Ma 2021 szeptember 19. Vilhelmina napja van. Holnap Friderika napja lesz.
dad3226d132886d3d36c5ab320fa3509.jpg

Bayer Zsolt: Dehogy lehet

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

Nem, nem lehet más a politika. Ezt a Lehet Más a Politika nevű formációtól tudjuk. Nevezett politikai formáció azzal az igénnyel lépett fel a politika színpadára, hogy akkor majd ők.

Az elmúlt húsz év meg- és kiöregedett, hitelét vesztett, elhülyült, ostoba, korrupt és változásra képtelen politikai „elitje” helyett majd megmutatják, hogy igenis lehet ezt másképp is csinálni. (Ennyiben amúgy a Jobbik nevű formáció ikertestvérei.)

Összeállt tehát a Lehet Más a Politika (LMP), ezzel az igénnyel és céllal. Aztán bekerültek a parlamentbe is, és nekiláttak. Olyan frissen, üdén, fiatalosan, a kívül- és felülállók magabiztosságával.

Legalábbis ez volt az önképük.

És mondtak és tettek mindenfélét. S ennek a mindenfélének az volt a veleje, hogy mást mondjanak, mint a többiek. Ez olykor sikerült, olykor nem. De az igyekezet látszott. S hogy megtalálják olykor a közös nevezőt más pártokkal is, az a Közgép-székház előtti performance-uk idején derült ki teljes egyértelműséggel.

Aztán telt-múlt az idő, és a kormányzó pártok népszerűsége csak nem akart az ellenzéki pártok népszerűsége alá zuhanni. Eltelt immáron több mint két esztendő, és még mindig a Fidesz-KDNP vezeti a népszerűségi listákat, a kiábrándulások és nehézségek okozta veszteségek ellenére is. Ez a tény pedig egyre inkább elkeseríti s egyre inkább feldühíti az ellenzéket.

A szocialisták elhozták woodoo varázslójukat, és mániákusan ismételgetik -ismételtetik velük-, hogy a Fidesz meg fog bukni. Egyelőre tőlük ennyire futja.

A tavaly októberben zászlót bontó Együtt 2014 óriási reménnyel töltötte el az Orbán-fóbiásokat, fantasztikus népszerűségre tettek szert mindjárt az első öt percben indulásuk után (lehet, hogy a közvélemény-kutató volt kissé kreatív?), aztán eltelt három hónap, és elharmadolták önnön népszerűségüket (vagy a közvélemény-kutató már nem meri eljátszani még egyszer ugyanazt). Nem tudjuk. De Bajnaiék megálltak az öt-hat százalék körüli sívó pusztaságban, és még Juhász Péter derékra csúszott karizmája sem képes kilendíteni őket a holtpontról.

A DK-ról nem ejtenék szót, ha nem baj.

S marad az LMP.

Egészen pontosan marad az LMP-n belül az a platform, amelyik most a távozás mellett döntött.

Ez a Jávor Benedek, Karácsony Gergely s társaik által létrehozott platform döntött most úgy, hogy bebizonyítja: nem lehet más a politika. Ez a platform úgy döntött, odaáll Bajnaiék mellé (mögé, alá vagy csak úgy srégen oldalvást).

A párt kongresszusa ez ügyben egyszer már döntött, méghozzá két hónapja, tavaly novemberben. Úgy döntött a párt kongresszusa, hogy nem állnak oda Bajnaiék mellé, de még csak úgy srégen oldalvást sem. Gondolná az ember, a kívülálló, aki nagy-nagy figyelemmel kísérte eddig is, hogy vajon lehet-e más a politika, szóval gondolná az ember, ha egyszer két hónapja így döntött a kongresszusuk, akkor ez a döntés csak kitart egy darabig.

Én például nyilván azért gondoltam ezt, mert elfelejtettem, hogyan is működtek annak idején a Fideszben lévő eszdéeszesek. Úgy működtek, hogy bármit is döntött a kongresszus és akárhányszor, ők mindig megkérdőjelezték ezt a döntést, és amikor látszott, hogy sehogyan sem tudják keresztülverni akaratukat, és nem képesek átvenni a pártot, hát fogták magukat, és kiléptek.

„Nem az idő halad, mi változunk,/Egy század, egy nap szinte egyre megy” – mondja Lucifer a Tragédiában, s lássuk be, Lucifernek a Tragédiában szinte mindig igaza van. De speciel ebben nincs neki igaza. A Lehet Más a Politika most kilépő kis platformja a bizonyíték arra, hogy az idő igenis múlik, de bizonyos szereplők nem változnak az égvilágon semmit se.

Nem tudták Karácsonyék átvenni a pártot, nem sikerült teljesíteni küldetésüket, hát kiléptek, és most megmagyarázzák, hogy ez miért rendben lévő és miért etikus magatartás. Ebben a magyarázkodásban nagy segítségükre lesz a liberális és baloldali sajtó, amely ezzel egyidejűleg nekiáll majd Schifferék ellehetetlenítésének. Már neki is álltak, pillantsanak csak bele a balliberális lapokba.

S közben – hogy a politika egyáltalán ne legyen más- a kilépők megpróbálják úgy intézni a dolgokat, hogy kilépésük ellenére benne maradhassanak a parlamenti frakcióban, ami szintúgy nagyon kedves és erkölcsös ötlet.

Hajrá, fiúk! Még van hátra másfél év! Utána meg még mindig ott lesz az Ungár Klári meg a Kuncze politikai formációja. Hogy múlik az idő, Istenem...

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Egészség (50) Történelem (14) Mozi világ (440) Nagyvilág (1458) Politika (1578) Jobbegyenes (2114) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Sport (729) Tereb (138) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (255) Vetítő (30) Kultúra (6) Autómánia (61) Mondom a magamét (5579) Életmód (1) Flag gondolja (33) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (505) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (662)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>