Ma 2019 november 17. Hortenzia, Gergő napja van. Holnap Jenő napja lesz.
aef3dcfd553d614dd20ac6260ada20da.jpg

Bayer Zsolt: Vörös (e)migráció

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A minap összeült Bécsben Heller Ágnes, Paul Lendvai és Bauer Tamás. Azért ültek össze, amiért ők és társaik össze szoktak ülni jobboldali kormányzás idején: elsiratni a magyar demokráciát meg előrevetíteni a diktatúra és a pogromok rémét.

Ott ült velük szemben a százfős hallgatóság, no és persze a média. A százfős hallgatóság alélt volt a gyönyörtől, hogy egy levegőt szívhat e három kultúrhérosszal, a média pedig odament tenni a dolgát: felnagyítani, megkérdőjelezhetetlenné tenni a három ismert karakter szavait, véleményét, vádjait, rágalmait, nyomorúságát és bánatát.

Ül a három jól ismert karakter a pódiumon, a háttérben Franz Vranitzky egykor volt osztrák kancellár „ministrál a fekete miséhez”. Nézem őket. Először csak az tudatosodik bennem, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Ők valahogy mind elkezdenek Heller Ágnesre hasonlítani egy idő után – majd figyeljék csak meg, Konrád Györgyöt már össze is keverhetjük vele egy búbánatos alkonyatban. De ez a kettő is: asszonyosak, „hellerágnesesek”…

S aztán mindegyiknél ott a hibátlan múlt.

Bauer Tamás 1966-ban lépett be az MSZMP-be. Ami logikus lépés annak ismeretében, hogy honnan jött. Mert önmagában természetesen semmit sem jelent, hogy ki az apja valakinek, de ha nem következik be hamar a nyílt és látványos lázadás, akkor azért csak meghatározza az emberfiát a családja. Így határozta meg Bauer Tamást az apja, a „körmös Bauer”, a keményvonalas kommunisták egyik legszadistább kihallgatótisztje.

Szóval Bauer 1966-ban, húszévesen belép az MSZMP-be, ahonnan 1974-ben kizárják. Álljon itt - mert nagyon jellemző! -, hogy miért: azért, mert ellenezte az abortusz szigorítását. Hát persze, Istenem… S innen vezet Bauer útja az SZDSZ-be s onnan Gyurcsány ölébe.

A másik hibátlan pedigré Lendvai Pálé.

Ő ifjúkorában a Szabad Nép, majd az MTI újságírójaként dolgozott. Olyan nagyszabású remekművek kötődnek hozzá, mint a Tito, a magyar nép ellensége (1951) című rákosista propagandaanyag. Horváth József, Kádár titkosszolgálatának vezetője a Tábornok vallomása című, 1990-ben megjelent kötetében így emlékezik Lendvai Pálra, legkedvesebb tanárára: „Végtelen tapintattal irányított. Ő úgy javasolta a tennivalókat, hogy nekem csupán bólogatni, egyetérteni kellett.” S hogy hol oktatta Lendvai Horváthot? Hát az ÁVH szombathelyi karhatalmi ezredének pártbizottságán. Aztán emigrált Lendvai Bécsbe, és azóta ő az egyik megmondóember, már ha demokráciáról, európaiságról és persze Magyarországról van szó.

S a legkiválóbbak legkiválóbbika: Heller Ágnes. A vegytiszta kommunista. Még az MDP-ben kezdte pályafutását, s egy kicsit mindig „balra” állt a fennálló és létező kommunizmushoz képest (ebben hasonlítanak hozzá leginkább kései utódai, Demszky és Haraszti Miklós, a két derék maoista…). Majd 1956 után - ahogy ő fogalmaz: „kényszer hatása alatt” - megtagadja a forradalmat, és marad a „rendszerben”, ahonnan 1977-ben emigrál, és kiváló múltjának köszönhetően szédítő karriert fut be a dicső Nyugaton.

Ahogy elnézem őket, rádöbbenek, miért talált ennyire egymásra a ’68-as nyugati értelmiség meg az innen emigrált, vérkommunista gyökerű értelmiség.

És most ülnek fent a pódiumon, és megmondják a frankót. Megmondják, hogy vége a demokráciának, és jön az iszonyat, a rettenet, a borzalom.

Tudják amúgy, mi a bajuk e kiváló elméknek és egzisztenciáknak? Az, hogy zsenge ifjúságuktól kezdve mindig ők voltak az igazság birtokosai, az egyedül érvényes üdvtan letéteményesei és hordozói. Üdvtanok jöttek-mentek - ők maradtak. Végigmentek a nem is olyan hosszú úton a körmök letépésétől és Tito, a magyar nép ellenségétől a globális-liberális szabad kapitalizmusig, s e hosszú úton csak a személyek voltak állandóak, na meg az abortusz igenlése.

És most rájuk dőlt az egész beteg világuk.

De nem akarják tudomásul venni.

S ezért ez a mostani rágalomhadjárat több mint a szokásos nemzet-, tradíció- és keresztényellenesség. Ez most a fontos, mérvadó, releváns és igaz dolgoktól való kényszerű búcsú.

Eddig sem volt soha semmi közük a fontos, mérvadó, releváns és igaz dolgokhoz. De hosszú-hosszú évtizedekig elhitették önmagukkal - és ami ennél sokkal rosszabb: az egész világgal! -, hogy mindehhez csak nekik van közük.

És a valóság most kikandikál a szomorú és szánalmas huszadik század hosszú, fekete köpönyege alól.

És a kifogástalan pedigrék ideje lejár. Végleg és örökre.

Ettől olyan mérgesek. Ezért hazudnak dühödtebben és többet, mint egész eddigi életükben.

„Közönyös a világ… az ember
Önző, falékony húsdarab,
Miképp a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.”

Hát ezért.

Sebaj. Talán most végre, egyszer, csak a változatosság kedvéért, hátha sikerül mindent másképpen csinálni. Az önző, falékony húsdarabok akarata és mindent átfogó, elborító hálózata ellenére. Ámen…

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Kultúra (4) Történelem (13) Gazdaság (631) Politika (1571) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (472) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (4080) Sport (729) Tereb (138) Tv fotel (65) Életmód (1) Nagyvilág (1439) Gasztronómia (539) Vetítő (37) Heti lámpás (218) Jobbegyenes (1634) Flag gondolja (33) Egészség (50) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (42)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>