Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
344c8faff1774ef09d58c02cbc143f1d.jpg

A BUX-index alakulása a 19. héten (2010. 05. 10 – 2010. 05. 14.)

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexének, a BUX-nak az alakulását követtük nyomon a 19. héten, valamint az indexet alkotó legnagyobb súlyú részvények árfolyamának változását.

A BUX index hivatalos neve: a Budapesti Értéktőzsde Zrt. részvényindexe. Nevéből következik, hogy részvények árfolyama alapján számítják ki, az éppen aktuális piaci árak alapján, 5 másodpercenként. Az index kosarában a legnagyobb forgalmú és tőkeértékű részvények szerepelnek, különböző súlyokkal, és ezen részvények árának átlagos változása alapján kerül kiszámításra a BUX. A kosárba kerülő részvények számának és súlyának meghatározása évente kétszer történik, márciusban és szeptemberben. Jelenleg a kosárban 12 db részvény szerepel, ezek közül a négy legnagyobb súlyú a következő:

1        MOL – 28,62%
2        OTP – 30,77%
3        Richter – 20,89%
4        MTelekom – 13,11%
 
A BUX-indexet folyamatosan, 5 másodpercenként számolják, de itt most csak a napi záró értékeket figyeljük, ahogy a részvényeknél is.
Az értékek alakulása a héten:

érték
2010.05.07.
2010.05.10.
2010.05.11.
2010.05.12.
2010.05.13.
2010.05.14.
BUX
21 423,66
23 837,00
23 254,28
23 524,32
23 712,05
23 193,86
Mol
17 950
20 300
19 950
20 300
20 180
19 650
Otp
5 850
6 727
6 400
6 449
6 630
6 338
Ricther
39 000
42 500
42 000
42 150
42 645
42 500
Mtelekom
625
660
655
668
663
665

 
 
Erre a hétre sokkal jobb hangulat volt jellemző, mint az előzőre, de azért most is voltak hangulat-romlások.
Hétfőn reggel 22.800-ról indult az index, majd folyamatosan emelkedett, 50,6 milliárd Ft forgalmat generálva. A múlt heti óriási esést követte a nagy kompenzáció, melynek eredményeképpen az index 11,26%-ot emelkedett. A jó hangulatot megalapozta az előző hétvégén hozott úniós döntés, mely szerint az euró védelmében mentőcsomagot állítottak össze. A döntés az amerikai tőzsdén is szárnyalást okozott.
Kedden 52,5 milliárd Ft forgalmat bonyolítottak a tőzsdén, ennek közel 90%-a az OTP részvény forgalma volt. A hétfői szárnyalás korrekciója következtében 2,44%-kal csökkent a BUX. Minden részvény árfolyama csökkent, kivéve a Danubius, mely 0,57%-ot erősödött és az Émász, mely stagnált.
Szerdán már jelentősen csökkent a forgalom, de így is átlag felett volt, 29,5 milliárd Ft. Az index értéke 23.100 és 23.600 Ft között mozgott, elég hektikusan változott, végül 1,16%-kal emelkedett. A jó hangulat annak volt köszönhető, hogy az európai GDP adatok jobbak lettek a vártnál. Magyarország első negyedéves GDP-je is jobb, mint amire számítottak, a várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem éves szinten 0,1%-kal nőtt, negyedéves szinten 0,9%-kal nőtt, a régióban a legnagyobb emelkedést produkálva. A jó hír hatására a forint is erősödött.
Csütörtökön átlagos forgalom mellett 0,8%-kal erősödött a BUX, 23.900-ról indult, nap közben 23.400-ig is lecsökkent. Nyugodt kereskedés, bizakodó hangulat volt jellemző, melynek eredménye a régióban a legnagyobb erősödés.
Pénteken elromlott a hangulat az európai gazdasági kilátások miatt. Az index 23.600-ról indult, nap közben nem csökkent 23.300 alá, csak délután négy óra körül, végül 2,19%-kal gyengült.
 
 
 
Hétfőn a Mol is szárnyalt, 13%-kal erősödött. Kedden minimális korrekció történt, 1,72%-kal gyengült a részvény, majd szerdán pontosan annyival nőtt az árfolyama, amennyivel kedden csökkent. Csütörtökön és pénteken újabb gyengülés következett, de így is majdnem 2.000 Ft-tal az előző heti záró árfolyam felett zárt a részvény.
 
 
 
Hétfőn a legnagyobb erősödés az OTP részvényt jellemezte, 15%-ot emelkedett az árfolyam magas forgalom mellett. Ha ennél magasabb lett volna az emelkedés, fel kellett volna függeszteni a kereskedést.
Kedden még nagyobb forgalom mellett majdnem 5%-os csökkenés következett, majd szerdán minimális emelkedés már jóval alacsonyabb forgalom mellett.
Csütörtökön sikerült közelebb jutni a heti maximumhoz, de pénteken újabb gyengülés következett.
 
 
 
A Richter hétfőn 9%-ot tudott erősödni, amit kedden egy kisebb korrekció követett. Ez után a hét folyamán kisebb erősödések és gyengülések követték egymást, melynek eredménye pénteken a hétfőivel egyező záró árfolyam.
 
 
Hétfőn a blue chipek közül az Mtelekom erősödött legkevésbé, 5,6%-kal, majd kedden kisebb korrekció következett. Szerdán közel 2%-ot emelkedett az árfolyam, miután a Társaság közzé tette negyedéves gyorsjelentését, melyben nem voltak meglepetések. A nap folyamán azonban -2%-on is járt az árfolyam, így a napi záró +2% nagyon jó teljesítménynek számít. Csütörtökön néhány forintos csökkenés, majd pénteken néhány forintos emelkedés következett, így 40 Ft-tal az előző heti záró árfolyam fölött zárt a részvény.
 
Vessünk egy pillantást az alábbi ábrára is, mely a négy részvény napi forgalmát mutatja millió Ft-ban:
 
 
Hétfőn minden részvényre jellemző volt az átlag feletti forgalom, amit az OTP kedden még emelni is tudott. Szerdától átlag körüli forgalmat bonyolítottak a blue chipek, bár a Richter forgalma jelentősen az átlag alatt volt a hét közepén.
 
Az előző heti pánikhangulat után kissé megnyugodtak a kedélyek, de azért még nem jellemző a teljes optimizmus a tőzsdékre. A következő hetekben valószínűleg érzékelhető lesz az új kormány megalakulásának hatása is a nemzetközi események mellett.
 
N. R. Ágnes
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Politika (1582) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Belföld (10) Nézőpont (1) Autómánia (61) Tereb (146) Mozi világ (440) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>