Ma 2020 június 06. Norbert, Cintia napja van. Holnap Róbert napja lesz.
a2c5c362547bd8422b64c97698894577.jpg

Bayer Zsolt: A halálos kánon

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„A modern igazságszolgáltatás és végzői szégyellik, hogy büntetnek, bár ez még mindig nem zárja ki a buzgóságot; ez a szégyenérzet szüntelenül növekedik; ez az a seb, amely körül a pszichológusok és az erkölcsi ortopédia kishivatalnokai nyüzsögnek” – írja Foucault.

S még hozzáteszi: „A bűnhődés a tűrhetetlen érzések művészetéből átment a felfüggesztett jogok ésszerű elrendezésébe.” S az elmélet, a humánum ezt is helyesli természetesen.

Csakhogy innen jutottunk el odáig, hogy ma azon vitatkoznak illetékesek, vajon jár-e – s ha igen, mennyi – szabadság Breiviknek, a norvég tömeggyilkosnak. S ahogy a nyaktiló annak idején az absztrakt halál eszköze lett, amely eltörölte a fájdalmat s a lassú kínhalál rituáléját, így csinált a liberális kánon mára absztrakciót és groteszket magából a büntetésből, eltörölve lassan annak büntetés jellegét. Foucault megemlíti az európai fejlődés során felmerült kérdéseket: „Nem egyszerűen azt kérdezik: »Ki a tettes?«, hanem: »Mi az az ok-okozati lánc, amely a tettet létrehozta? Az elkövetőben hol található a tett eredete? Ösztön, tudattalan, környezet, örökség-e ez?« Már nem egyszerűen azt kérdezik: »Melyik törvény bünteti ezt a törvénysértést?«, hanem azt is: »Milyen intézkedést hozzunk, melyik lesz a legalkalmasabb? Miképpen gondoskodjunk a tettes fejlődéséről? Mi módon javulhat meg a legbiztosabban?«”

Helyénvaló kérdések ezek bizonyos körülmények megléte esetén. De mára körülményektől független kérdésekké váltak, ráadásul függetlenítették magukat az elkövetett bűntől is. Méghozzá a liberális világszemlélet segítségével. Így lett minden bűnelkövető áldozat, és a társadalom pedig az állandósult bűnös. Ez az az érzés, amit nem lehet tovább elviselni. És amit nem is fog már sokáig elviselni egyetlen európai társadalom sem. Foucault szerint „…mivel az iparosodás a munkaerő szabad piacát követeli meg, a 19. század büntetőmechanizmusaiban csökken a kötelező munka, felváltja a javító szándékú fogság”. De hol van már a boldog 19. század? Ma egy szélsőségesen individualista, szélsőségesen és önmaga paródiájává váltan liberális, szélsőségesen globalizált, szélsőségesen szekularizált és minden elődjénél álságosabb társadalom megpróbál eltekinteni a büntetéstől. Egyrészt azért, hogy fogyasztói megmaradjanak; s paradox módon éppen azért terheli a bűnt a vétkes helyett a többségi társadalomra, mert a képtelen vád alatti létezés a gondolkodás és a helyes önértékelés ellen dolgozik, s a többségi társadalmat a „politikailag korrekt” terrorjának gondolattalanságába és az önsorsrontó önszabályozás börtönébe zárja. Mindeközben a valódi bűnelkövetőket újra és újra rászabadítja a társadalomra, és megtiltja, hogy a társadalom megnevezze őket.

Amikor nyilvánosságra került a hír, hogy Páva Zsolt gyönyörű lányát brutálisan összeverték annak a napnak a hajnalán, amikor Bándy Kata cigány gyilkosa felett mondtak ítéletet, egy ország suttogta, üvöltötte, dadogta riadtan és felháborodva önmagának: ez megint cigány volt.
És az ország megint nem tévedett.

Pokol Béla már emlegetett kötetéből idézünk ismét: „A cigányság soraiban lévő magas bűnözési gyakoriságot mutatja, hogy a büntetlenül hagyott »megélhetési bűnözés« ellenére a szabadságvesztésre ítéltek között – számarányukhoz képest – óriási mértékben felülreprezentáltak a cigányok.” A kérdés szakkutatója, Póczik Szilveszter a Magyar Tudomány 2003. évi. 1. számában beszámol egy korábban végzett felméréséről, amely a körülbelül tizenötezer hazai szabadságvesztésre ítélt közül reprezentatívan ezerötszáz elítéltre terjedt ki. Megállapítja, hogy hozzávetőlegesen ezek fele volt cigány származású, és jelezi, hogy az 1980-as években készült kutatások szerint az akkor is hasonló arányt képviselő felnőtt cigányok mellett a fiatalkorú elítéltek között ez az arány a 60-70 százalékot is elérte. A mostani kutatásának eredményéről így számol be: „A mintegy 1500 megkérdezett 50%-a magyarnak, a másik 50%-a cigány származásúnak. Az utóbbiak között 60-40%-ban oszlott meg a magukat cigánynak vallók és az identitásváltásra törekvők aránya… Dominánsak a primitív és az erőszakos vagyon elleni cselekmények, a kifinomultabb cselekmények aránya a cigányok felé haladva erősen csökken… A többszörösen büntetettek aránya a cigány csoportokban meghaladja a magyar elítéltek kétszeresét.” (Póczik Szilveszter: A roma kisebbség szociológiai problémái, Magyar Tudomány, 2003/1. szám) Ezek a számok azt jelentik, hogy míg a cigányság a többségi társadalommal azonos szintű bűnözési gyakoriság esetén csak az elítéltek nyolc–kilenc százalékát adta volna, addig ténylegesen öt-hatszorosa a cigány elítéltek aránya. A híradások szerint a „megélhetési bűnözés” és a szabálysértésekké visszaminősített bűntettek elkövetői igen nagy számban szintén a cigányság soraiból kerülnek ki. Nem véletlen tehát, hogy a lakosság a cigányságnál rögtön a bűnözésre asszociál – nem vitatható azonban, hogy ez sértő a beilleszkedett, tisztességesen élő cigány családokra nézve. A cigánysággal együtt élő és a mindennapjaikban a cigányok bűncselekményeinek áldozatává váló többségi társadalmat védtelenné teszi, hogy tiltják a nyilvános beszédet a cigányság soraiban lévő nagyszámú bűnelkövetésről, illetve azt rasszizmusként ítélik meg. Jellemző, hogy miközben Póczik Szilveszternek ez az MTA hivatalos folyóiratában megjelent és kutatáson alapuló tanulmánya már több éve elérhető az interneten, az állandóan rasszizmust kiáltó és bizonyítani akaró balliberális médiában és szellemi körökben megtámadhatatlan tézisként létezik, hogy csak a rasszista körök állítják a cigányságon belüli nagyobb bűnözési gyakoriságot.

Igen, ezt tudjuk.

Foucault szerint „a kínzás »túlzásaiba« a hatalom egy egész gazdaságtana invesztálódik bele”. S éppen így invesztálódik bele ma a büntetés relativizálásába és az őszinte társadalmi párbeszéd tiltásába a súlyosan beteg liberális világ egész gazdaságtana.

És csak állunk, és nézzük magunk körül a ki- és elbeszélhetetlen valót. Nézzük, mivé lett az európai civilizáció és kultúra. A civilizáció fogalmában „a Nyugat öntudata fejeződik ki. Azt is mondhatnánk, hogy a nemzeti tudat. Összefoglalja mindazt, amiben az utóbbi két-három évszázad nyugati társadalma önmagát korábbi önmagához vagy a mai, »primitívebb« társadalmakhoz képest előbbre valónak véli. Általa próbálja jellemezni a nyugati társadalom a maga viselkedésmódjának milyenségét, az ő tudományos megismerésének fejlődését, vagy az ő világnézetét és még sok minden egyebet… A francia és angol »civilizáció« fogalom vonatkozhat teljesítményekre is, de épp ennyire az emberek tartására, »behaviourjére«, függetlenül attól, hogy teljesítettek-e valamit vagy sem. A német »kultúra« fogalomban viszont a »behaviourre«, az ember teljesítménytől független, puszta léte és viselkedése révén képviselt értékére való vonatkozás rendkívül háttérbe szorul”.

No, hát így elmélkedik civilizációról és kultúráról Norbert Elias a Civilizáció folyamata című munkájában, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben. Fontos ez ma még? Ma, amikor az európai társadalmak olyan viselkedésformákkal kénytelenek együtt élni, amelyek évszázadokon át a civilizálatlanságot és kulturálatlanságot jelentették, s amelyeket borzongással vegyes megvetéssel vagy valami furcsa kíváncsisággal szemléltek csupán. Ám ma, a hivatalos érintkezések során vagy a felszínes társadalmi kommunikáció szintjén mindenütt nyilvános önkritikát kell gyakorolniuk, s meg kell vetniük, el kell ítélniük évszázadokon át létezett önmagukat. S mert a múlt és az ősök mibennünk folytatódnak s élnek tovább, hát a Nyugat most valami beteg és perverz politikai aktus keretében megveti egykorvolt önmagát. Megvetjük egykorvolt önmagunkat és őseinket. Tradícióinkat, múltunkat, hitünket, életünket. Megvetjük, leszámolunk vele, és helyébe ültetjük, toleráljuk, sőt, lassan majd megszeretjük és tiszteljük mindazt, amit génjeinkbe kódoltan primitívnek, civilizálatlannak, kulturálatlannak és elviselhetetlennek tudtunk, hittünk, éreztünk mindeddig. Ez pedig maga a skizofrénia.

A nyugati világban az Egyesült Államok elnöke nyilvános bocsánatkérésre kényszerül, mert szépnek nevezett egy nőt. S a nyugati világban ez szexista megnyilvánulás, s mint ilyen, tolerálhatatlan.

De ebben a világban tolerálnunk kell az életünkre törő másságot, kisebbséget, devianciát. Tolerálnunk kell a gyilkosainkat.

Ha hagyjuk, meg is érdemeljük.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Mondom a magamét (4571) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Kultúra (6) Egészség (50) Flag gondolja (33) Nagyvilág (1450) Történelem (14) Irodalmi kávéház (486) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Jobbegyenes (1772) Mozaik (83) Belföld (5) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Heti lámpás (240) Életmód (1) Gazdaság (651) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Vetítő (37) Tereb (140)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>