Nevezett cikk legfontosabb állításai a következők:

1. A Simicskó családnak öt lakása van egy siófoki, Balaton-parti lakóparkban;

2. Az öt lakásból egy van az államtitkár nevén, négy pedig „hetven éven felüli szülei” nevén;

3. Nem látszik, hogy az államtitkár „idős” szülei miből vették meg ezeket az ingatlanokat;

4. Simicskó rosszul töltötte ki vagyonnyilatkozatait;

5. Az ötödik pontot muszáj szó szerint idéznem, annyira csodálatos! Tehát: „Apró érdekesség, hogy a Simicskó család által kedvelt siófoki lakóparkban van egy ingatlana Ruff Zoltánnak, az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjének is, akiről egy korábbi cikkünkben írtuk meg, hogy már jó ideje forgolódik a kormányhoz közel álló üzleti körökben.”

6. A Simicskó család ingatlanjainak összértéke 142,5 millió forint;

7. A céginformációk szerint Simicskó államtitkár „idős” szülei nem vettek fel annyi jövedelmet a cégeikből, amely fedezné a vásárolt ingatlanok értékét;

8. A cikk sugalmazása: Simicskó államtitkárként közpénzeket tulajdonít el, azokból nagy értékű ingatlanokat vásárol, és azokat „idős” szülei nevére íratja;

9. Ez az egyik legfontosabb pont az egész cikkben, szintén szó szerint idézem: „Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára 2014 júniusában több köteg papírral, köztük ingatlan-adásvételi szerződésekkel felszerelkezve érkezett az Index újságírójával megbeszélt találkozóra, miután a lap kiszúrta, hogy Simicskó nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozataiban több dolog sem stimmelt.” (Hogy ennek miért van különösen nagy jelentősége, hamarosan megtudják!)

Nos, akkor haladjunk sorjában!

Az első pontban lefektetett állítás sírni valóan pontos és igaz. A Simicskó családnak tényleg öt lakása van nevezett siófoki lakóparkban. A második pontból pedig szintúgy az igazság méze csepeg: tényleg egy van az államtitkár és négy a szülők nevén.

A 3. és a 7. pontot ezennel összevonjuk, és egyként kezelve kijelentjük, hogy ezeken a pontokon kezdődik az Átlátszó becstelen, aljas, gazember hazudozása – de hát az egészet ezért írták, és létezésüknek is éppen ez az értelme.

És akkor lássuk a tényeket!

Simicskó István édesapja 1980-ban úgy döntött, hogy maszeknak áll, ha még tetszenek emlékezni erre a fogalomra. Elment tehát idősb. Simicskó a magánszektorba, ahol meglehetősen sikeres üzleteket vitt. Szám szerint hármat. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy az államtitkár, miután befejezte tanulmányait, szintúgy beszállt a családi vállalkozásba. Letette a kulcsmásolóvizsgát, és imigyen dolgozott a család üzleteiben.)

Idősb. Simicskó úr az üzleteiből befolyt hasznot ingatlanokba fektette. Egyszerűbben fogalmazva: amint volt egy kis félretett pénze, ingatlant vett. Jó helyen, jó áron, a nyolcvanas évektől kezdve. Ezen ingatlanokat aztán felújította, és haszonnal továbbadta. Így növelte jelentősen a család vagyonát. Mondjuk ki még egyszer: a nyolcvanas évek derekától kezdődően.

És akkor lássuk, hogyan is alakultak a család bevételei immáron a 2000-es években, kizárólag a megszerzett ingatlanok eladásából következően.

Idősb. Simicskó István és felesége tulajdonában volt egy nagy értékű, II. kerületi ingatlan. Egy kétlakásos társasházról beszélünk, amelynek egyik felét idősb. Simicskó István 2005-ben hatvanmillió forintért, a másik felét 2006-ban ötvenmillió forintért adta el. Ugyanebben az évben eladtak még egy házat hatvanhatmillió forintért, és egy hévízi lakást huszonhárommillió forintért. De még 2005-ben idősb. Simicskó eladott egy pilismaróti házat huszonkétmillió forintért, 2014-ben pedig egy szintén II. kerületi ingatlant ötvenegymillió forintért.

Vagyis a család 2005 és 2014 között mindösszesen kétszázhetvenkétmillió forint bevételre tett szert. Ehhez adjuk hozzá azt a tizenkilencmillió-ötszázezer forintot, amely az államtitkár, azaz ifjabb Simicskó István II. kerületi lakásának eladásából származik, és amely szerepel is 2014-es vagyonbevallásában. Az így kapott összeg kétszázkilencvenegymillió-ötszázezer forint.

Az adásvételi szerződések minden esetben rendelkezésre állnak. A Simicskó család ezen eladásokból származó bevételei után több tízmillió forint adót és illetéket fizetett be az államkasszába. Az ezt igazoló bizonylatok szintén rendelkezésre állnak.

És akkor lássuk a vásárlásokat: 2008-ban Simicskó István államtitkár vásárolt egy harminckét négyzetméteres lakást a siófoki lakóparkban, amelyhez egy öt négyzetméteres terasz tartozik. A lakás vételára tizenhárommillió forint volt, amit adásvételi szerződés igazol.

Még abban az évben idősb. Simicskó István vásárolt két lakást a siófoki lakóparkban. Ezek ötvenegy négyzetméteresek, és huszonkétmillió forintba kerültek. Egy évvel később még egy ötvenegy négyzetméteres lakást vett itt idősb. Simicskó, méghozzá tizenkilencmillió nyolcszázezer forintért. (A közel hárommillió forintos vételár-különbözet abból származik, hogy 2009-ben a válság hatására jelentősen csökkentek az ingatlanárak.) Végül pedig 2014-ben idősb. Simicskó István vásárolt még egy lakást a siófoki lakóparkban. Ennek mérete hatvanöt négyzetméter, ára pedig huszonnégymillió forint volt.

Vagyis a Simicskó család a siófoki lakóparkban mindösszesen egyszázmillió-nyolcszázezer forintért vásárolt ingatlanokat. Ezen vásárlások fedezeteként ingatlaneladásaikból kétszázkilencvenegymillió-ötszázezer forint állt rendelkezésükre.

Az Átlátszó cikkének további pontjai lettek megcáfolva. Nevezetesen a már emlegetett 3. és 7. pontban megfogalmazott állítás, miszerint nem lehet tudni, Simicskóék miből vásárolták ezeket az ingatlanokat, továbbá az az állítás, miszerint a siófoki lakóparkban tulajdonukban lévő ingatlanok összértéke 142,5 millió forint. Nem annyi. Éppen csekély negyvenkétmillió forinttal kevesebb, amely tényt adásvételi szerződések igazolják. De, mint láttuk, Simicskóék, ha akarták volna, megvásárolhatták volna a siófoki lakópark további majdnem tíz ingatlanát is, törvényes, leadózott pénzük volt rá.

Marad még a 4. pont, amely szerint Simicskó rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát. És tényleg! Egyszer tévedésből beleírt egy ingatlant, ami nem az övé, hanem a szüleié. Vagyis nem eltitkolt valamit, hanem a magáénak vallotta, ami valójában nem az övé. Rémes… Másrészt valóban nem írta be első alkalommal a siófoki, nevén lévő, sínekre néző, harminckét négyzetméteres garzon erkélyét. Még rémesebb…

Az 5. pont… Nos, talán érthető, hogy ennek miért kellett bekerülnie a cikkbe. Azért, hogy valamilyen hajánál előrángatott idióta baromsággal kibővítsék a „mutyi”, a „simli”, a „lopás”, az „átláthatatlanság” körét. Ezért lett „érdekesség”, hogy ugyanebben a siófoki lakóparkban van egy lakása Ruff Zoltánnak, aki „kormányhoz közel álló üzleti körökben forgolódik”. Figyelem! Ha mostanában bármelyik államtitkár ingatlant vásárol, vagy ha bármelyik államtitkár szülei vásárolnak ingatlant, mindenképpen kérdezzék meg, van-e a környéken ingatlana Ruffnak. És ha van, meg ne vegyék! Mert majd jön az Átlátszó, és jól megírja, aztán megnézhetik magukat! Micsoda korrupció ugyanott ingatlant venni, ahol már a Ruff is vett!

A 8. pont, vagyis hogy a cikk mit akar sugallni, egyértelmű. Azt, hogy Simicskó lop, közpénzekből ingatlanokat vásárol, és azokat a szülei nevére íratja, hogy le ne bukjon.

Szemenszedett hazugság az egész. Becstelen, aljas gazemberek műve.

Ráadásul végtelenül ostoba is, mert például mit kezdjünk azzal az aprósággal, hogy 2008-ban és 2009-ben, amikor a vásárlások döntő többsége történt, a Fidesz ellenzékben volt, és Simicskó István egy mezei ellenzéki képviselő volt. Mi a rossebet lopott vajon el akkor? Vagy talán titokban Gyurcsány és Bajnai embere lenne? Akkor viszont az igazi tulajdonos Gyurcsány és Bajnai a siófoki lakóparkban, Simicskóék pedig csak strómanok. Gyerünk, Átlátszó! Itt az igazi téma!

No, és akkor nézzük a legvégét! A cikk leírja, hogy tavaly nyáron Simicskó nagy paksamétával ment egy találkozóra az Index újságírójával. Igen. Ez is igaz. Ugyanis az Index volt az első, amelyik felfedezte ezt az „óriási sztorit” Simicskóék titkos gazdagodásáról. Igen ám, de Simicskó államtitkár elment beszélni az indexes újságíróval, megmutatta az összes dokumentumot, és ezek után az Index le is ugrott az ügyről. Mert bár az indexesek is főalakok az újságírói gecizmus főoltárán, de ha nincs ügy, akkor nincs ügy, akkor nincs mit tenni, ezt még ők is belátták. A lényeg pedig, hogy az Átlátszó pontosan tudott minderről, vagyis nem jóhiszeműen hazudozik összevissza, hanem tudatosan.

Kérdéseink pedig a következők:

1. Maguk ott az Átlátszónál pénzért és megbízásból írogatnak becstelen, aljas és szemét cikkeket, vagy ez maguknál lelki igény?

2. Ha mégis megbízásból, akkor kik a megbízóik?

3. A cikk írója, bizonyos Erdélyi Katalin a netre magáról kirakott képen egy amerikai és egy homár zászló között pózol. Arrafelé kell keresni a megbízókat?

4. Milyen jövedelmezésben részesülnek a becstelenségért? Van egy alapjövedelem, és ha elvették valaki tisztességét, prémiumot kapnak?

5. Olvasták a Katharina Blum elveszett tisztességét?

6. Amikor Simicskó államtitkár úr apja maszek lett, a szerkesztőség apukája pont akkor lépett be a munkásőrségbe?

7. Nem szégyellik a pofájukat?

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu