A jelenlegi – később barokkizált –, premontrei alapítású jánoshidai templom középrésze sok román kori maradványt őrzött meg. Az első építmény egyhajós volt. A hajó keleti végénél két oldalról egy-egy szimmetrikus elrendezésű, azonos formájú és méretű kápolna helyezkedik el, amelyek szentélye sokszögzáródású. „A kápolnák szentélyeit a déli kapu tagozatához hasonló lábazatról induló faloszlopok tagolták a sarkokon, amelyeket a belső térkiképzéshez hasonlóan oszlopfejezetek díszítettek. A déli kápolna szentélyének belső kiképzése hasonló a külső oldalakéhoz. A lábazatról induló faloszlopokat bimbós oszlopfők díszítik, melyek egy körbefutó osztópárkányt tartanak. Erről indul a szentély boltozata.
A főszentély belső és külső kiképzése hasonló volt a déli mellékszentélyéhez. A főszentély lebontott diadalívének északi oldala közelében, a főhajó északkeleti szögletének falából került elő a román kori templom legértékesebb részlete, egy falfülkébe foglalt dombormű része, amelynek másik részét a barokk főszentély építése idején elpusztították.
A dombormű egyidős az első templommal. Két különböző síkon elhelyezett mezőre osztható, világosan utalva ezzel az égi szférára és a földi világ helyzetére. A felső, mélyebb szinten kialakított mezőben, a dombormű egyharmad részét képező kőlapon Gábriel arkangyal jobbra (középre) forduló és lépő alakját látjuk, bal kezében liliomos botot, a jobban könyvet tart. Gábriel arkangyal vitte hírül Zakariás főpapnak fia, Keresztelő Szent János és Máriának Jézus fogantatását. A korszak ábrázolásai nyomán feltételezhetjük, hogy a felső mező közepén Szűz Mária, másik oldalán pedig a templom védszentje, Keresztelő Szent János alakja díszíthette a hiányzó két kőlapot.”
Hogy mit mondott Zakariásnak, milyen üzenetet vitt a képen látható arkangyal, azt Lukács evangéliumából tudhatjuk meg:
„Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta (Zakariást), és közben imádkozott.
Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: »Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz.
Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.«
Zakariás megkérdezte az angyaltól: »Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.«
»Én Gábor vagyok – felelte az angyal –, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz, és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.«
A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben.
Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt.” (Lk 1, 8–22.)