Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
bdebb2433958ee0f1c93c067cb650158.jpg

Vizsgálom, hogy mi volt hajdan

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

 

Torda város valaha három részből, Ó- és Újtordából meg Egyházfalvából állt, de ezek a települések már régen összeépültek. A városban hét felekezetnek tíz temploma volt. Híres épületei a város közepén, egymás tőszomszédságában találhatók: az ótordai református templom a református paplakkal, a régi és az új városháza, az ódon római katolikus plébániatemplom, báró Jósika Miklósnak Báthory Zsigmond korából való szülőháza, valamint a fejedelmi palota, amelynek képe itt látható. Állítani szeretném, de csak kérdezni tudom: vajon valóban ez volt a fejedelem palotája?
Szerencsémre ráakadtam egy másik kétkedőre, aki segített abban, hogy elhiggyem, ez a szegényes, szürke – ma múzeumként használt – épület valaha palota volt. Orbán Balázsról van szó, aki 1889-ben fejezte be a Tordáról és környékéről szóló művét. Ebben külön fejezetet szentelt az Ótordán található fejedelmi laknak (Fiscus-háznak), amelynek díszes kapuját le is rajzolta. De néhány év múlva már csak a töredékeit találta meg az állami fűrésztelepen. (Mintha tegnapelőtti történetről hallana a kedves olvasó!) Azt is megtudjuk, hogy ő javasolta a város elöljáróinak, szedjék össze és vigyék be a régiségtárba e „régi nagyságunk sokatmondó (töredékes) emlékeit”.
Ezt a szépséges kaput azért sajnálta, mert ezen át „a hajdani nagyság és dicsőségnek lépünk egy szebb kor emlékei által népesített talajára. Itt mintegy megelevenül előttünk Torda múltja. Ott hevernek az udvaron a római várból összehordott oszlopfők, oszlopfejezetek, melyek a római légiók dicsőségéről és világhódító hősiességéről regélnek. Ott van az udvar hátterében a hajdani fejedelmi lak, melyben történelmünk nagy alakjai laktak, nemegyszer intézték az ország sorsát, s csinálták annak dicső történelmét… a nemzeti fejedelmek közül különösen a Báthoryak gyakran és hosszasabban tartózkodtak Tordán országgyűlések, átutazások és sereg-összpontosítások alkalmával. Bethlen Gábor innen lépett Erdély trónjára, s innen ment utolsó útjára, Fejérvárra meghalni, a Rákócziak szintén gyakran tartózkodtak e városban; a város jegyzőkönyveiben gyakran találunk intézkedéseket a fejedelmek fogadására és udvartartásuk berendezésére. Kellett tehát Tordán oly állami épületnek lennie, a mely előbb királyaink, utóbb fejedelmeink szállásául szolgált s a melyet Báthory István egyik adománylevélben curia nostra de Torda néven említ…
Az azóta átviharzott századok harcai és a Tordát számtalanszor ért dúlások bizonnyal nem kímélték meg a tordai királyi és fejedelmi lakot sem; de bizonyos, hogy a Báthoryak azt teljesen újból építék. E fejedelmi lakot a későbbi, különösen az 1818-iki kontár átalakítás annyira kivetkőztette eredeti alakjából, hogy azt már bajosan lehet meghatározni, mi belőle a régi, mi a hozzátoldás.”
Ez igaz, de ha – Orbán Balázs szavaival – nem „az építészet rideg mértani alakjainak mérszalagával, hanem a múlt emlékeinek kegyeletével, hagyományainak varázsával eltelten közelítek” ezen szegényes külsővel bíró épülethez, mást látok, másként látok, mint a szem vagy a fényképezőgép. Látom, mert látni szeretném, hogy ezt a régi palotát miként népesítik be történelmünk nagy alakjai.
 

Móser Zoltán, mno.hu

Hozzászólások

teddike
2016-01-28 13:27
Tinkmara: köszi szépen. Én még mindig a film hatása alatt vagyok valahol. Egyszerűen nehéz elhinni, hogy kevés pénzből, egy nagyon látványos sztorit tudnak összerakni, és ráadásul sokkal több mondanivalója van, mint a nyáron látott filmek 90%-nak. Ha tehetem még megnézem.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (342) Mozaik (83) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (8038) Szépségápolás (15) Politika (1582) Flag gondolja (38) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (543) Gazdaság (724) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2898) Történelem (18) Életmód (1) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Tv fotel (65) Egészség (50) Belföld (11) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>