Ez azt jelenti, hogy a véleményvezéreknek (közgazdászoknak, médiának) nagyobb szerepe van a globális GDP alakulásában, mint a fundamentumoknak kikiáltott tényezőknek, amelyekre visszahatnak mindennapi ügyködésükkel a kommunikációs térben.

Tankönyvi idézet:

„1998-ban a világkereskedelem (áruk és szolgáltatások exportja) 6500 milliárd, 2001-ben 7442 milliárd dollárt tett ki. Becslések szerint a devizaátváltási ügyletek mintegy 2%-a mögött áll tényleges reál tranzakció.” (Forrás: BIS 2005,5. Vígvári András (2008): Pénzügy(rendszer)tan. 309-310. oldal Akadémia kiadó, Budapest, 2008.) 

A számok relativitása:

A világkereskedelem 2001-es évi 7442 milliárd dolláros volumene önmagában nagy szám, de mihez képest? Nem a pénzpiaci forgalomhoz képest! A devizapiaci forgalmat egy olyan játék generálja, amiben a spekulánsok különféle államadósság adat, foglakoztatási adat, külkereskedelmi egyenleg adat, stb. hatására megpróbálják kitalálni, hogy erősödik vagy gyengül-e egy deviza vásárlóereje és kereslete egy másikhoz képest a következő pillanatban, ezzel meghatározva az árfolyamokat. A devizákkal kereskedők kb. 5 nap alatt összefilozofálnak és spekulálnak annyit, ami kiteszi a Földön egy teljes év alatt lezajló tényleges áru és szolgáltatás forgalom összegét. A napi átlagos devizaváltási tranzakciók volumene 1380 milliárd dollár volt 2001-ben (7442/1380 = 5,4 nap).

A tudat határozza meg a létet?

A várakozások (a többség által osztott hiedelmek) visszahatnak a devizaárfolyamokra, ezen keresztül a tényleges nemzetközi kereskedelmi lehetőségekre. A várakozások és a fundamentumok oda-vissza hatnak egymásra. Ez  Soros György, hírhedt spekuláns ]]>reflexivitás elméletének ]]>és kognitív manőverezéseinek lényege. Soros, aki saját értelmezése szerint néha ]]>Istenként tekinthetett magára,]]> 1992-ben támadást indított az angol font ellen. Sikerült a spekulánsok többségével elhitetnie, hogy az angol font túlértékelt. A Bank Of England (BoE) meghátrált, mert a spekulánsok tömegével vívott harchoz szükséges devizamennyiséghez nem tudott idejében hozzájutni, ezért hagyták leértékelődni a fontot és kiléptek az európai árfolyamrendszerből. Az ok-okozati sorrend bizonyíthatatlan. A lényeg, hogy Soros eladott egy storyt, amire a többség vevő volt. Ha a Bundesbank és a FED kooperált volna a BoE-vel, a pesszimista shortolók buktak volna, de az a neoliberális közgazdaság filozófiai gondolat, ami az EU-s társulási szerződés „no bail out clause” rendelkezésében öltött testet, eltiltja az államokat egymás kisegítésétől (ez a ]]>„ki nem segítési klauzula”]]>). Az intelligens tervezőt, avagy a kormányzati beavatkozásokat elutasító neoliberális pénzügyi kultúra arra a hitre épül, hogy ]]>Keynes (1883-1946) igazsága nem működik]]>, az általa javasolt diszkrecionális kormányzati stimulációknak nincs helye,  a piacnak mindig igaza van, és ehhez az igazsághoz kell alkalmazkodnia a gazdálkodóknak és a lakosságnak még akkor is, ha a független szemlélő a piaci pánik vagy az őrült piaci optimizmus jegyeit véli felfedezni az események mögött.   

Kiknek a tudata határozza meg a létet?

Noha 98%-ban a spekulációs fejlemények árazzák be a nem spekuláló termelők, gazdálkodók, és a lakosság pénzben kifejezhető vagyonát, így vagyontudatát is, azonban a napi pénzpiaci aktivitást feltételező spekulációt csak a világ népességének töredéke, talán 0,1%-a végezheti.  

A spekulánsoknak sem feltétlen irigylésre méltó a helyzete. A naponta végzett spekulációs tevékenység az egyik legnagyobb ]]>játékfüggőségi veszély]]>, még sincs senkinek betegségtudata. 

A kereskedési játék addiktív erejét mutatja egy érdekes kísérlet. A svájci Sankt Gallen-i Egyetem kutatói 28 bróker pszichológiai profilját vizsgálták meg egy döntési játék keretében, összehasonlítva őket egy ápolás alatt álló 24 pszichopatából és egy átlagos emberekből álló kontrollcsoporttal. A vizsgálat  eredménye azt mutatta, hogy a brókerek annyira egocentrikussá váltak, hogy alapvetően nem is a nyerség megszerzéséhez szükséges stratégiai gondolkodás, hanem az ellenfeleknek tekintett konkurenseik legyőzése uralkodott el rajtuk, és ebben az értelemben veszélyesebben viselkedtek, mint a pszichopaták. Az elszenvedett veszteség visszaszerzési vágya és a bosszú miatt a brókerek csoportjának összevont profitja végül a legalacsonyabb lett a három versengő csoport közül.

Az emberek úgy viselkednek, mint az időjárás?

A betegség vád ellenérve az lenne, ha a pénzpiacok mozgása a fundamentumokat követné, tehát a spekulációhoz nem szerencse, hanem észhasználat kellene, azaz a „fundamentálisnak” kikiáltott adatok higgadt elemzése.  

Azonban az árak és a „fundamentumoknak” kikiáltott adatok közötti kapcsolat egy interaktív, és nem kiszámítható rezgés, amely leginkább az olyan nagyszámú elemből álló, nyílt rendszerek hatványfüggvényeire jellemző, mint amilyen nyílt fizikai rendszer például a Föld atmoszférája, tehát az időjárás.

Józan eszünk azt súgja, az emberek nem olyanok, mint az anyag elektromos töltéssel rendelkező részecskéi. Józan eszünk sugallata ellenére a pénzpiaci és árutőzsdei jelenségek arra utalnak, hogy nagyszámú ember viselkedése valójában nem sokban különbözik az elektronokétól. A fizikusok már rájöttek, hogy a látszólag egymástól teljesen eltérő, de sok elem egymásra hatásából álló rendszerek állapotváltozásaiban egyetemleges vonások ismerhetők fel, és ezek alapján a vonások alapján új típusú „univerzalitási osztályokat” lehet felállítani. Az univerzalitási osztályokat az határozza meg, hogy a rendszert alkotó komponensek között miképpen és milyen gyorsan terjed a releváns információ, és ebben a méret és az anyag geometriai szerkezete számít a leginkább. Ezzel foglalkozik a „nem egyensúlyi” rendszerek fizikája. 

A nem egyensúlyi rendszerekben előálló kritikus állapotoknak jellegzetes matematikai mintázatok felelnek meg, amelyeket össze lehet hasonlítani azzal a töménytelen adatmennyiséggel, amelyek a piaci ármozgásokkal kapcsolatban rendelkezésre állnak. 

Az összevetések alapján arra következtethetünk, hogy a „fundamentumokról” érkező hírekre racionálisan válaszoló döntéshozókra épített piac képe nem igazán helytálló, hanem inkább csak egyfajta eufemisztikus megközelítése a jelenségnek.

Lux-Marchesi modell

Thomas Lux közgazdász és  Michele Marchesi mérnök 1999-ben a tőzsdéket úgy modellezte egy  számítógépes szimulációval, hogy abban három típusú üzletelő, a  fundamentális , az optimista és a  pesszimista vettek részt, miközben a fundamentumok lassú változásáról szóló híreket adagoltak ebbe a virtuális tőzsdébe. A csoport tagjai átvándorolhattak egymás csoportjaiba és vissza, tehát egyre nagyobb szerepe lett a hangulat konfigurációk alakulásának is az árakra. A szimulációkból az tűnt ki, hogy a tőzsdéket valószínűleg ennek a három, egymásba is átalakuló üzletelő típusnak az irracionális kölcsönhatásai mozgatják. A modell statisztikai ingadozásainak tanulmányozása alapján a ]]>következőkre jutottak:]]>

azok szinte tökéletesen megegyeztek a valóságos piaci ármozgásokkal, azok minden időléptékben hasonlítottak önmagukhoz és az árak eloszlására ráillett egy olyan hatványtörvényen alapuló szabályszerűség, amit 1963-ban a matematikus  Benoit Mandelbrot (1924-2010) a chicagói árutőzsdén figyelt meg először a gyapotárak ingadozása kapcsán, de később felfedezte ugyanezt az arany, a gabona, a részvények és a kötvények piacán is. Mandelbrot megfigyeléséből fejlődött ki a fraktálok elmélete.

Lux és Marchesi számítógépes modelljét tekinthetjük Soros reflexivitási elméletének egyfajta laboratóriumi igazolásának is. Ennek az ad különös jelentőséget, hogy a közgazdasági elméletek „laboratóriumi tesztelhetősége” - pontosan a konspiratív emberi természet miatt-többnyire kizárt. A spekuláns automatikusan elkezd kalkulálni az adott szabályozási környezettel, és ez visszahat a tényleges gazdasági folyamatokra. Ez a kísérlet azonban eleve az emberek egymást manipuláló tulajdonságát, mint bemenő paramétereket kezelte, és eredőjüket vizsgálta az árak alakulására, miközben a gazdasági „fundamentumok” változását direkt lassúra állították be a kutatók.  (Forrás: Mark Buchanan (2000): Itt és mindenütt, 183.oldal, Akkord Kiadó, 2004.)

A modell kísérlet tanulsága az, hogy az áringadozásokat leíró hatványtörvény szerint a piaci termék árváltozásának sem az irányát, sem a nagyságrendjét nem lehet előre megjósolni csupán a „fundamentumok” alapján, így pl. egy 20 %-os esésnek vagy emelkedésnek még békeidőben sem kell különösebb kiváltó ok, egyszerűen megtörténhet az egymásra állandóan befolyással bíró spekulánsok jelenléte miatt, szinte teljesen függetlenül a fundamentumok alakulásától.

Tanulság: igenis oda kell figyelni a piaci pletykákra! Sőt, a legjobb, ha magunk agyaljuk ki és terjesztjük a piaci híreket vagy álhíreket, ha emelni akarjuk a nyerési esélyeinket a tőzsdén!

A 2008-as pénzpiaci pánikot az a hír váltotta ki, hogy az amerikai kormányzat nem segítette ki a Lehman Brothers Bankot, hanem a moral hazard-ra (erkölcsi kockázatra) hivatkozva hagyták  csődbe menni. Nehezítette a pánik kezelését, hogy a Lehman Brothersről az a hír terjedt szét a piacon, hogy hatalmas kezes. Azt hitték róla, közel 400 milliárdos mértékben vállalt garanciát arra, hogy kiváltja a hitelezők bennragadt pénzét a különféle jelzálog és egyéb fajta adósságok mögött. Valójában a Lehman un. CDS-kötelezettségei nem érték el a 6 milliárd dollárt…(Forrás: Suta Gábor: Szabályozási törekvések a CDS-piacon; Hitelintézeti szemle 2009/6 483.o.)

A piacnak ezt a fajta irracionalitását átlátva sokan valójában volatilitás kereskedést folytatnak, mert ehhez jól fejleszthető informatikát és matematikát lehet rendelni (ezeket a kereskedési stratégiákat végrehajtó szoftvereket nevezik ”kereskedési robotoknak”).  

A Nobel díjas megközelítés:

A ]]>volatilitás kihasználását bemutató képletet ]]>Nobel díjjal jutalmazták 1997-ben, majd a történelem fintoraként a Nobel díjasok cége, az ]]>LTCM]]>egy évre rá majdnem romba döntötte az egész világot, miután Soros György ázsiai árfolyam spekulációinak pesszimista hullámai átterjedtek Oroszországon keresztül az Észak Atlanti térségbe is. (Az  LTCM -től a világot a FED mentette meg.) A kereskedőházak egyre nagyobb számban alkalmaznak fizikusokat és matematikusokat a volatilitás kihasználására. (Forrás: Medvegyev Péter-Száz János (2005): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004; 679-703. oldalak; KJK-Kerszöv Kiadó; 2005, Budapest) Ezt azonban már nem igazán lehet közgazdaságtani logikának nevezni, ez a valószínűség számító játékosok és a szoftverek által kialakított játéktér logikája, ahol a játékosok stratégiája és a szoftverek folyamatosan fejleszthetők az aktuális szokásokhoz, divatos menekülési útvonalakhoz igazodva.

Lux és Marchesi modell és a „piacnak mindig igaza van” világkép

A piaci értékítélethez mindig alkalmazkodó neoliberális gazdaságpolitika racionalitása enyhén szólva is megkérdőjelezhető:

a piaci szereplők „racionális várakozásai”, mint konspirációs jelenség, önmagában is devizagyengüléshez és inflációhoz vezethet,

• anélkül, hogy ezt tényleg a puha költségvetés által beindult bér -ár spirál idézte volna elő.
• Ugyanakkor az államcsőd-rém miatt az állampapíroktól a nyersanyagokba menekülő tőke költség-vezérelt inflációt okozhat szigorú monetáris és fiskális politika követése esetén is. 

Úgy tűnik, hogy mind a hatékony piacok elmélete (a „piacnak mindig igaza van”), mind a jegybankárok friedmani jelmondata, miszerint

„az infláció mindig és mindenütt monetáris jelenség”, 

üres frázisok csupán, amelyek semmilyen érdemi érvet nem képviselnek a mindent a pénzpiacokra bízó, és a kormányzati stimulációkban ellenséget látó neoklasszikus (neoliberális) közgazdászok álláspontja mellett. 

Inkább azt lehet mondani, hogy a tudat, a hiedelmek hatnak a fundamentumok alakulására, tehát a tudat határozza meg a létet.

Uralkodó asszociációk az inflációs ]]>félelemvallás]]> jegyében:

Fontos tényező, hogy miről mire asszociálunk, hogyan reagálunk egy információra. Eredetileg növekvő államadósság/GDP adatról szükségszerűen az elszabaduló inflációra kellett gondolnunk a neoliberális felekezet által az 1980-as évek végére többségi konszenzussá dagasztott nézet szerint. Megalkották az inflációs rémet. Az inflációs rém kezelése céljából adósságplafon törvényeket hoztak, és a jegybankokat eltiltották a kormányzat finanszírozásától. Ezzel viszont megalkották az államcsőd rémet. Most a növekvő államadóság adatról a többség az államcsőd rémére asszociál, hiszen a neoliberális hitfelekezet által alkotott jogszabályok alapján a kormányzat nem költekezhet többet annál, mint amit adók formájában be tud hajtani a lakosságtól és a cégektől.

Kérdések az uralkodó asszociációk értelméről

Az már keveseket érdekel, hogy a növekvő államadósság/GDP arányszám ]]>tényleg inflációt okoz-e,]]> ha az exportálók elfogadják az importálók pénzét, és az olcsó, pl. kínai áru, kiszorítja a piacról a hazai drágát, és azzal, hogy egyáltalán: miért baj az infláció, ha a bérek is növekednek?

Miért számít az államadósság/GDP mutató, ha akad elég befektető, aki lejegyezi az adott kibocsájtandó állam adósságpapírjait akkor is, ha túllépte a törvényi limitet? Hiszen a lejáró állampapírok az idők végezetéig finanszírozhatók lennének a piacról az új állampapír vásárlók által, vagy nem a piacról a nem „]]>független jegybankok” ]]>által, ha nem riasztanák el a befektetőket az államcsőd rémmel a neoliberális jogalkotók. Miért jobb, ha az amúgy békésen állampapírban fekvő tőke egyre nagyobb spekulációs bizonytalansággal keresi a helyét az árutőzsdei termékekben való megtakarítási formákban?     

A pénzpiacoknak ez a Lux és Marchesi-féle szimulációja által bármikor megismételhetően kimutatható tulajdonsága megcáfolja a „ ]]>hatékony piacokról]]>” szóló, és jelenleg uralkodó hipotézist, amely az árak alakulását

• a piacra érkező fundamentális fejleményekről szóló hírekre  
• a racionális döntéshozók által adott azonnali és elfogulatlan reakciók alapján próbálja megmagyarázni.  

„A hatékony piacok elméletének megfogalmazása Eugene Fama nevéhez köthető. Fama (1970) foglalta az addig igen különböző, bolyongást vizsgáló fejtegetéseket egységes, zárt elméletbe, definiálta a feltételrendszert és a hatékonyság formáit.”  

„Fama cikkében a piaci hatékonyság feltételeként az alábbiakat kötötte ki. Egy ilyen piacon az eszköz jelenlegi ára tükröz minden elérhető információt: • az értékpapír-kereskedelemnek nincsenek tranzakciós költségei, • minden információ ingyenesen elérhető minden piaci szereplő számára, • az információkat és annak hatását a jövőbeni árfolyamokra minden piaci szereplő azonosan ítéli meg. A harmadik feltétel szerint a piaci szereplők racionális döntések alapján kereskednek a piacon.”  ( Forrás: Molnár Márk András: A hatékony piacok elméletének előzményei; Hitelintézeti szemle; 2005/4. szám)  

Lux és Marchesi számítógépes szimulációja romba döntötte Fama elméletének legfontosabb feltételét: a fundamentumokra racionálisan reagáló döntéshozók feltételezését.

Kérdés:  Lux és Marchesi féle modell bebizonyította, hogy a pesszimista –optimista – fundamentális konfiguráció alakulása univerzálisabb erejű magyarázat a piaci árfolyammozgásokra, mint a „fundamentálisnak” kikiáltott adatokra racionálisan reagáló szereplők feltételezése (a hatékony piacok elmélete). Ezt tudva érdemes-e pesszimista ]]>keretben értelmezni]]> azt, ha 1-2 százalékkal eltér az államháztartási deficit/GDP mutató a tervezettől-miközben egy ország valutájának árfolyama minden különösebb indok nélkül is mozoghat 15-20%-ot? 

Válasz:  Náray László, a PSZÁF korábbi alelnöke ]]>kimutatta]]>, hogy 2-4%-os becslési hibák teljesen általánosak a brüsszeli bürokraták részéről. Ehhez képest mi, magyarok, azért kell, hogy a kormányzat pénzbehajtási rémötleteit elszenvedjük, mert Brüsszel szerint túl fogjuk lépni a 3%-os áht/GDP-t. Pár mondat a cikkből:

„Így tehát az EU becslései jelenleg - a becslési hiba mértéke miatt - alkalmatlanok arra, hogy biztosítsák a fő célt, hogy az uniós egyesített államháztartási pályája összhangban legyen a növekedési képességével, és ennek érdekében akkor lépjenek közbe, amikor ez még hatékonyan megtehető. Bármilyen logikus és érthető, hogy az EU szabályozás előretekintő és megelőző kíván lenni, nem tanácsos ezt tennie. Ha az EU nem akar megalapozatlanul súlyos károkat okozni az előzetes szankcionálással, mindaddig célszerűbb az események után kullognia, amíg az előrejelző képességében nem következik be érdemi javulás.”

Talán a piaci szereplők többsége is jobban örülne, ha a tagállamok fel tudnának mutatni  egy gazdasági víziót, tehát ahelyett, hogy saját csődjükkel rémisztgetnék a megtakarítási formákat keresőket, inkább

• a saját fizetőképességüknek,
• kooperáción alapuló árfolyam karbantartó erejüknek,
• vagyoneszköz felhalmozási képességük

fel-fel villantásával kéne terjeszteniük a nyugalmat és derűt. Főleg, amikor a piaci szereplőkön is 5. éve uralkodik a pesszimizmus a Nagy Fogyasztó szereplők fizetőképessége és gazdasági jövőjét illetően, ezért az egész ]]>világgazdaság átlagos növekedése visszaesett.]]>

]]>http://penztaoizmus.postr.hu]]>