ja, éppen tíz méterre vagy meg három méter mélyen a föld alatt, de azt már elfelejtetted közölni valamiért. Ellenben nagy bánatunkra kimásztál a föld alól. De előtte még szörnyülködtél azon is, hogy festékesvödrök vannak ott, ahol állsz. „Tíz méterre a főbejárattól”. És három méterre a föld alatt. És pont ott van a helye mindannak, amit mutogattál.

6.: Váci Jávorszky Ödön Kórház

Nos, a váci kórház és szakrendelő a harmadik azon a prioritási listán, amely az imént emlegetett RRF-keretből felújítandó kórházakat tartalmazza. Úgyhogy takarodj ki Brüsszelbe, ha már van egy ilyen húszezer eurós kamuállásod, és lobbizz a pénzünkért!

Semmi ilyen nem fog történni. Ugyanis ez az alak semmi mást nem akar, mint véghez vinni a zsigeri, legócskább prolihergelést. Jelentem, az Országos Kórházi Főigazgatóság már vizsgálja, tesz-e feljelentést. Remélem, az összes kórház, ahová bement ez a gazember, megvizsgálja, mégpedig sürgősen, hogy állított/hazudott-e olyat, ami közveszéllyel fenyegetésnek és/vagy hitelrontásnak minősül, és ha igen, haladéktalanul feljelentik. (Spoiler: Nem mondott semmi mást, csak ilyet.)

Utóirat: Magyarország a várólisták tekintetében az OECD-lista első harmadában van. Kivéve a térdprotézisműtéteket, s hogy ott miért rosszabb a helyzet, majd egyszer elmondom azt is. Tehát az első (a legjobb) első harmadban vagyunk, csípőprotézis tekintetében a középmezőnyben, térdprotézisben az utolsó harmadban. A Covid után huszonhat olyan beavatkozás volt, ahol a várakozás több volt, mint hatvan nap. Akkor az lett kimondva, hogy a listák számát le kell vinni hatra. Ma három ilyen maradt: a térd- és a csípőprotézis, illetve a gerincstabilizációs műtétek. Ezt is tessék észben tartani, mielőtt azt gondolja bárki, hogy a fényességes Nyugaton beesik a kórházba, és ott aztán azonnal megműtik…

(Vége)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Mozaik (83) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2859) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Tereb (146) Mondom a magamét (7886) Belföld (11) Gazdaság (718) Gasztronómia (539) Sport (729) Mozi világ (440) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Heti lámpás (329) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Kultúra (9) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>