Az elmúlt 30 évben jelentősen csökkent a nyugati országokban a jövedelmek adóztatása. Ronald Reagan amerikai elnök 70-ről 28 százalékra, Margaret Thatcher angol kormányfő 83-ról 40 százalékra, Norvégia 58-ról 28 százalékra csökkentette a legfelső szja-kulcsot, és minden fejlett állam ebbe az irányba lépett. Kisebb arányban, de a vállalati profitok és a tőke adóztatása is csökkent. Az OECD-országok körében 40-ről 28 százalékra mérséklődött a társasági adó átlagos kulcsa. A világ ma alacsonyabb és arányosabb adórendszerrel működik, mint 30 éve.

Közben a legtöbbet keresők mind nagyobb részt kapnak a jövedelmekből. Amerikában a legtöbbet kereső egy százalék a növekedés hasznából 58 százalékban, az adózás előtti jövedelemből 18 százalékban részesedik. Az országban kifizetett személyi jövedelem kilenc százalékát kapja a legjobban kereső egy százalék japán és francia, a briteknél ez a most 50 százalékra felemelt legfelső kulcs előtt 14 százalék volt.

Az adózók az adóváltozásra gyorsan válaszolnak. Ha csökken az adó, nem dolgoznak többet, de több jövedelmet vallanak be, ezért több adót fizetnek, mint korábban. Fordítva: ha emelik a személyi jövedelemadók felső kulcsát, akkor egyszázalékos emelés 0,1-0,4 százalékkal csökkenti a bevallott jövedelmet. Ha a tőke adóterhét emelik, ennél nagyobb az "eltűnő" jövedelem.

Az adóemelés a növekedésre is hatással van: ha egy százalékkal emelik az adóterhelést, akkor rövid és középtávon - minden mást változatlannak feltételezve, ami persze nem áll - három százalékkal kisebb lesz a GDP növekedése, mert esnek a beruházások. Ha az adóemelés a költségvetési hiány lefaragását szolgálja, akkor jobb a helyzet. A gazdagok extraadóztatásának a hetilap szerint ára van: csökken a hatékonyság és a növekedés. A gazdagok extraadója helyett ezért jobb zárni az adózási kiskapukat és szélesíteni az adózók körét.

Bár e két javaslattal egyetértünk, ezt teszi a magyar adópolitika, ám az elemzés és a mögötte meghúzódó közgazdasági gondolkodás hibás, és ez sokba kerül a Nyugatnak: lemarad Ázsia mögött. A liberálisok nem tudnak megszabadulni egy szocialista gondolattól: a személyi jövedelmek adóztatásánál a hatékonyságot és az egyenlőséget együtt kell érvényesíteni, ezért elkerülhetetlen a progresszív, többkulcsos jövedelemadó. Nem, a jövedelmeknél kizárólag a hatékonyságot kell követni, a fogyasztásnál lehet a társadalmi igazságosságot. Keressen mindenki annyit, amennyit törvényesen tud, ha kétszer többet, mint más, adózzon is kétszer többet, de amikor elkölti adózott jövedelmét, akkor a luxuscikkek magasabb fogyasztási, forgalmi és jövedéki adóján keresztül többel járuljon hozzá a közös kasszához. Amerika hallani sem akar az általános forgalmi adó bevezetéséről, de az emberek kétharmada már híve a gazdagok extramagas adójának: ez a lemaradás biztos receptje. Az unió fejlett országaiban nem képesek szakítani a többkulcsos adóval, mert a jóléti állam fenntartása és a szavazók irigysége - ők ezt igazságérzetnek hívják - ezt nem engedi. Az EU nem kíván luxusadót bevezetni a fogyasztásban, és elborzad, ha valaki 25 százalék fölé kívánja emelni az általános áfakulcsot, de eltűri a magas deficitet, az emelkedő államadósságot, és megszorító programokat ajánl megoldásként. Ez teljes tévedés. Mögötte irigység és a politikusok választóktól való félelme húzódik meg. Ennek ára a Nyugat vergődése, nagy adóssága, alacsony növekedése és magas munkanélkülisége.

Ez azonban nekünk történelmi lehetőség: Közép-Európa jó része és a Baltikum egésze már jó ösvényen jár.

Matolcsy György - hetivalasz.hu