Rui Tavares válaszolt, és válasza európainak nevezhető – természetesen az „európai” fogalom régi értelmében.

Rui Tavares többek között ezt írja nekünk:

„Közös törekvéseink alapját a 2009-ben elfogadott szerződés az Európai Unióról 2. cikke tartalmazza, amely kimondja, hogy az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

Ezzel nincs semmi vitánk, hiszen ennek így kell lennie. S ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a tagállamok tiszteletben tartják polgáraik TÖBBSÉGÉNEK véleményét, értékválasztását, hagyományait, úgy is mint nevezett polgárok örök és elidegeníthetetlen jogait. A Tavares úr által felidézett passzus azt is jelenti, hogy az Európai Unió polgárait nem tarthatja rettegésben, félelemben egy önmagát megfellebbezhetetlen erkölcsi-szellemi tekintélynek kinevező, szélsőségesen liberális kisebbség, amely ab ovo tagadja Európa erkölcsi-szellemi gyökereit, hagyományait, múltját és keresztény értékeit. A Tavares úr által idézett passzus azt is jelenti, hogy nem tarthatja szellemi rabságban Európa polgárait egy senki által nem ellenőrzött és senki által nem ellenőrizhető médiadiktatúra, amelynek immáron első és legfontosabb jellemzője a tények semmibevétele, valamint a politikai szándékok által motivált hazudozás és félreinformálás.

A mai Európában a szabad sajtó puszta illúzió, és nem azért, mert a sajtót bárki vagy bármi korlátozná. Hanem azért, mert az európai sajtó döntő része - tisztelet a kivételnek - önmaga előítéleteinek és politikai elfogultságainak rabja lett. Az európai sajtó döntő része rosszabb, és nagyobb gazemberségeket követ el, mint az egykorvolt szovjet diktatúrák sajtója. A mai európai média döntő része tökéletesen megvalósította mindazt, amiről Julien Benda a húszas években értekezett az Írástudók árulása című művében. A mai európai tömegdemokráciákban egyszerre van jelen mindaz a borzalom, amelyet Ortega megírt a Tömegek lázadása című munkájában, és az az egyszer már elvetélt borzalom, amelyet 1968-ban megutált az európai polgárok többsége, de amelynek „megvalósításáról” soha nem mondott le a ’68-as gyökerű, „permanens forradalomban” és az emberi jogok határtalanságában hívő szélsőségesen liberális szellemi söpredék. Ezek fenekednek Magyarország és a magyar kormány ellen, összefogva örök és elpusztíthatatlan magyarországi elvtársaikkal.

Rui Tavaresnek pedig tudnia kell, hogy óriási a felelőssége, ugyanis ez a harc már régen nem Európáról szól. Ebben a harcban a normalitás vívja háborúját az abnormális ellen, és az egyszer volt keresztény gyökerű Európa a gyökértelenség és a szellemi-lelki üresség, sivárság ellen. A valahová tartozás örök emberi parancsa a sehová sem tartozás pusztító hedonizmusa ellen. A felelősségvállalás európai hagyománya a mindent elpusztító individualizmus ellen. A katolikus és protestáns etika az etikátlanság tombolása ellen. A vallás a vallástalanság, a szabadság eszméje a sehová sem vezető, zsákutcás liberalizmus ellen.

Ezt tartsa szem előtt, Rui Tavares úr, és köszönjük megtisztelő válaszát.

]]>Íme a teljes levél - A Tavares levél]]>