2008 őszén az amerikai ingatlanpiaci válság okozta a bankválságot, ez pénzügyi válságba csapott át, ebből gazdasági válság lépett elő, nyomában költségvetési válság alakult ki, mára mindez társadalmi és politikai válsággá mélyült. Az angolszász országok pénznyomással kezelik a válságot, az unió többsége megszorító politikával, de mindenhol érzik már: a bankrendszer reformja nélkül nem kezelhetők a problémák.

Szerzőink szerint az amerikai bankrendszer egyik különlegessége okozta a válságot: két állami jelzálogbank - a Fannie Mae és a Freddie Mac - nyakló nélkül adott hitelt az amerikai családoknak otthonvásárlásra, a hitelek mögött állami garancia állt, ez felhajtotta az ingatlanárakat, még több hitelt adtak a bankok, még többet építettek. Úgy tűnt, mindenki nyer, ezért senki nem akarta észrevenni a buborékot. A legtöbbet a bankok és a tőzsdei cégek nyerték: valójában kockázat nélkül adhattak hiteleket egyre kockázatosabb ügyfeleknek, egyre több bónuszt felvéve. Közben olyan nagyok lettek, hogy már nem is bukhattak el. Az amerikai bankrendszert ugyan megrázta a Lehman Brothers bukása, de a többit kimentették. Az igazi trükk az volt, hogy a bankok már nem a jelzáloghiteleket tartották könyveikben, hanem azokból nagy tortát sütöttek, ezt szeletekre vágták, majd a szeleteket eladták mindenhol a világban. Az amerikai állam és a világ befektetői fizették meg a 2008 előtti mesterséges amerikai gazdasági fellendülés árát.

Nálunk is nagyra nőtt az ingatlanpiaci buborék, döntően a svájcifrank-és az euróalapú hitelek révén. 2003-tól fut fel a nem forintalapú hitelezés. Az akkori kormányok mesterséges növekedést és előre hozott költségvetési bevételt kaptak, a családok olcsó hitelt és saját otthont, de nálunk is a bankrendszer nyerte a legtöbbet. 2008 után nálunk is fenntarthatatlanná vált az ingatlanpiaci és hitelbuborék. A kérdés az volt: ki fizesse a korábbi hibás és mesterséges eladósítás árát? Amerika az államra terheli, tehát a jövő adófizetőire, az unió déli államai a németekre: mi senkire sem tudjuk, egyikre sem akarjuk.

Az új kormány nem a költségvetésre, s így végül nem az adófizetőkre, hanem a bankokra terheli ennek az árát. A bankadó és a végtörlesztés a devizaalapú hitelezésen elért korábbi profit időben megkésett újraelosztását jelenti az állam és a bankok között. Nem is lehet még vége ennek az újraelosztásnak, hiszen az önkormányzatoknál és a vállalkozásoknál még halomban állnak a hibásan felhalmozott devizaalapú adósságok. A bankok közös teherviselésbe történő bevonása azért helyes, mert sem akkor, sem most nem teljesítik alapfeladatukat: a betéteket olyan fejlesztésekre kellene kihelyezniük, amelyek segítik a magyar versenyképességet, a növekedést és új munkahelyek létrehozását. Erről azonban nincs szó, mert a magyar bankrendszer - tisztelet a kivételnek - jelenleg még abból szerez profitot, amiből nem kellene, és nem hitelez ott, ahol arra szükség lenne. Túl magas még az állampapírok hozama, a jegybanki kéthetes letét a pénz parkolását és nem a növekedést segíti, a korábbi devizaalapú hitelek utáni magasabb terheket - a lakossági végtörlesztés kivételével - csak a hitelfelvevő érzi, a bankok nem, és a bankok részéről nem tapasztalható hajlam a gazdaságpolitikai célok támogatására sem.

Ezért szorul reformra a magyar bankrendszer.

Matolcsy György - hetivalasz.hu