Félünk, tehát elfutunk vagy védekezünk. Félünk, tehát élünk. A modern ember félelmei azonban sokszor nem megalapozottak, mert egyre többször olyasmitől félünk, ami nem valós fenyegetés. Kockázatot érzünk ott is, ahol egy véletlen baleset, támadás vagy járvány nem fenyegeti egészségünket, értékeinket és szeretteinket, mégis határozottan úgy érezzük, hogy személyes a fenyegetettség.

Miért alakult ki ez a felfokozott félelem a modern társadalmak emberében? Miért most, amikor egyre hosszabb és egészségesebb életet élünk, egyre többen élnek jólétben, tehát éppen biztonságérzetünknek kellene megerősödnie? A mai világban a kockázatok robbanását éljük meg, mert a hírekben egyre több baleset, járvány, terrortámadás és más fenyegető esemény jelenik meg. Halálos kórt kaphatunk, ha marhahúst eszünk, ha ránk tüsszentenek, ha kezet fogunk egy idegennel, vagy ha futó szerelmi kalandot vállalunk. A világ tele van fenyegetéssel, amelyet olyan kockázatként élünk meg, ami a véletlen folytán velünk is megeshet. Hiába jó a mi marhahúsunk, hiába nem járunk a SARS-fertőzés előfordulási helyein, hiába vagyunk biztosak partnerünkben, a baj elméleti kockázata körbefon minket, láthatatlan indákkal gúzsba köt, észre sem vesszük, de állandóan félünk. Rettegünk olyan dolgoktól, amelyek nagy bizonyossággal nem fordulhatnak elő velünk, de a hírek mesterséges környezetet építenek körénk, és génjeink úgy érzik: valós a fenyegetés, beindul hát a félelem ösztönreakciója. Ez a kockázat inflálódásának, felfúvódásának kora, amikor egyre biztonságosabb környezetben élünk, mégis egyre jobban félünk. A tévéhíradó és az újságok naponta erősítik ezt a szorongást, mert minden új baj, amiről távoli országokból értesítenek minket, tovább erősíti ösztönvilágunkban a személyesen átélt félelmet.

A bizonytalanság érzése önmagában nem lenne elegendő a személyesen átélt félelemhez, ha úgy éreznénk, hogy képesek vagyunk sorsunk irányítására, a kockázatok kiszűrésére és a fenyegetés kivédésére. Korunk folyamatai azonban nem biztonságérzetünket erősítik, hanem a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzését. A globalizáció, az új technikák elterjedése, a hagyományos értékek megrendülése, a nemzetállam erejének csökkenése, a családi kötelékek lazulása és a korábbi közösségek szétesése azt az érzést erősíti bennünk, hogy egyre kevésbé kiszámítható világban élünk, ahol egyre kevesebb eszköz áll rendelkezésünkre, hogy magunk irányítsuk életünket. Így lesz a bizonytalan jövő az általunk nem befolyásolható események fenyegető láncolata, amely egyre erősebb félelmet olt belénk. A virtuális korban máshol megtörtént, de főleg elméletileg lehetséges eseményektől félünk, és hiába virtuális a fenyegetés, a félelmünk valóságos lesz.

Ebben a világban mindennél jobban kezdünk vágyni a biztonságra. A génkezelt élelmiszerek, a terrortámadások, a balesetek, a fertőzések, a maffiarobbantások média által közvetített virtuális világában valódi félelmeinkre a biztonság érzésének megerősödése az egyetlen válasz. Abban bízunk, akinek hiszünk, amikor azt ígéri, hogy működése révén nagyobb biztonságban leszünk. Attól vonjuk meg bizalmunkat, aki csökkenti biztonságérzetünket. Ezt valódi cselekedetek révén is érezhetjük, de főként szavakból, nyilatkozatokból és a testbeszéd változatos nyelvezetéből olvassuk ki. A szavakból kiolvasott fenyegetés lehet virtuális, nem valóságos, de ettől még valódi félelmet érzünk, és ez meghatározza gondolatainkat és véleményünket, majd ezek alapján vásárolunk, utazunk, dolgozunk és szavazunk. Szavazni az ellen fogunk, akitől félünk, mert elhittük, hogy fenyeget bennünket.

Mi, magyarok ráadásul kettős félelemben élünk. Már félünk a képzelt kockázatoktól, mert a hírek hadserege percről percre ostromolja biztonságérzetünket, és naponta sokszor elesik az értelem, a józanság és a biztonságérzet vára. Még olyan kockázatoktól is félünk azonban, amelyek a gazdagabb országokban már gyengültek: a munkahely elvesztésétől, forintjaink értékének megcsapolásától, megkezdett építkezésünk kényszerű leállásától, nyugdíjunk értékvesztésétől, a kórháztól és a jogtalanságtól. Már félünk a virtuális világtól, de még a valódi világ fenyegetéseitől is félünk. A félelem kétszeres erővel támad, miközben az egyik is elegendő lenne ahhoz, hogy lerombolja biztonságérzetünket.

Ebben a magyar világban minden bizonytalanság azonnal és közvetlenül félelmet szül, mert nem látunk magunk körül olyan védő környezetet, amely mérsékelné a kockázatokat, és segítene bennünket a fenyegetések elhárításában. Az európai jóléti állam nem véd meg, mert nem létezik, a családi vagyon nem segít ki, mert nem is jött létre, a jövedelem nem ad biztonságot, mert alacsony a szintje, az árak emelkedése és a munkahely bizonytalansága együtt kevésnek bizonyulnak a vélt és valós fenyegetésekkel szemben. Az európai jóléti szint elérése mint kimondatlan magyar álom mögött a biztonságérzet megerősödésének mindent megelőző, de rejtett vágya húzódik meg. Már félünk mindentől, ami képzelt kockázat, és még félünk sok mindentől, ami valóságos fenyegetés. A beteg magyar lélek mélyén a megrendült biztonságérzet áll.

(Frank Furedi: Culture of Fear, Continuum, London, New York, 2002)

Matolcsy György, hetivalasz.hu