Az első rész végén feltett kérdésünk megválaszolása előtt térjünk vissza a kultúrsokkhoz.

Európa élt már át ilyet.

Volt már ehhez fogható szellemi-lelki változás ezen a földrészen. Nem is egy.

Nyilván ilyen lehetett a Nyugatrómai Birodalom bukása utáni időszak, a kora középkor, a korai feudalizmus, amely időszakban az egykorvolt birodalom helyén, annak vízvezetékkel, fürdőkkel, kövezett sugárutakkal, hatalmas amfiteátrumokkal és templomokkal bíró metropoliszait felváltották a nyomorúságos falvak, s a városokban az utcán folyt a szennyvíz és az iszony. Ó, „sötét középkor”! Amely soha nem volt annyira sötét, kéretik elolvasgatni a vágáns diákköltészetet (ajánlhatjuk kezdetnek a Carmina Buranát?) De azért volt annyira sötét a birodalomhoz képest, hogy az átmeneti korban élők elviselhetetlennek érezzék a változást.

Ez tehát egy negatív előjelű kultúrsokk volt, feltehetőleg.

Aztán ismét történt valami Európában. Leginkább persze – mint minden (kultúr)sokk – először a fényességes Nyugaton. És nem, nem a reneszánszra gondolok, mely csupán visszatérés volt az antikvitás csodájához – s amelynek Savonarola, no meg a Sacco di Roma vetett véget, ám addigra felépült egy másik világ, létezett egy megkerülhetetlen irodalom Petrarcától Dantéig – mindezt éppen most fogják majd eltörölni a mai Savonarolák, hacsak nem hurcoljuk őket időben máglyára…

Ám az igazi kultúrsokk a polgári felemelkedés időszaka volt.

Lépcsőfokai: protestantizmus, felvilágosodás, liberalizmus.

Képzeljük csak el, ahogy a döntő többségükben analfabéta hívek vasárnap beözönlenek templomaikba. Papjuk latinul misézik, írásbeliség alig, az visszaszorult az egyetemek és a kolostorok falai közé. Az apró falusi templomok és a hatalmas katedrálisok egyaránt kifestve, de nem azért, hogy szépek legyenek, hanem mert az analfabéta híveknek fel kellett festeni a falakra a „képregényt”, legalább annyit értsenek meg az egészből.

S akkor jön a protestantizmus.

És jön a könyvnyomtatás, a Gutenberg-galaxis.

És hófehérre lemeszelik a templomok falait, a szószékről a pap anyanyelvükön szól a hívekhez, s a lefordított, kinyomtatott bibliákat bárki kézbe veheti. És jön a „protestáns etika”, és megváltozik az egész világ.

S jön a felvilágosodás, persze, s jön a liberalizmus, ők ketten a polgári forradalmak szülőpárja, s a liberalizmus legfontosabb eleme a szabadságon túl a nacionalizmus, hiszen azért van minden, hogy a katolikus univerzalizmust és a feudális nemesi nemzetet felváltsa a nemzetállam, amelyben a nemzet sáncai közé beemelik végre mindazokat, akik addig onnan ki voltak rekesztve.

Létezhet-e ennél nagyobb kultúrsokk?

S tegyük azért hozzá: ez többnyire azért pozitív kultúrsokk volt.

S egy ideig még ott parázslott az egésznek alján a hit maga. Még a misztikusok és a miszticizmus se tűnt el végérvényesen, a protestánsok hite kezdetben mélyebb volt mindennél és mindenkiénél, a protestáns puritanizmus és – még egyszer – a protestáns etika megszülte a vállalkozó szellemű polgárt, a burgert, a citoyent – legszebb példája Robinson Crusoe, aki a maga erejéből, maga tudásával, kezdeményezőkészségével és hitével mindent túlél, és szolgálatába hajtja a „barbár” bennszülöttet, hamarosan Robinsont is betiltják az új Savonarolák, hacsak nem visszük őket máglyára.

A feleslegesség, a kisszerűség, a jelentéktelenség és nevetségesség máglyájára, ezeknek az lesz az igazi halál, minekünk pedig az igazi győzelem.

De ehhez persze vissza kell vegyük az egyetemeket, mihamarabb.

S persze a protestáns etika terméke az is, hogy az Idő a templomok tornyából beköltözött a burgerek mellényzsebébe, s a zsebórájára pillantó puritán burger így szólt: Az idő pénz...

S mondja ma is, és nem is érti, micsoda szörnyűséget beszél.

De ettől függetlenül ez a mellényzsebében Időt hordó, vállalkozó szellemű, Istenében mélyen hívő és bízó, magabíró és puritán polgár tette azzá a Nyugatot, amiért a Nyugat oly nagyon kívánatos volt egykoron, s ugyanez a polgár fedezte fel, igázta le és tette naggyá Amerikát is.

De már akkor, a kezdet kezdetén is megtörtént az, ami mindig megtörténik.

A felvilágosodás a polgárság zászlajára íratta, hogy „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, majd e jelszó alatt indultak vérengzésre a nyomorult lumpenprolik, a veszettek, a rothadt lelkű külvárosi szörnyetegek, s meg nem állt a nyaktiló, s Vendée-nál papok, szerzetesek, apácák, polgárok és parasztok vére hullott, mint a záporeső.

S hiába parázslott még a hit, hiába élt tovább a miszticizmus is, a felvilágosodás adta ki először a jelszót, miszerint „pusztítsátok el a gyalázatost!”, amely jelszó az egyházra adott ki fatvát (hogy stílszerűek legyünk…).

S elindult a vallási identitás felszámolása Európa nyugati felén. (A keleti felén majd a keleti jakobinusok, a bolsevikok fognak hozzá ehhez…)

A vallási identitás elvételével, felszámolásával párhuzamosan pedig elkezdődött a nemzeti identitás megerősítése és a nemzetállamok primátusa. Hiszen – ismétlem – a liberalizmus egyik tartópillére eredetileg a nacionalizmus. S valóban: mivé is lett volna Európa, a mi Európánk e nélkül a nacionalizmus nélkül? Semmivé…

Körülbelül a második világháború végéig zajlott a vallási identitás elvétele és a nemzeti identitás megerősítése. Bár kétségtelen tény, hogy a vallási identitással ezt követően is háborúban álltak (állnak) a „progresszívek” – mit is mond erről például Yoram Hazony, akit az első részben már idéztünk? Ezt mondja:

„Az 1980-as években, Reagan, Thatcher és II. János Pál pápa idején, a hidegháború végén az Egyesült Államok elmozdult a tradicionalizmus felé. Ha az emberek ma visszatekintenek erre az időszakra, azt mondják: az egyéni szabadságért harcoltak. De mi ezt akkoriban nem így éltük meg. Reagan és Thatcher egyaránt nacionalistának számított. Thatcher ellenezte az Európai Unió föderatív elgondolását, Reagan pedig egy alkotmánymódosítással vissza kívánta hozni az imát az Egyesült Államok iskoláiba, amelyet húsz évvel korábban kitiltottak a bíróságok. Kiemelkedő lelkészek voltak szövetségesei, mint például Jerry Falwell és Billy Graham. A Reagan-koalíció természetesen az egyéni szabadságjogok és a szabad piacgazdaság szószólója volt, de támogatta a nacionalizmust és a vallási konzervativizmust is.” 

Ebből pedig nemcsak az derül ki, hogy az Egyesült Államok egyik legnagyszerűbb elnöke, a hidegháborút megnyerő Reagan nem csupán a vallási identitásért, de a nemzeti identitásért is kénytelen volt küzdeni. Vagyis még az ő idejében is támadták a vallást, a vallási identitást – és persze támadják ma is, persze csak a kereszténységet.

De a fő szabály mégis csak az, hogy a felvilágosodással elkezdődött a vallási identitás megszüntetése, a liberalizmussal pedig elkezdődött a nemzeti identitás megerősítése.

S ez nagyjából így volt a második világháború végéig.

Azt követően pedig, a fényességes Nyugaton egyre gyorsuló ütemben nekiláttak elvenni a nemzeti identitást is. Győzött a szabadversenyes, globális kapitalizmus, amelynek útjában állt a nemzet és a nemzetállam.

Hát pusztulnia kell(ett).

Persze, mint minden a históriában, ez is lassú folyamat. Már persze, ami az emberi életet illeti, ahhoz képest lassú. Történelmi léptékkel mérve pedig hihetetlenül gyors. Mert hát, miképpen Shakespeare mondja:

„A gondolat az élet rabja csak,

Az élet pedig az idő bohóca,

S az idő, amely a világ tanúja,

Megáll majd.”

Így aztán a nemzet és a nemzeti identitás elvétele és lerombolása eltart már vagy hetvenöt esztendeje, és bár még nem értünk a végére, a fényességes Nyugat igen jól halad ebben is.

És most, napjainkban, a szemünk előtt vette kezdetét az ember maradék, kicsike identitásának, a nemi identitásának az elvétele.

Ugyanis – ne tévedjünk – ahol meg- és letagadják a születési nemek primátusát (sőt, lassan puszta létezését!), vagyis meg- és letagadják az isteni és a természeti rendet, helyette pedig hetvenkettő (72), de lehet, hogy már százkettő (102) nemi identitás létezését delirálják, ahol ennek az elmebajnak „tanítására” egyetemi tanszékeket alapítanak, ahol kisiskolásoknak, sőt óvodásoknak a fejébe kezdik el beleverni ezt az elmebajt, ott bizony a nemi identitás felszámolása folyik.

Se vallási identitás, se nemzeti identitás, se nemi identitás. Remek.

És erre, a minden identitásától megfosztott tömegre eresztenek rá egy olyan tömeget, amely vallási identitásában kikezdhetetlen, egyenesen bigott, nemzeti identitása is rendben van, s bigott vallási identitásából következően a nemi identitása is ép és normális.

Na? Vajon melyik tömeg fogja „asszimilálni” a másikat?

Igaz: valaha bizony a Nyugathoz akartunk tartozni. Itt ücsörögve, az egykori fal rosszabbik oldalán, odavágytunk. A fényességes, gazdag, rendezett, boldog és szabad Nyugatra. Ez akkor volt, amikor Szabó Tímea mai elvtársai még a szovjeteket ajnározták, Moszkva parancsaira árulták a hazájukat, ’56-ot ellenforradalomnak gyalázták – de hát minek soroljam?, ismerős ez mindnyájunknak.

Mi akkor alapítottuk a Fideszt, hogy véget vessünk annak, és a Nyugathoz tartozhassunk végre.

S hogy mi lett aztán a Nyugatból?

Ez. Ami van.

Egy önmagát túlélt, ön- és fajfenntartásra alkalmatlan, önérdekét felfogni képtelen, önvédelemhez gyenge és gyáva és idióta, álproblémákat gyártó és azokon rágódó, a torzat, a beteget, a rútat, a perverzet és ocsmányat imádó és piedesztálra emelő, minden normalitást megtagadó és gyűlölő, a demokráciát úgynevezett és valójában semmit sem jelentő "jogállamra" cserélő (hogy mi a jogállam, azt én mondom meg, igaz, Szabó?), massza - az lett a Nyugat.

A fényességes Nyugat megtagadja minden hagyományát, minden múltját, minden meséjét és regéjét. Marad a fogyasztó, zabáló, ürítő zombik tömege. Se múlt, se jövő, se gyökerek, se semmi. Csak a végtelen, ostoba, elállatiasodott jelenidejűség. Szabó Tímea vágyott világa.

(folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>