Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Brexit 1.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A töriblogon olvastam, s most ideidézem a brexit okán, ideidézem, mert nem tudok tőle szabadulni.

„A 395-ös szakadás tehát nem volt önmagában rendkívüli esemény: a birodalom részekre esése már ez előtt is előfordult, Róma már ez előtt elvesztette központi szerepét. Annak, hogy ez a szétszakadt állapot fennmaradt, illetve, hogy a nyugati birodalom végül megszűnt, a barbár inváziók a legfőbb okai. A negyedik század végére ugyanis összeomlott a birodalom határvédelmi rendszere, a barbárok meg elárasztották a határprovinciákat. A római elit igyekezett a helyzetet a maga javára fordítani, és felhasználta a betelepülő barbárok katonai erejét, ezért cserébe a soraiba emelte a vezetőiket. Ez azonban az elit elbarbárosodásához vezetett, és ez az új elit már nem volt érdekelt a birodalom fenntartásában nyugaton, mivel nem kötődtek a római hagyományokhoz. Az elbarbárosodás a keleti birodalomban is megindult, de ott ez csak a balkánt érintette, a birodalom más részeibe nem jutottak el. A hun pusztítást is átvészelték, mivel azok elsősorban a nyugati birodalomra támadtak, a keleti birodalom uralkodói komoly pénzösszegekért békét tudtak vásárolni, és így elkerülte őket a pusztítás. Ennek ellenére Konstantinápolyban is barbár tábornokok kezébe került a valós hatalom, de ott I. Leó 471-ben megszabadult az alán származású Aspartól az isauraiak segítségével, és ez véget vetett a barbár befolyásnak a Kelet Római Birodalomban.”

S emellé odateszem Cs. Szabó László sorait a naplóból:

„Egyszer a Fertőből kihúztak egy időtlen halembert, Hany Istókot. A zsombékban, nádi sűrűben, majd hogy a víz alatt nem lakott. Így bújt el időnkint a magyarság is a vízi rejtekébe. csonttá aszott, egy szúnyog is belevásott volna a húsába. De túlélte. Mikor az európai népekből hírmondó sem marad, a magyar talán még mindig a subája alatt dörmög.”

Hát, nagyjából ezek az első gondolataim a Brexitről.

Bayer Zsolt 

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Politika (1582) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Sport (729) Kultúra (6) Tereb (146) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>