Ma 2024 október 16. Gál napja van. Holnap Hedvig napja lesz.
Bayer Zsolt: Még egyszer a németországi késelésről

Bayer Zsolt: Még egyszer a németországi késelésről

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Úgysem fogják elhinni, pedig igaz: egy szír terrorista volt az elkövető.

Na most mond, most szólj hozzá! Egy szír. Micsoda meglepetés! Pedig azt mondták, idestova tíz éve, hogy „wir schaffen das”! Továbbá, hogy „Wilkommenskultur”! Ugyanis hülye, ostoba jelszavakat kitalálni, aztán azt skandáltatni a teljesen elhülyített, zombi társadalommal nem annyira nehéz. Majd ráereszteni ezt az iszonytató, Európába nem való, a civilizációval és a kultúrával összeegyeztethetetlen előemberhordát az országra, az se túl nehéz. Ehhez csak liberálisnak, zöldnek, szocialistának kell lenni – de ez is önbecsapás. Hiszen a németeknél már a kereszténydemokrácia is pont ilyen, elég csak egy pillantást vetni a Weber nevű sötét lelkű és agyú gazemberre, és minden világossá válik. Vagy, ha így érthetőbb: tegye fel a kezét, aki bármi, egyetlen egy különbséget meg tud nevezni a mai kereszténydemokraták és a jelzőlámpa-koalíció idiótáinak politikája között, bármilyen lényeges kérdésben. Na ugye…

És most megint megöltek három ártatlan németet. Három fehér embert. Három európait. További nyolcat pedig megsebesítettek, többen válságos állapotban vannak.

Jöjjön, hajoljon közelebb, megsúgom: egy szír volt a tettes. Egy gyáva iszlamista gazember. Te se hitted volna, igaz? Hiszen „wir schaffen das” – és valóban: ha ez azt jelentette, hogy feladjuk önmagunkat, és ezentúl egy széjjel barmolt, közbiztonság nélküli, bármiféle összetartó erő nélküli, no go zónákkal terhelt, párhuzamos társadalmakat elnéző és eltűrő, a gyilkos idegenséget dicsőítő zombi társadalomban fogunk élni, akkor hibátlanul sikerült minden.

Jöjjön, hajoljon közelebb, súgok még valamit: A közösségi médiában egyre gyakrabban jelennek meg olyan tartalmak, amelyek szerint a Németországban élő afgánok rendszeresen elmennek nyaralni régi hazájukba, és az ottani élményeikről posztolnak képeket – annak ellenére, hogy azzal az ürüggyel élnek a német adófizetők pénzén, hogy nincsenek biztonságban Afganisztánban. Tavaly mintegy négyszázezer afgán állampolgárságú ember élt Németországban, közülük mintegy hatvanezernek van úgynevezett kék útlevele. Ezeket a speciális úti okmányokat a Németországban elismert „menedékjoggal rendelkező személyek” vagy „menekültek” számára állítják ki a származási ország útlevelének helyettesítésére. Az útlevelekben szerepel, hogy birtokosuk nem jogosult beutazni abba az országba, ahonnan elmenekült. Vannak olyan afgánok is, akiknek német tartózkodási engedélyük van, de afgán útlevelükkel utaznak.

Csakhogy az utazási irodák és maguk az utazók az iráni hatóságok segítségével egy trükköt alkalmaznak: az úgynevezett kettős beutazású vízumok lehetővé teszik az afganisztáni utazást iráni átszállással. A német hatóságoknak – például a német repülőtéren történő ki- és belépéskor – Iránt jelölik meg tényleges célországként. Az útiterv ekkor például a következő: Hamburg–Teherán– Kabul–Teherán–Hamburg.

A]]> német hatóságok megtévesztése ]]>érdekében a vízumokat nem ragasztják be az útlevelekbe, mint általában, hanem csupán egy papírlapot helyeznek bele. Így a hatóságok pecsétje nem a kék útlevélbe kerül, hanem csak a papírlapra, amelyet még időben, a Németországba való visszaút előtt el lehet dobni. A tényleges célország, Afganisztán, így a Németországba történő újbóli belépéskor rejtve marad. A legtöbb esetben a német hatóságok erről nem is tudnak.

Arra a kérdésre, hogy a szövetségi belügyminisztériumnak van-e tudomása a hazautazásról, Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter az RTL-nek kifejtette: 

„Nem a mi feladatunk, hanem a helyi bevándorlási hatóságoké, hogy ezt megakadályozzák.”

 Na, mit szólnak? Ízlelgessük még egy kicsit: az afgán „menekültek” haza járnak nyaralni Afganisztánba.

Afganisztán a legrettenetesebb helyek egyike ezen a bolygón. Mindezt a tálibok hozták össze. A tálibokról pedig annyit illik tudni, hogy az Amerikai Egyesült Államok fegyverezte fel őket annak idején, hogy harcoljanak a szovjetek ellen. Majd az Amerikai Egyesült Államok háborút indított ellenük, amikor kiderült, hogy ezek a tálibok nem fogják Amerika alfelét nyalni. Majd az Amerikai Egyesült Államok egyik napról a másikra kivonult Afganisztánból, ott hagyta a saját embereit, támogatóit, kollaboránsait, névvel, címmel, telefonszámmal, továbbá ott hagyott ezeknek a táliboknak egy nagy szakajtónyi amerikai fegyvert is, elment Amerika, a világ leggyávább, legbecstelenebb csendőre, elment és ott hagyott mindent, mint eb a Szaharát. A tálibok pedig berendezték a világ legrettenetesebb terrorállamát, és most ott lubickolnak az iszonyban és rettenetben, megcsinálták maguknak a középkort, ahol a hülye szakállukkal meg a kiirtandó nézeteikkel azt tesznek éppen, amit csak akarnak. (Amúgy az Amerikai Egyesült Államok ugyanezt csinálta mindenhol: felfegyverezte Szaddám Huszeint Irán ellen, majd azt hazudta, hogy Szaddám Huszeinnek vegyi fegyverei vannak, bevonult Irakba, visszabombázta az országot a középkorba és Szaddámot meg felakasztotta; s lásd még Szíria, Líbia – Amerika ilyen…)

Na most, ebből az Afganisztánból elmenekült afgánok járnak haza nyaralni ugyanebbe az Afganisztánba.

Önök szerint azok közül, akik ezt megteszik, és a tálibok minden gond nélkül visszaengedik őket Németországba, vajon mennyi a kiképzett iszlamista, tálib terrorista? Hm? Nem vagyok biztonsági szakember, de azért ki merem jelenteni: a többségük az. És mit tesznek a németek? Semmit. Illetve a belügyminiszterük azt mondja, hogy 

„nem a mi feladatunk, hanem a helyi bevándorlási hatóságoké, hogy ezt megakadályozzák”.

Egy egészséges, normális világban ezt a belügyminisztert szurokban és tollban hempergetik és elzavarják az anyja keservébe.

S mi történik Németországban? Semmi. Németországban most, hogy egy szír terrorista ismét gyilkolt, ugyanez a belügyminiszter odaáll a kamerák elé és ezt mondja:

„Nem hagyhatjuk megosztani társadalmunkat ezekben a nehéz időkben, össze kell fognunk, nem hagyhatjuk, hogy gyűlöletet szítsanak egyesek.”

Ezt bírta mondani a német belügyminiszter, Nancy Faeser, a szociáldemokrata, idióta gazember.

Mert tényleg, ez most a legfontosabb.

Amikor ezredszer is megtörténik ugyanaz, amikor a mindenféle ellenőrzés és többnyire papírok nélkül érkező, senki nem tudja, kiket beeresztenek ezek a bűnözők, aztán újra és újra elkövetnek valami rettenetet ezek a gyilkosok, akkor jönnek ezek, ezek a nem is tudom micsodák, és elmondják a már ezerszer megrohadt liberális mantrájukat arról, hogy jaj, csak gyűlölet ne legyen, jaj, ne osszuk meg a társadalmat, jaj, szeressük ezeket még sokkal jobban, mert szegények azért ilyenek, mert ki vannak rekesztve.

Ez az önfeladás társadalma. A teljes pusztulás.

Akik ezt tették Európával, akik összenyitották a világot, akik tönkretettek itt mindent, akik kimondták, hogy „willkommenskultur” és az összes többi szemétséget, azokat kivétel nélkül bíróság elé kellene állítani és életfogytiglani börtönre ítélni. Majd rögtön ezután kitoloncolni mindenkit, aki papír nélkül érkezett, aki a legcsekélyebb bűncselekményt vagy kihágást elkövette, mióta itt van, beleértve a kiflilopást is, aki egyetlen egyszer is jelét adta annak, hogy nem érdekli a befogadó társadalom értékrendje és kultúrája, aki nem hajlandó a gyerekeit világi német iskolába járatni, aki egyetlen egyszer is szélsőséges iszlamista imámot hallgatott a mecsetben, értelemszerűen az összes szélsőséges imámot, korlátozni kellene a mecsetek számát, és hogy el ne felejtsük: azonnali hatállyal haza kellene takarítani az összes afgánt, aki egyetlen egyszer is visszament Afganisztánba. Vagy bárhova máshová, ahonnét „elmenekült”.

Ehhez képest mi is van? Ez van:

„Németországban a szociáldemokrata–zöld–liberális kormány alatt]]> robbanásszerűen nőnek a jóléti kiadások]]>: a 2022-es 36,6 milliárd euróhoz képest 2023-ban rekordösszegű, 42,6 milliárd eurós úgynevezett állampolgári támogatást kapnak a kedvezményezettek. 2023-ban egyébként az arra jogosultak mintegy 47,3 százaléka ]]>nem német állampolgárságú külföldi volt]]>, ami négy százalékponttal több mint 2022-ben. 

Emellett a juttatási program adminisztrációs költségei is rekordot döntöttek, egészen pontosan 6,3 milliárd euróba kerültek az államnak, ez mintegy háromszázmillió euróval több, mint 2022-ben volt – derül ki azokból a kormányzati adatokból, amelyeket Rene Springer jobboldali politikus szerzett meg. Ha ezt az adminisztrációs pénzt is hozzáadjuk, akkor a teljes jóléti költség 48,9 milliárd eurónak felelt meg. A Bild című német napilap megjegyzi, hogy ez a szám 14,8 százalékkal magasabb, mint 2023-ban, 18,4 százalékkal magasabb, mint 2020-ban, és 23 százalékkal magasabb, mint 2015-ben.

Most Németország legnagyobb gazdasági szövetsége, a DHK-Group azzal vádolja a balliberális kormányt, hogy szándékosan olyan problémákat okoz, amelyek aláássák Németország költségvetési erejét és súlyosbítják a munkanélküliséget. Az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt közleményben reagált az adatokra. Melyik ország engedi meg a világon, hogy így kizsákmányolják? A segélyben részesülők aránya 2010-hez képest több mint kétszeresére nőtt (19,6 százalék). És itt csak azokról az emberekről van szó, akiknek nincs német állampolgárságuk. A migrációs hátterű német állampolgárok még nem is szerepelnek ebben a 47,3 százalékban – olvasható a közleményben.”

És ha esetleg nem hallottak volna róla: a német nemzetbiztonság az AfD-re csap le, a párt tagjait, ilyen-olyan vezetőit vegzálják, tartóztatják le, a pártot magát titkosszolgálati megfigyelés alatt tartják – az afgánok meg hazajárnak nyaralni, aztán a belügyminiszter azt mondja, neki ezzel semmi dolga. És továbbra is minden ellenőrzés nélkül, papírok nélkül özönlenek be az országba a nem tudjuk kicsodák, akik közül aztán kikerülnek a gyilkosok, a terroristák, az erőszaktevők, mindeközben a németek (meg az összes többi idióta gazember ott, a szétrohadó EU-ban) azért „aggódik”, nyavalyog meg fenyegetőzik, mert a magyar kormány szigorú biztonsági ellenőrzést követően beenged dolgozni Magyarországba oroszokat és fehéroroszokat.

És azért kapunk felfoghatatlan mértékű büntetéseket, mert védjük a határt, s nem engedjük be ezeket az országunkba, mert nem akarunk ugyanolyan pöcegödröt csinálni a hazánkból, mint ezek a gazemberek.

Nem is fogjuk beengedni, soha!

Az EU és Brüsszel pedig tehet nekünk egy szívességet.

A Németországból menekülő németeket pedig továbbra is szeretettel és szívesen látjuk és befogadjuk.

Jaj, majdnem elfelejtettem: „Ismeretlenek felgyújtottak két gépkocsit szombat délelőtt egy dél-franciaországi zsinagóga előtt, és az egyik autó fel is robbant, megsebesítve egy ott szolgálatot teljesítő rendőrt – közölte a csendőrség és a település polgármestere. Az eset a Montpellier melletti La Grande-Motte településen történt. A támadásnak a rendőrön kívül nincs más sebesültje, és nem lehet tudni, hogy a zsinagógában hányan tartózkodtak. A támadást először gyújtogatási kísérletként kezelték, majd a terrorellenes ügyészség eljárást indított több ember elleni terrortámadás kísérlete gyanújával – jelentette be Gabriel Attal kormányfő a X-en.”

Egye fene, jöhetnek a franciák is…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (718) Tv fotel (65) Kultúra (9) Nézőpont (1) Heti lámpás (329) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Mozaik (83) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7886) Belföld (11) Jobbegyenes (2859) Vetítő (30) Életmód (1) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>