Ma 2024 július 10. Amália napja van. Holnap Nóra, Lili napja lesz.
8bb2ea2bbef779c887f374ad1890dc9c.jpg

Bayer Zsolt: Breivik beperli a norvég államot, mert magánzárkában tartják fogva

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Anders Breivik 77 embert gyilkolt meg 2011-ben. Oslóban egy autóba rejtett pokolgép segítségével nyolc embert ölt meg, majd egy közeli szigeten kezdett mészárlásba a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének táboránál.

A férfit a maximálisan kiszabható büntetésre, 21 évre ítélték, és bár ebből nagy felháborodás volt akkor, ez nem azt jelenti, hogy 21 év után automatikusan szabadulhat, csak hogy ekkor le kell majd folytatni egy felülvizsgálati eljárást. 

A súlyos személyiségzavarok jeleit mutató, saját szélsőjobboldali ideológiát kifejlesztő férfi egyszer sem mutatta a megbánás jeleit a tárgyalás során, az ítéletet mosolyogva fogadta. Most azonban úgy döntött, hogy beperli a norvég államot, mert végig szeparáltan, a többi rabtól gondosan elzárva tartják fogva.

Breivik egy háromszobás cellát kapott, ahol még az egyetemi tanulmányait is végezheti. Ugyanakkor szerinte az, hogy elzárva tartják a többiektől, embertelen bánásmódnak minősül. Korábban már éhségsztrájkkal is fenyegetőzött emiatt.” (]]>Quartz]]>]]>444.hu]]>

Íme, a liberális állam orvosi lova. Íme, napnál világosabban, hogy miért nem lehet így létezni.

Ezt az állatot pedig egyszerűen agyon kell verni, vagy ha belekezd végre az éhségsztrájkba, akkor hagyni kell éhen dögölni. Ne felejtsük: 77 ember élete szárad a nem létező lelkén…

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (9) Belföld (11) Mozi világ (440) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Sport (729) Mondom a magamét (7699) Flag gondolja (36) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Egészség (50) Tv fotel (65) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Gazdaság (713) Heti lámpás (322) Jobbegyenes (2823) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>