Ma 2020 augusztus 09. Emőd napja van. Holnap Lőrinc napja lesz.
b13836e9ae5ace0e0735b7e1e5450bf5.jpg

Hogy kibéküljön a föld és az ég

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot

 

Minden átrendezésnek (és átrendeződésnek) legalább annyi a haszna, mint a kára, mondom a tegnapi takarítás után. Mint mindig, most is biztosan eltűnt valami, de a fordítottja is igaz: sokszor előkerül egy-egy olyan könyvem, kéziratom vagy negatívom, amelyet régóta keresek. Így került a kezembe a napokban egy füzet nagyságú könyvecske, amelyet épp ott nyitottam ki, ahol a jegyzetben M. Z. szóbeli közlésére hivatkozik a szerző.
1980-ban a Somogy megyei Belegen és Ötvöskónyiban jártam, s Kodály Zoltán volt énekeseit próbáltam megtalálni a temetőben. Ott készült ez a kép is, amellyel sokáig nem tudtam mit kezdeni. A kérdés nyilvánvalóan adódott: hogyan és miért került ide ez a patyolattiszta törülköző? Tomisa Ilona néprajzkutató könyvéből aztán megtudtam, hogy a kopjafás temetés egyik – talán utolsó? – emlékeként. A magyarországi körmeneti zászlókról szóló könyvében szól többek között arról is, hogy az ország számos katolikus vidékén ma is élő törülközőkötés szokása a templomi zászló eredeti szimbolikájára emlékeztet. A győzelem jeleként látjuk a feltámadt Krisztus kezében egy hosszú szárú kereszten. A napjainkban élő szokás kialakulásával – miszerint az elhunyt hozzátartozói közül valaki fehér damaszttörülközőt köt az úgynevezett halálkörösztre, amelyet a koporsó előtt visznek – nem vagyunk tisztában. A magyarázatot azonban maguk a szokás fenntartói adják meg a rákérdezésnél: „hogy a föltámadáskor avva’ lebbegessünk (= integessünk) … mert akinek nem raknak a körösztre, annak nem lesz zászlója … hogy a föltámadáskor azt lobogtassuk”.
„A néphit szerint tehát erre a kendőre a halottnak a feltámadáskor (az utolsó ítélet bekövetkeztekor) lesz majd szüksége. De miért kell azt lebegtetni? A választ a zászló győzelmi jelentésében kell keresnünk. A feltámadt Krisztus is a halál fölötti diadalának jelvényeként tűzi keresztjére a fehér zászlót.
Az sem véletlen, hogy a fekete színű halálkörösztre fehér törülközőt kötnek. A fekete a liturgiában a gyász jele, a fehér pedig az öröm és ártatlanság kifejezője. A keresztre aggatott fehér törülköző tehát a vallásos ember számára jelzi, hogy Krisztus keresztje által a bűnből és a halál igájából megváltott minden embert.”
E fehér kéztörlőt (zászlót) a szélén két vörös (bordó) sáv szegélyezi. Csaknem olyan, mint az angol zászló. De ha ez a magyar szokás régi, ősi, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy színei révén elvezessen bennünket akár Árpád-házi királyaink korába: a még mindig rejtélyes – ezért sokszor meglepő részleteket felmutató – magyar középkorba.

 

 

Móser Zoltán, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Tereb (140) Történelem (14) Mondom a magamét (4711) Rejtőzködő magyarország (171) Szépségápolás (15) Sport (729) Jobbegyenes (1816) Politika (1571) Belföld (5) Autómánia (61) Heti lámpás (243) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Életmód (1) Mozaik (83) Mozi világ (440) Gazdaság (652) Flag gondolja (33) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Nagyvilág (1450) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (489) Vetítő (37)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>