Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
1e8ac7d5e97cd47cfe5393f7fadb807c.jpg

Bogár László: A végső visszaszámlálás

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az ember nevű főemlős, akárcsak a többi élőlény, minden energiájával ragaszkodik élőhelyéhez, de közben mindig készen áll arra is, hogy útra keljen.

Többnyire azért, mert az addigi élőhely már nem adja meg számára élete fenntartásának alapvető feltételeit. Minden élőlény viselkedését három egyetemes hajtóerő szabályozza: a létfenntartás, a fajfenntartás és a territóriumért való küzdelem. Ha megpróbáljuk megérteni a nagy népvándorlások lételméleti lényegét, akkor nagyjából minden esetben ugyanazt találjuk. Valami történik az eredeti élőhellyel, ami részben külső hatásokkal, részben az ott élők belső önújrateremtési rendszerében bekövetkező drámai változásokkal írható le.

A modern Nyugat színre lépésével éppen ilyen dráma játszódott le, mert valami olyat vitt végbe, ami korábban elképzelhetetlen volt: egyszerűen „összenyitotta” a világ egészét, majd brutális és megállíthatatlan expanziójával szétroncsolta valamennyi, rajta kívül létező kultúra alapszövetét. A Nyugat tehát egy olyan brutális „csúcsragadozóként” lépett a világtörténelem színpadára, amely „alanyi jogon” tekinti saját „territóriumának” az egész világot. Kegyetlen, primitív, brutális módon élősködő civilizációja, amely totálisan uralkodik a világ felett, azóta is sikeresen őrzi ezt a pozícióját, de most valami változóban van. Kíméletlen beavatkozásaival ugyanis a Nyugat olyan láncreakciószerű öngerjesztő örvényléseket indított el, amelyeket láthatóan most már ő maga sem tud ellenőrizni.

Az ember, akárcsak a többi élőlény, eredeti, tradicionális feltételek között akkor gyorsítja fel szaporodási mechanizmusait, ha az adott élőhely javuló feltételeket kínál a lét- és a fajfenntartásra. Igaz, ez is beindítja aztán az elvándorlást, de ezt olyan terjeszkedésként értelmezhetjük, amely éppen a javuló életfeltételek nyomán fellépő népességnövekedés természetes következménye. A Nyugat beavatkozásai az elmúlt fél évezredben a világ civilizációiban szétzúzták a tradicionális népesedésszabályozás mechanizmusait. Minél sebezhetőbbek voltak ezek a struktúrák, annál veszélyesebben deformálódtak az intervenció nyomán. Claude Lévi-Strauss nagyon meggyőzően írja le, hogy a trópusi síkvidék az embernek a világ legérzékenyebb ökológiai, szociális és kulturális szövetrendszerét jeleníti meg.

Nem véletlen, hogy itt soha nem alakultak ki nagyobb birodalmak, erre a trópusokon kizárólag csak az olyan magashegyi térségek nyújtottak esélyt, mint ahol például az inka, az azték, a tibeti civilizáció is kialakult. A trópusi síkvidéken tehát még a nagyon óvatos és körültekintő beavatkozások is igen veszélyesek lehetnek. A gyarmatosító Nyugat mint expanzív és kegyetlen csúcsragadozó pedig minden volt, csak óvatos és körültekintő nem. Tökéletes gátlástalansággal marta ki ezekből a terekből a számára értékes javakat (például a rabszolga-kereskedelemben az embernek látszó „tárgyak” millióit), és ugyanilyen kegyetlen cinizmussal okádta vissza kifosztó brutalitásának „anyagcsere-végtermékeit” ökológiai vagy „kultúrmocsok” formájában.

Így aztán nem igazán meglepő, hogy ennek nyomán főként Afrika, de Ázsia és Latin-Amerika jelentős része is a 21. századra visszafordíthatatlanul egyetlen gigantikus öko-szocio-kulturális latrinává vált, ahol az emberi nyomorúság olyan szintjei jöttek létre, ami az azt megelőző évezredekben egyszerűen elképzelhetetlen volt. Ennek egyik legpusztítóbb következménye a népesség kaotikus, deformált és főként megállíthatatlan burjánzása. A történelemben először most nem az emberi közösségek anyagi és fizikai feltételeinek javulása váltja ki a népességrobbanást, hanem éppen ellenkezőleg, az iszonyatos nyomor és az ennek nyomán mindent eluraló káosz. Csak egyetlen példa a várható apokalipszisre: Nigéria népessége 1950-ben alig haladta meg a negyvenmilliót, lakóinak száma azonban ma már több mint száznyolcvanmillió. Így a 21. század végére akár kilencszázmillióra is nőhet. Mivel, ahogy az Economist írja, háromszázmilliónál többen „állóhelyen” összeszorulva sem férnek el ebben az országban, így csak Nigé­riából várhatóan több mint félmilliárd „vándorra” számíthat az akkor már összesen csak félmilliárdos népességű Európa.

Ma azonban, szemben a régi korokkal, a globális roncstársadalom kel útra, káoszból jön, és csak a káoszt terjeszti tovább, most már lassan a Nyugat legbelső tereiben is. A Nyugatnak „halmazati büntetésként” kettős veszéllyel kell szembenéznie. Az általa szétroncsolt világban minden a visszájára fordult. Most már nem a jólét, hanem éppen ellenkezőleg, az iszonyú nyomor gyorsítja a szaporodását kaotikusan, míg a jólét viszont egyáltalán nem kíván szaporodni, hiszen a gyermekvállalás csak feleslegesen gátolná individuális és narcisztikus hedonizmusát.

Az alulnépesedő jólét és a túlnépesedő nyomor kaotikus keveredése a lehető „legjobb” robbanóelegy, és most már „detonátor” is van a láncreakció beindításához. Bármit hozzon a jövő, a Nyugat most már a saját gátlástalan, pusztító létmódjának az iszonyú következményeit látja viszont, amikor beletekint sorsának tükrébe. És még most is csak önámító, ócska és primitív hazugságokra telik szellemi erejéből, ami végképp nem ígér túl sok jót. A „végső visszaszámolás” tehát a jelek szerint már el is kezdődött.

Bogár László – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (705) Szépségápolás (15) Kultúra (7) Politika (1582) Belföld (10) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Vetítő (30) Sport (729) Tv fotel (65) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788) Autómánia (61) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>