Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
Udo Ulfkotte: Határtalan bűnözés

Udo Ulfkotte: Határtalan bűnözés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Amit a politika és a tömegmédia a migránsok bűncselekményeiről elhallgat előlünk.

Udo Ulfkotte Utolsó Figyelmeztetése!
„Valakinek végre meg kell mondani az igazságot!”
*
A 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt német szerző, Udo Ulfkotte (1960-2017) a „Határtalan bűnözés” című könyvének bővített kiadásán dolgozott. A halála előtt néhány héttel egy interjúban arról számolt be, hogy a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a mű megjelenését, amelyben többek között a németországi migránsok által nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakról írt.

Arról, hogy hogyan romlott Németországban és más európai országokban a menekülthullám nyomán a közbiztonság. Szerzőtársa egy német rendőrtiszt.
*
„A Facebook most bekeményített, letiltotta a szerzőt, miután hírt adott új könyve megjelenéséről. A könyv forgalmazását a német Amazon is megszüntette. Ulfkotte szerint a döntésben már a Brexit hatása is érzékelhető, mert az európai elit attól tart, hogy újabb országokban döntenek a választók népszavazással az unióból való kilépésről.

Udo Ulfkotte Facebook-oldalának több mint 30.000 követője volt. A közösségi oldal szerkesztői egyoldalú, statáriális döntéssel július 4-én este törölték az oldalt. Ezzel egy időben a legnagyobb internetes könyváruház, az Amazon német oldala is felfüggesztette az éppen megjelent könyv forgalmazását. (Elkezdték árulni, majd a Facebook döntésével egy időben az oldalon az jelent meg: Ez a könyv még nem rendelhető.)

Ezek a lépések azért is feltűnőek, mert Ulfkotte eddig sem rejtette el kritikus véleményét a hatalmi elitek korruptságáról vagy a menekültválság haszonélvezőiről.

A német újságíró korábbi könyvei – a megvásárolt újságírókról és a menekültiparról, („A menekültipar” és „Megvásárolt újságírók”), továbbá „Népnevelők - Akik miatt Németország utat tévesztett” – Németországban és Magyarországon is megjelenésük óta a sikerlistákon szerepelnek.

A hivatalos média agyonhallgatta ezeket a műveket, de könyveit nem tiltották be és a közösségi oldalakon sem korlátozták megszólalásait.

A brit népszavazás után Ulfkotte azonban kifejtette, hogy szerinte

»a Brexit az Európai Unió végének a kezdete«.

»A válság következtében az euró össze fog omlani« – véli Ulfkotte. »Mindenki harcolni fog mindenki ellen, a pénz miatt. Minden ország azt fogja kérdezni: ki fizeti ki az én adósságomat? Amint látjuk, hogy egy ország sem akar több menekültet befogadni, úgy egyetlen ország sem lesz hajlandó elfogadni a másik adósságait, ez az előrejelzésem.«...

»Nem lesz békés a jövő. Merkel és Brüsszel új háborúba vezeti Európát«

– állítja a német újságíró”.
*
TARTALOM:

BEVEZETÉS
I. RÉSZ - UDO ULFKOTTE
• Határtalan bűnözés;
• Evolúció, vallás, bűnözés és társadalomkutatás;
• Kívül becsület - belül üresség: a bevándorolt barbárságról szóló esettanulmányok;
• Jogtalansági köztársaság; másodrangú németek;
• Mekka Németország: a cél az iszlamizáció;
• Bomlasztás minden szinten;
• Meneküljön, ki merre lát: pillantás a szakadék mélyére;

II. RÉSZ - STEFAN SCHUBERT
• Németország. A maffia itt törökül beszél;
• Németország városai „no-go övezetekké” süllyednek;
• A Kölnben élő észak-afrikai szexcsőcselék;
• Az állam cserbenhagyja a rendőröket és a polgárokat;
• A klánok mellett a migránsok is rockerklubokat szerveznek;
• Német rendőrség: frusztráció, túlterheltség és elveszett hírnév;
• Pillantás a jövőbe;
• Németország és Európa az iszlám terror kereszttüzében
KÖVETKEZTETÉS - JEGYZETEK

*
Kiemelten ajánljuk mellé:
]]>NGO - Titkos akták]]>
]]>A gondolatgyárak]]>

RENDELHETŐ!

]]>]]>

]]>]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (18) Egészség (50) Tereb (146) Jobbegyenes (2898) Gazdaság (723) Autómánia (61) Heti lámpás (342) Mondom a magamét (8031) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (38) Mozi világ (440) Életmód (1) Sport (729) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (543) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>