Nos, mivel nekem már volt szerencsém elolvasni a könyvet, és így már van is némi fogalmam erről, elárulhatom nektek, hogy semmi jó. Sőt! Többször eszembe jutott olvasás közben, hogy bár nem tudom még mit hoz a jövő, de összetehetem a két kezem, hogy ebben a korban és helyen születtem.
 

 

A történet a 17. század végi Meknészbe, Afrikába repíti el bennünket, ahol történelmi hűséggel ismerhetjük meg a kor embereit, azok szokásait és babonáit, valamint a marokkói uralkodó Muláj Iszmail szultán vérszomjas és kegyetlen természetét. Ez utóbbi, többször is oly annyira elborzasztott, hogy egész nap az járt a fejemben, hogy hogy tudtak nap mint nap, úgy ébredni emberek a szultán palotájában, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak egy helytelen vagy épp rossz időben elejtett mondatuk miatt.

 „Az élet és a halál mindig szempillantás alatt jön és megy, Núsz-Núsz – …

– Meg vagyok lepve, hogy te ezt a leckét még nem tanultad meg, pedig jó ideje itt élsz az udvarban”

 

 A történet középpontjában Núsz-Núsz, egy afrikai eunuch rabszolga állt, aki egy szudáni törzsfőnök fia volt. Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy szerencsés és kalandos élete volt Núsz-Núsznak, mielőtt a szultán palotájába került volna, mivel az előző gazdája, aki egy brit orvos volt, legalább emberszámba vette őt, megtanította írni, olvasni és angolul beszélni. Ezen képességek tették őt felbecsülhetetlenné a szultán és a szultán legnagyobb hatalommal bíró feleségének, Zidanának a szemében. Mivel Núsz-Núsz egy fekete rabszolga volt, ráadásul eunuch, gyakran kezelték őt barátságtalanul és lekicsinylően, amit ő a túlélése érdekében mindig méltósággal viselt. Az egész regény folytán végig bátor és egyenes emberként viselkedett.

 

Nemcsak Núsz-Núsz küzdött a túlélésért a szultán palotájában, hanem Alys Swan is, aki egy nemesi származású nagyon szőke és nagyon fehér angol nő volt, akit épp a vőlegényéhez vezető hajóúton raboltak el a tenger kalózai majd ajándékoztak oda a szultánnak. Alys egy nagyon bátor és erős, ugyanakkor egy nagyon makacs és vonakodó teremtés volt. Az a fajta, akinek ezek a tulajdonságai csak éles élethelyzetekben mutatkoztak meg. A palotába érve Alyst erőszakkal akarták rávenni arra, hogy térjen át az iszlám vallásra, ami ellen ő foggal-körömmel harcolt, még akkor is, ha tudta, hogy az életével kell fizetnie érte. Egyedül Núsz-Núsz volt az, aki rá tudta venni őt - a szultán parancsára - az engedelmességre, és aki később is mindvégig a segítségére volt abban, hogy túlélje a háremben rá váró veszélyeket, összeesküvéseket és intrikákat. 

 

Mély hatást gyakorolt rám a könyv, melynek oka, hogy rendkívül meggyőzően tudta ábrázolni az író Iszmail szultán karakterét, és feleségét Zidanát, aki egy boszorkány volt. Ő volt a hárem teljhatalmú úrnője, egy velejéig gonosz és romlott, egy rosszindulatú és gusztustalan nőszemély, aki rettegésben tartotta az ott élő nőket. Titokban űzte a gyilkos kis játékait, méreggel boszorkánysággal, és amivel csak tudta. Még a szultánnál is nagyobb gazember volt. Nem hiszem, hogy ezek után részletesebben ki kéne még térnem arra, hogy milyen érzésekkel is viseltettem iránta.

 

A két szereplőn keresztül két eltérő kultúra jelenik meg a regényben. Ennek hangsúlyozására a szerző Núsz-Núszt még Londonba is elvitte, II Károly udvarába a szultáni követséggel együtt, ami valóban meg is történt 1682-ben, amikor ugyanis 7 hónapot töltöttek ott a marokkói követek. Itt szembesül Núsz-Núsz azzal, hogy milyen világ is várhatna rájuk, ha sikerülne megszökniük Alyssel a szultán palotájából, amiről máig nem tudom, hogy mit gondolja, azt meg végképp nem, hogy milyen életük lenne Londonban... de hátha lesz majd  a történetnek folytatása.

 

Csupán a véletlen műve, hogy ismét egy olyan könyv került a kezembe, amiben valós történelmi személyek, helyszínek és események szerepeltek, és bár a két szereplő csak kitalált személy volt, mégis teljesen hihetőnek és életszagúnak éreztem a szerelmi történetüket. Még annak ellenére is, hogy a szerző az olvasók lelki épségének érdekében kicsipkézte kicsit a történet végét, hogy a sok szenvedés, vérontás és fájdalom után, amit ezeknek a szerencsétlen szereplőknek át kellett élniük ne essünk mély letargiába.

 

A könyv története annyira intenzív, hogy az elolvasása után is sokáig ott motoszkált még a fejemben. Tele volt mágiával, vallással, gyilkossággal, ármánykodással, szerelemmel, szexszel…. és őrülettel. Mindenfelé. Azoknak ajánlom, akiket érdekel a kor Marokkójára és szeretnének egy kis bepillantás nyerni a hárem véres világába, de legfőképp Iszmail szultán véreskezű uralkodásába.

 

„Eddig csupán despotaként tekintettem rá, a kéjencre, egy őrületig vallásos megszállottra, aki a hatalmát csak arra használja, hogy kiélje vágyait és érvényesítse zsarnoki akaratát. Ám lassan észreveszem a szultáni cím mögött rejtőző férfit is, aki egy nem túl jelentős hatalommal bíró hadúr kisebb fiaként nagyon messziről, ha kellett, ármánnyal küzdötte fel magát oda, ahol ma van. A trónt is ugyanilyen eltökéltséggel védelmezi minden ellenséggel és árulóval szemben. Ő az a férfi, aki egyesíteni akarja a királyságot, és kiterjeszteni birodalma határait, dinasztiát alapítani és bámulatra méltót alkotni az utókor számára.”

 

 

A könyvben olvasható történelmi személyekről a könyv végén egy rövid tájékoztatást találhatunk.