- 0
Akkor még Cseh Katka, most a Momentum frissen megválasztott EP képviselője, 2015-ben beszélgetett a ballib tüntetések állandó résztvevőjével Papp Réka Kingával a Klubrádióban.
Mi másról is társaloghatott a két fiatal nő egy rádióműsorban, mint az abortuszról.
A vendég Cseh Katalint szülész-nőgyógyászként mutatták be, mint aki rezidensként dolgozik majd az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. (Cseh Katalin ekkor még nem politizált hivatásszerűen, bár már Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványában és az Egymillióan a sajtószabadságért csoportban is fel-fel bukkant, amelyet Juhász Péter, az Együtt későbbi elnöke vezetett.)
A műsorban arról beszéltek, hogy a terhesség valójában egy probléma, és ennek a problémának milyen megoldásai lehetnek, a védekezéstől az abortuszig.
A videó leggyomorforgatóbb része, amikor (36:39-nél ) Papp Réka Kinga elképesztő módon, botmixerhez hasonlította a műtéti abortuszt, amin a szülész-nőgyógyász (!) végzettségű Cseh Katka, aki azonos a Momentum vasárnap megválasztott EP-képviselőjével, Cseh Katalinnal, csak idétlenül nevetgélt, majd hozzátette: „Ezt még nem hallottam (…) Majd elterjesztem én is a kis körömben.”
Ő tehát Cseh Katalin, a Momentum ifjú üstököse. Ő képviseli a Momentumot az Európai Parlamentben, ahol az ALDE liberális frakcióban nyilván Guy Verhofstadttal vállvetve harcol majd.
A zsák megtalálta a foltját.
Csépányi Balázs - www.magyarnemzet.hu