Az egyikben a harmadik Michelin-csillagára vágyakozó, idősödő, egyedülálló francia úrihölgy, Madame Mallory tart fenn elegáns, kifinomult panziót, a másikban népes családjával Hadzsi úr működtet indiai éttermet.

Richard C. Morais amerikai újságíró regényét – bevallom őszintén – biztosan nem vásároltam volna meg. A levendulaszínű borító igazi női regényt ígér, ám ez a kötet valami egészen más. Határozottan nem javallott éhesen olvasni, és ajánlatos a közelben tartani egy, az indiai konyha rejtelmeivel foglalkozó szakácskönyvet - és esetleg egy franciát is - arra az esetre, ha valamelyik étel elkészítéséről úgy gondolnánk, további életünk elképzelhetetlen nélküle.

Hasszán Hadzsi élettörténete ugyanis az első pillanattól kezdve ízek és illatok kavalkádja, még akkor is összefut a nyál a szánkban, ha az alapanyagok egy részétől (mint például a bárányagy vagy a bikahere) kissé borzad is a pörkölthöz szokott olvasó. A főszereplő, ma már középkorú chef Bombay-ben, a mai Mumbaiban született, ahol nagyszülei kifőzdéje fölött lakott, így már a bölcsője is a fűszerekben gazdag indiai konyha illataival volt átitatva. A szerző olyan részletességgel és választékossággal írja le a bombay-i kifőzde, de a lumiére-i kisvendéglő és a párizsi étterem illatait is, hogy bárki, aki már valaha is járt indiai étteremben, azonnal elkezdi érezni az illatokat és hallja a főzéssel járó zajokat. Ez a zsúfoltság, a gazdaságosság és a bőkezűen adagolt fűszerek konyhája.

Hasszán családja a Kelet-India felosztásakor a hinduknak jutott nagyvárosban muzulmánként működtet éttermet, ami a második világháború idejétől kezdve töretlenül növekszik a nagyszülők, majd Hasszán szülei értő keze alatt. A család egy, vallási-társadalmi feszültségek miatt kirobbant konfliktus után, amelyben a főszereplő anyja meghal, elhagyja Indiát és a londoni Kis-India, a Southhall érintésével nekivág Európának, majd Franciaországban, ebben a Lumiére nevű kisvárosban horgonyoz le. Szerencsére anyagiak tekintetében nem szűkölködnek, így megvannak a megfelelő alapjaik az induláshoz. Hadzsiék színesek, zajosak, nem európai ruhákban járnak, furcsa ételeket főznek, ráadásul nem tudnak franciául sem.

A francia kisvárosi utca túloldalán mintha egy másik bolygón járnánk. Itt meg lehet tanulni az articsóka szívét kiemelni, a zene csak klasszikus és nagyon halk lehet, az ételek egyszerűen rafináltak és csak a legfinomabb borokat lehet fogyasztani hozzájuk. Madame Mallory vaskézzel és érzelmektől mentesen irányítja kicsiny, egy francia vendéglő működéséhez szükséges hadseregét. A gondozott öreg kúria mögött manikűrözött konyhakertben, üveg alatt növekednek a fűszernövények.

A zajos külföldiek betolakodását igencsak rossznéven vevő gasztronómiai nagyasszony, aki az indiai étterem megnyitását egyenesen hadüzenetnek tekinti nem tartana második Michelin-csillagánál, ha nem lenne kíváncsi a szomszédvárra. Ott pedig olyat fedez fel, amire nem számít. A még kamasz Hasszán személyében egy olyan konyhai őstehetségre lel, amilyen ritkán születik.

Ebből a helyzetből egyenesen következik, hogy Hasszán tehetsége mellé megkaphassa mindkét világ legjavát, miközben az egymástól mindössze száz lépésnyire lévő két világ tábornokai, Madame Mallory és Hasszán Papája harcba szállnak a fiúért. Ezzel a harccal mind a gourmand-ok, mind az olvasó jól jár.

A New York Times korábban megjelent kritikája miatt a kiadó a könyvet a Gettómilliomos és a L’ecsó elegyeként hirdeti, ami csak annyiban találó, hogy a főszereplő Indiából indul és tehetséges, majd sikeres franciaországi chef válik belőle. Ebben a kötetben a patkányokat nem kímélik, Madame Mallory világraszóló szakácskönyv-gyűjteményéből a regényben még a pincepatkány legízletesebb elkészítési módjával is megismerkedhetünk.

A remek szakácsok és az újságíró szerző közösen olyat főz, ami után az olvasó mind a tíz ujját meg fogja nyalni. Richard C. Morais világszerte nagy sikert aratott, eredetileg a Százlépéses utazás címet viselő gasztro-kalandregényét Madame Mallory és kis indiai konyhafőnöke címmel adta ki az Athenaeum Kiadó.

Veress Mihálynak, a kötet fordítójának nem volt könnyű dolga, hogy visszaadja ezt az illatokkal és színekkel teli forgatagot. Az amerikai olvasónak, akinek az indiai étterem ugyanolyan gyakori választás, mint nekünk az, hogy beugorjunk a sarki kínai büfébe, ez a világ talán kevésbé egzotikus. A magyar olvasó számára így talán még nehezebb volt emészthetővé tenni, ám tökéletesen sikerült. Megérdemelne egy Michelin-csillagot, ha azt irodalmi kategóriákban is kiadnának.

paddington