Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
51c18c6ab0a672826220127916fe1358.jpg

Bayer Zsolt: Európaplakát

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„Magyarország kiiratkozott Európából, Magyarország kiiratkozott a civilizált világból.” Ezt hallgatjuk ismét. Ezt ismételgeti a honi liberális-baloldali ellenzék (Ellenzék? Ugyan már…), no és persze az unió.

Az unió, ahol éppen most ítéltek el bennünket újfent, méghozzá a bevándorlásügyi konzultáció és a plakátok miatt.

Végül is nincs min csodálkozni. A hazai liberális-baloldali pép semmi másból nem áll, mint Jászi Oszkár, Linder Béla, Kun Béla, Szamuely Tibor és Cserny József reinkarnációiból. És igazából az unión sincs mit csodálkozni. Részben ugyanezért, részben azért, amit Ulfkotte megírt. Apropó! Itt van még ez is, friss, ropogós:

„A német és a nemzetközi sajtóban Magyarországról szóló tudósítások számos sajtóorgánum esetében részben hiányosak, egyoldalúak, és olykor tartalmilag is hibásnak minősíthetők, ennek következtében pedig torz kép alakul ki az olvasókban Magyarországról” - állapította meg a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) csütörtökön Berlinben bemutatott elemzésében.

A tekintélyes kutatóintézet Magyarország a médiában 2010–2014 - Kritikai észrevételek a sajtótudósítások kapcsán címmel folytatott kutatási programot. A projekt zárójelentése szerint a tudósításokból kibontakozó „torz képet” a német politikai közélet „egyre inkább magáévá teszi”, holott „Magyarország továbbra is szabad és demokratikus jogállam, amelyben a sajtó nem szenved cenzúrától, az igazságszolgáltatás intézményi függetlensége adott, az Orbán-kormány pedig nem támogatja az antiszemitizmust”.

Ezt olyan személyiségek hitelesítik, mint Klaus von Dohnanyi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, volt hamburgi főpolgármester, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, vagy Boris Kálnoky, a Die Welt magyarországi tudósítója. Már csak az nem világos egészen pontosan, hogy a Magyarországról összehordott rengeteg mocskot a megfelelő titkosszolgálatok útmutatásai alapján és pénzért állították elő ezek az aljas, becstelen gazemberek, vagy csak úgy, alanyi jogon, mert képességtelen, szemét bunkók. Szerintem is-is…

Mindenesetre attól teljesen függetlenül, hogy nem csodálkozunk, muszáj újra és újra rámutatnunk ezen virtuális világ működésére és égbekiáltó hazugságaira. Ezért most bemutatunk önöknek néhány bevándorlásügyi európai plakátot. (Megtekinthetők lapunk 4. oldalán - a szerk.)

A brit KORMÁNY plakátjának felirata így hangzik:

„Illegálisan vagy az Egyesült Királyságban? Menj haza, vagy nézz szembe a letartóztatással!”

Az osztrák KORMÁNY tavasszal így üzent egész oldalas újsághirdetésben a koszovóiaknak:

„A csempészek hazudnak! Gazdasági okokból nem jár menedékjog Ausztriában!”

A spanyol kormányzó Néppárt a következő szövegű óriásplakátokat helyezte ki a bevándorlástól leginkább sújtott tartományaiban:

„Megtisztítjuk Badalonát! A Raval nem válhat iszlám gettóvá!”

Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig így üzent, szintén óriásplakátokon:

„Vége a hamis toleranciának! A német kötelező! Nincs török tolmács! Nincs minaret!”

A svájci SVP óriásplakátja így üzen:

„Állítsuk meg a tömeges bevándorlást!”

A dán szociáldemokratáké pedig így:

„Ha Dániába jössz, dolgoznod kell!”

És végül hagyjuk el a beteg Európát, és látogassunk el Ausztráliába. Ott a KORMÁNY a következő szövegű óriásplakátokkal várja a bevándorlókat:

„Esélytelen, hogy Ausztrália legyen az otthonod!”

Fontos tudnivaló továbbá, hogy minden plakát – kivéve az osztrákot – az adott ország anyanyelvén készült. Németül, angolul, dánul, spanyolul. Sehol egy török, arab vagy filippinó nyelven írt üzenet.

Elmondhatjuk hát, hogy az angolok, osztrákok, spanyolok, svájciak és dánok kiiratkoztak Európából és a civilizált világból, az ausztrálok jobban állnak, ők csak a civilizált világból iratkoztak ki.

A civilizált világ és Európa lassan kizárólag Ujhelyi Pistikéből meg Ulrike Lunacekből áll. No és persze bevándorlókból. Úgy is néz ki.

Viszont Strasbourgban csak és kizárólag Magyarország volt ismét a téma. Megint csak minket sikerült elítélni.

Nagyon fontos, hogy jó hangosan kimondjuk ismét: aljas, rohadt gazemberek vagytok! Ott, Nyugaton is, meg idehaza is. És mindig lebuktok az ócska, szemét, politikai motivációk vezérelte manipulációitok között. Viszont van egy szociálpszichológiai tény. Az ember (és társadalom) legősibb, zsigeri érdekei és ösztönei ellenében soha nem lehet politikát csinálni. Ezért jöttök megint házhoz a pofonért. És ezért fogtok eltakarodni megint. Na, puszi!

 Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Belföld (10) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Jobbegyenes (2788) Életmód (1) Tv fotel (65) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>