Ma 2020 július 09. Lukrécia napja van. Holnap Amália napja lesz.
Boros Imre: Privatizáció vagy tervezett kifosztás? 1.

Boros Imre: Privatizáció vagy tervezett kifosztás? 1.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A nagy leleplezés...

Három évtizednyire vagyunk a rendszerváltozástól. Az egyik nagyon fontos eseménysor, az állami és más közösségi tulajdonok magántulajdonokká alakítása is több mint két évtizede befejeződött.

Gyakorlatilag 1998-ra alig maradt magánosításra váró vagyon.) Kellő távolságra vagyunk tehát az eseményektől ahhoz, hogy azokat tárgyilagosan vehessük vizsgálat alá. Mert ha valami ma még mindig heves indulatokat vált ki, az éppen a hajdani közösségi vagyon magánosítása. A vitatkozók gyakran szélsőségekbe hajló dolgokat említenek.

A valósághoz úgy kerülhetünk közelebb, ha tárgyilagosak maradunk, a tényeket ismertetjük és a közönségre bízzuk a véleményalkotást.

A cím is ezt jelzi, amit az induló sorozat címének választottam, hiszen a szélsőséges álláspontok vagy az egyik, vagy a másik fogalomkör alá rendelik a történteket. A tárgyilagos számbavétel azért is fontos, mert az események fősodra óta eltelt már egy emberöltő, hovatovább az ügy történelemmé vált. Igazán el kellene kerülni, hogy történelmünknek ez a meghatározó epizódja – mint az más ügyekkel sokszor megtörtént – ismét a történelemhamisítás vagy éppen az elhallgatás martaléka legyen, vagy éppen a komoly időre szóló eddigi hallgatást a hamisítás kövesse.

Ilyen jelenségre bőven van példa, egész hadoszlopok dolgoznak hamis beállítások társadalmi méretű tudatosításán. Legutóbb olyan „tudományos igényű” történészi munka is megjelent magas akadémiai körökből, amely azt az üzenetet hordozza, hogy Trianonnal egyenesen jól jártunk.

Nem szeretném azt látni, hogy pár év múlva ez már kötelező tananyag lesz. Ha esetleg megszólalnak azok az erők is, amelyek a történelemhamisításokon korrekciót szeretnének végrehajtani, egekig ér a jajveszékelés. Manapság éppen az oktatásunk alapját képező Nemzeti alaptantervet éri kritika, és milyen csoda, éppen a történelemoktatás mikéntje áll a kritikusok céltábláján, erre lövöldöznek a legszorgalmasabban.

Ami a hajdani állami és más közösségi tulajdonok magánosítását illeti, bizonyos időnek el kellett telnie ahhoz, hogy még a politikai rendszerváltozás előtt hozott egyes gazdaságpolitikai intézkedések valóságos értelmet nyerjenek, éppen a magánosítás lényegének megértését illetően.

Ez a nyakatekert mondat azt akarja jelenteni, hogy a jövendő (vagyon-) magánosításból éppen azok kívántak előnyt szerezni, akik szavakban korábban egekig dicsérték a társadalmasított vagyon előnyeit. Mindez azt is jelenti, hogy éppen azok készítették maguknak elő még kollektív szemléletű bőrbe bújva a puha párnát, amelyre politikai bukásuk után a rendszerváltoztatás kapcsán huppannak, akik egy demokratikus rendszer létjogosultságát fizetett élethivatásuk szerint korábban évtizedekig tagadták.

A rendszerváltoztatás több előnyét nem vitatva, azért ezt a tényt érdemes szem előtt tartani, mert ennek a társadalomra gyakorolt hátrányos hatásait a mai napig érezni lehet. A társadalom közös vagyonának önérdek vezérelte lebontása pedig nekik és a velük szövetséges, alapvetően külföldi érdekelteknek a mai napig támasz arra, hogy a politikai hatalom körül is sürgölődjenek – és nem is eredménytelenül. Mindjárt a politikai rendszerváltozás utáni első ciklusban politikai bukásuk ellenére az ő kottájuk szerint alakultak a vagyonügyek, és azóta további három ciklust is nyertek.

Azt mondhatjuk, hogy az eltelt harminc év felét ők irányították annak ellenére, hogy a rendszerváltozáskor formailag vesztettek, és ma ismét készülnek a visszatérésre. Szó nincs itt holmi összeesküvés-elméletről, ez maga volt a zseniális gyakorlat, amely a szemünk előtt zajlott le, ráadásul ehhez a választók többségnek az akaratát is meg tudták nyerni, mert sikerült az események alakulását a valóságostól eltérő módon elhitetni az emberekkel. Azokkal, akik annak alapján döntenek, amit hisznek, ez pedig gyakran eltér attól, ami van. A magánosítás körüli valóság tárgyilagos megismertetése lenne hivatott megakadályozni, hogy a nekik tetsző virtualizált valóságot ismét történelmi igazságnak tüntessék fel, és a múltat ebben a tekintetben is meghamisítsák.

Ebben a sorozatindító írásban csak arra van lehetőség, hogy a rendszerváltozást időben jóval megelőző, mintegy „elővágásszerű” eseményekkel foglalkozzunk. Ehhez célszerű az ország eladósodásának mint szükséges előfeltételnek a rövid történetét ismertetni. A korabeli hivatalos ideológia szerint azért volt szükség külföldi hitelek felvételére, hogy a gazdaságot modernizálják, ami valóban elfogadhatónak tűnt a közvélemény számára, amely már jól érzékelte növekvő lemaradásunkat a Lajtán túli világgal szemben.

Az 1973 és 1979 közötti szakasz a „modernizáció” jelszavának jegyé­ben telt el. Az első számottevő hitelek felvételére hosszabb futamidőre 1973-tól került sor. Addig csak a külkereskedelmet finanszírozó rövid, egy évet meg nem haladó hitelfelvételek voltak, amiknek fedezete mindig konkrét exportbevétel volt. Az eladósodás körül már a kezdetek kezdetén sem volt egyetértés. A Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke, László Andor nem látta biztosítottnak a visszafizetés feltételeit, ezért nagyon óvatos volt, szemben Fekete János alelnökkel, aki büszkén jelentette ki, hogy jó célokra nagyon sok pénz szerezhető. Ki merte volna állítani, hogy a finanszírozásra ajánlott projektek nem jók, vagy kérdezni, hogy a felvett pénzt mire is költötték? (Az MNB devizaműveletei még egy darabig a rendszerváltás után is szigorúan őrzött államtitkot képeztek.)

László Andort 1973-ban menesztették, Fekete bankársztár lett, akit később a nyugati világ is pajzsra emelt. Az MNB-nek adták a jogot, hogy a magyar állam helyett, de a saját nevében, ám az állam kontójára adósodjon el. Ez olyasmi, mintha valaki megengedi másnak, hogy az ő nevében adósságot csináljon, amiért majd neki kell helytállnia. Az MNB kezében volt saját devizakönyve pia­ci értékelésének joga is, azzal, hogy a forint árfolyamát is maga állapította meg.

Ez a fajta csodabogár nem létezett még a többi szovjet csatlósállamban sem. Náluk az árfolyamokat a jegybank jegyezte, az adósságokat az úgynevezett külkereskedelmi bankok kezelték, de nem tudták saját kényük-kedvük szerint értékelni. Ez az állapot egészen 1997. január 1-jéig tartott. Ilyen fából vaskarika sem volt a szovjet blokk más országaiban.

Mindezen körülmények erősen alátámasztják a feltételezést, hogy az eladósodás (inkább eladósítás) olyan szűk körben meghozott stratégiai döntés volt, aminek titokban tartását is hosszú távra biztosították, viszont ez a nagyon szűk körben meghozott stratégiai döntés indította útjára az ország kifoszthatóságát.

Külföldi devizák ügyében az MNB-nek amúgy is már régóta (1931) kiemelt jogkörei voltak, minden devizát használó vállalat vagy magánszemély rettegte a devizakódexet, ahol bármilyen devizaügyben a jegybank hatósági jogköre még a bíróságét is felülírta (ez 1995-ig volt érvényben). Könnyen ülhetett bárki devizabűntett kapcsán éveket, ha az MNB ügyei körül legyeskedett. (És ültek is, nem is kevesen.)

Amikor lelepleződött a hitelek felvételének „nemes” gazdaságfejlesztési szándéka, mert semmilyen látványos eredménye nem volt, új igét kezdtek hirdetni, azt mondták, hogy a sok pénzt felélte a nép, emiatt olyan jó az életszínvonal. Túlságosan kinyújtózkodtunk a takarónk alól, most meg kell húzni a derékszíjat, így 1979-től elkezdődtek a megszorítások, a nép folyó jövedelmeinek szisztematikus megrövidítései. Azonban 1973-tól 1979-ig el kellett jutni. A következő részben áttekintjük, mi miatt nőtt az adósság kritikus szintre már 1979-re.
 
(Folytatjuk)

Boros Imre

(A szerző közgazdász)

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (140) Tv fotel (65) Politika (1571) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Vetítő (37) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (1795) Flag gondolja (33) Mozaik (83) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1450) Heti lámpás (241) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Történelem (14) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Gazdaság (652) Mondom a magamét (4644) Sport (729) Irodalmi kávéház (489) Belföld (5) Autómánia (61) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>