- 0
„Fenyegetőznek a fiúk. Börtönbe akarnak küldeni. De akkor miért beszélnek róla, miért nem teszik? Vajon mi a szándékuk? Ijesztgetnek? Akkor rossz helyen kopogtatnak. (…) Ha megvádolnak, önként mondok le mentelmi jogomról, hogy vádlóim, a politikai méregkeverők szemébe nézhessek.
Ha a politikai küzdelmet bíróságon akarják lefolytatni, én állok elébe. Vádlott helyett vádlójuk leszek. Vádlója ennek a torz, erőszakos, megfélemlítésre játszó Fidesz-világnak. Leleplezője a kétszínűségnek, a megtévesztésnek, a hazugságnak.”
Gyurcsány Ferenc írja mindezt legújabb blogbejegyzésében.
Ebből is látszik, hogy Gyurcsány Ferencben igen erősen él a bolgár vonal. Nézzük csak, hogy is történt ez annak idején?
Szűk egy hónappal Hitler hatalomra jutása után, 1933. február 27-én leégett a Reichstag. A gyújtogatással Marinus van der Lubbét vádolták meg, amúgy felettébb helyesen, lévén ő gyújtotta fel a Reichstagot. Persze mindez nem volt ennyire egyszerű… Nem, mert a náci propagandagépezet többet látott bele az ügybe, édestestvére, a kommunista propagandagépezet meg még annál is többet. Így aztán a nácik mindjárt megvádoltak még néhány kommunista vezért, közöttük egy Dimitrov nevű bolgár komcsit, aki ráadásul a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának nyugat-európai irodavezetője volt (nagy falat!).
A komcsik pedig hamar előálltak az ellencsapás ötletével. S jött Willi Münzenberg, a Német Kommunista Párt propagandafőnöke (igazi gané ember!), összerántott egy „független” vizsgálóbizottságot, amely Londonban összeülvén megállapította, hogy a Reichstagot a nácik gyújtották fel.
Megállapításukat hamar ki is adták a „Barna könyvben” – és e kiadvány alapján aztán a világ közvéleménye hosszú évtizedekig így is hitte a dolgot. (Aki többet akar tudni a komcsi propaganda- gépezetről, olvassa el Mályusz Elemér zseniális munkáját, címe: A vörös emigráció. Vagy Paul Johnson még zseniálisabb művét, címe: Értelmiségiek.) A propaganda olyannyira jól sikerült, hogy az akkor még hithű komcsi Arthur Koestler meg is jegyezte: „Hála Münzenberg zseniális ötletének, a nácik elejétől fogva védekezésre kényszerültek.”
S akkor hátra volt még a „nagy per”, amelyben a vádlott Dimitrov vádlóvá lépett elő, leleplezte – úgymond – a hazugságokat, imigyen szolgáltatva legendát és több évtizednyi további propaganda- anyagot az utókor virsliujjú párttitkárainak a Lajtától keletre…
Erre a szerepre készül most a mi Gyurcsány Ferencünk. Dobrev elvtárs nyomán eleven valóság számára a dimitrovi hagyomány, s nem elhanyagolható az sem, hogy e szerepkörben egyszersmind mindjárt Hitlernek állíthatja be politikai ellenfeleit, legfőképpen Orbánt. Igaz ugyan, hogy most nem a Reichstag felgyújtásáról van szó, hanem egy velejéig romlott gazdasági és politikai bűnöző viselt dolgairól, Fittelinától egészen a 2006. október 23-i szemkilövetésig, illetve az azt megelőző tévészékházostromig, ahol nevezett bűnöző arra várt, hogy meghaljon végre egy rendőr.
Erről, ezekről van szó. S Gyurcsány látja magát, amint Dimitrovként leleplezi a sötét összeesküvéseket. A háta mögött pedig ott áll a vártán száznyolc Willi Münzenberg, akik egyelőre aláírásukkal védik szegény Dimitrov elvtársat, akire rátörni készül az ellen. Ez a száznyolc Willi Münzenberg a mi konstansunk. Ezek írnak alá mindig mindent, ezek látnak minden sarokban hitlerájt, ha éppen nem nekik dől a lé, és nem ők mondhatják meg egyedül a frankót.
Az ő lelkük megtestesülése Gyurcsány Ferenc. Akiről végül is kedves kollégám s barátom, Csermely Péter írta meg a legtökéletesebb jellemzést, imigyen: „Gyurcsány Ferenc egy hülye.” Hát mit lehet ehhez hozzátenni? Semmit sem. Az axiómának legfeljebb folyománya lehet: Willi Münzenberg is az, mind az összes reinkarnációjában…
Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu