Ma 2017 november 22. Cecília napja van. Holnap Kelemen, Klementina napja lesz.
Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak

Csisztu Zsuzsa keményen odacsapott a ballib károgóknak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nála is betelt a pohár.

Az ATV műsorvezetője közösségi oldalán vezetett ]]>vb blogjában ]]>fakadt ki a parttalan gyűlölködés és rosszindulat ellen. Érdemes elolvasni!

„A magam részéről – s a férjem nevében is beszélhetek, hiszen együtt néztük végig élőben -, csodás két órát töltöttünk a Duna-parti lelátón és megállapítottuk, hogy efféle “valós díszlet”, ilyen környezet, ilyen “színpadi háttér”, mint amit nekünk, nézőknek kínált a Duna partja, az abból kimert vízsugarak nyújtotta “mobil és cseppfolyós háttér” és persze a budai rakpart, no meg a Budavári Palota, na ezt meg lehet próbálni látványban felülmúlni, de aligha fog bárkinek sikerülni.”

„Csak sóhajtani tudok, amikor újságíró kollégáknak a magyar történelem nevezetes korszakait mai köntösben felvonultató fejezetekről a “nevetséges magyarkodás” jut az eszébe, de még mintha soha nem hallottam volna tőlük olyat, hogy a pekingi olimpiai megnyitón miért kínaiskodtak a kínaiak ezer években mérhető kultúrájukat felvonultatva, vagy az athéni olimpiai megnyitón milyen ciki volt a görögösködés, mert az ókori görög kultúra is eszébe jutott éppen az esemény rendezőjének, mint jogos, a világnak megmutatni érdemes műsorelem. Szerintük, nyilván a világviszonylatban is elismert zeneszerzőnk, Liszt Ferenc zenéje, Lehár Ferenc operettvilága, a magyar néptánckultúra mai igényekhez ritmizált dinamikája, vagy a reneszánsz Magyarország leghíresebb magyar királyának a megidézése a cikisen magyarkodó kategóriába tartozik egy ilyen megnyitó profiljában.”

Bravó Zsuzsa! Így is lehet.

Csépányi Balázs - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (2) Autómánia (61) Mozi világ (453) Politika (1562) Mondom a magamét (2077) Heti lámpás (136) Egészség (50) Életmód (1) Flag gondolja (30) Világ história (917) Sport (724) Gasztronómia (538) Irodalmi kávéház (399) Tereb (125) Jobbegyenes (1162) Mozaik (484) Emberi kapcsolatok (36) Magyar millenium (1221) Gazdaság (588) Vetítő (37) Tv fotel (65) Nagyvilág (1562) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (170)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>