Ma 2024 október 12. Miksa napja van. Holnap Kálmán, Ede napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Első felindulásból...

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Miért hagyjuk, hogy ez a sok beteg lelkű, ócska pojáca kisajátítsa magának a kultúrát és a művészetet?

Első felindulásból, röviden:

A Gothár-ügy – amelyről még mindig nem tudunk sokat, és amelyet továbbra is igyekeznek eltussolni ezek a gazemberek- ráégett a meetoo óvodás csoportjára. Rájuk égett, mert valami végtelen ostobaságból azt gondolták, ez őket nem érintheti. Aztán kiderült, gyakorlatilag csak őket érinti.

A Gothár-ügy miatt – és különösen annak eltussolása miatt – a kormány lépni kényszerült.

Erre az egész meetoo, libsi bűnbanda fellázadt, felhorkant, nekiállt tüntetéseket, tiltakozásokat szervezni, hiszen úgy is ez a kedvenc terepük, mély meggyőződésük a Nyugat folyóirat létrejötte óta, hogy a kultúra, a művészet az ő hitbizományuk. Tehetség, „európaiság” csak az ő térfelükön születhet, minden más „lábszag és mucsa”.

És persze rettenetesen féltik a „függetlenségüket” – értsd: nekik csak a liberálisok mondhatják meg, mit csináljanak.

Közben Karácsony Gergely vadiúj főpolgármester lazán kijelenti, hogy ő bizony soha többé nem fogja kinevezni Dörner Györgyöt az Újszínház élére.

Te ki vagy, Karácsony, mi? Honnan veszed a bátorságot, hogy ilyeneket kijelents, te szemétláda? Honnan veszed a bátorságot az ilyen kijelentésekhez? Vagy imigyen is feltehetjük a kérdést: nektek milyen megfontolások szerint van jogotok belepofázni egy színház működésébe, vezetőjének kiválasztásába, és másnak miért nincs?

S persze van ennél fontosabb, húsbavágóbb kérdés is: a jobboldali közönség miért gondolja azt, hogy nekünk állandóan kussolni kell? Mi vajon miért nem vonulunk ki az utcára Dörner, az Újszínház, a „függetlenség” védelmében, továbbá a szarból éppen hallgatással kimosdatni akart Gothár ellen, a Színművészeti és az egész szakma megtisztulásáért?

Miért hagyjuk, hogy ez a sok beteg lelkű, ócska pojáca kisajátítsa magának a kultúrát és a művészetet? Mi? Erre válaszoljon végre valaki!

]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Autómánia (61) Jobbegyenes (2856) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Kultúra (9) Gazdaság (717) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7877) Sport (729) Tv fotel (65) Belföld (11) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Vetítő (30) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Egészség (50) Gasztronómia (539) Heti lámpás (329) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>