Ma 2019 június 19. Gyárfás napja van. Holnap Rafael napja lesz.
Bayer Zsolt: Ez jó!

Bayer Zsolt: Ez jó!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hol a pofátlanság határa?

Kálmán Olga az elmúlt hónapokban, években szinte sportot űzött abból, hogy elmondja, miért száz százalékig biztos abban, hogy nem fog politizálni. Most, hogy a Gyurcsányékhoz igazoló „függetlenobjektív” TV-s riporter meggondolta magát, összeszedtük a legerősebb érveit a politizálás ellen.

Korábban ]]>megírtuk]]>, Gyurcsány felesége – aki egyben a DK EP-listavezetője – egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében közölte, hogy a főpolgármesteri előválasztáson és októberben a budapestiek Kálmán Olgára szavazzanak, hiszen a DK őt támogatja. A korábban a Jobbik és Vona Gábor szekerét toló Kálmán Olga mindezt úgy kommentálta, hogy Dobrev Klárának nagy szerepe van abban, hogy ezt elvállalta, és egyetért azzal, hogy több nő kell a politikába. Mint mondta, „független jelölt vagyok a DK biztatására, Klára biztatására.”

Döntése azért kifejezetten érdekes, mert az elmúlt időben gyakorlatilag minden felületen azt sugallta, hogy független, objektív sajtómunkásként neki semmi helye a politika világában. Lássuk Kálmán Olga legerősebb ]]>mondatait]]>:

  • „Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?”
  • „Elárulom, miért nem fordult meg a fejemben, hogy pályázzak a főpolgármester-jelöltségre: mert nagyon komolyan gondolom a politikát.”
  • „Kampányban nyilván el kell mondani, milyen pocsék itt a köztisztaság, az úthálózat, a tömegközlekedés, az egészségügyi ellátás és az oktatás. De ha netán megválasztanak, eltelik fél év, s megint ki kell állni. Akkor mit mondhatok? Hát továbbra is azt, hogy pocsék a köztisztaság, az úthálózat, a tömegközlekedés, az egészségügyi ellátás meg az oktatás.”
  • „Azt állítom, hogy én biztos nem fognék ilyen politikai vállalkozásba.”
  • „Annyira nagyképű sosem lennék, hogy polgármesterjelölt legyek”
  • „Politikai messiásnak túl őszinte vagyok. [...] a politikusi léthez más típusú személyiség szükséges.”
  • Arra a kérdésre, miszerint lenne-e politikus: „az speciel nem”.

Forrás:

]]>https://888.hu/kinyilott-a-pitypang/kalman-olga-annyira-nagykepu-sosem-lennek-hogy-polgarmester-jelolt-legyek-4183656/]]>

Forrás: ]]>Bádog-Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (4) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (171) Egészség (50) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Belföld (5) Jobbegyenes (1540) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (4) Irodalmi kávéház (463) Vetítő (37) Gazdaság (612) Politika (1571) Heti lámpás (207) Flag gondolja (32) Mozaik (6) Mondom a magamét (3688) Szépségápolás (15) Életmód (1) Tereb (125) Nagyvilág (1385) Sport (727)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>