Sajnos nem látok a jövőbe, de bizton állíthatom, még sok TVD finálé áll előttünk. Igaz ehhez nagyon sok mindennek kell teljesülnie, de a sorozat szempontjából bőven elég ha ez a csapat, így ahogy van együtt marad. Nagyon hosszú utat jártunk be ezalatt a 22 rész alatt, és azt kell mondjam, amennyire döcögősen indultunk be, annyira jó most a sorozat rajongójának lenni. A pilot után nem gondoltam, hogy egy ennyire sikeres sztorival van dolgunk, pedig már pár rész után látszott, az írók tudják mit csinálnak. Szépen elővezették a történetet, bemutattak mindenkit, ha kellett ki is írtak szereplőket, szóval minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyon erős első évadtól vegyünk búcsút. Ráadásul nyugodtan írhatom azt is, bőven van még potenciál a sorozatban, így egyáltalán nem meglepő, hogy a folytatást is nagyon várom.
Visszagondolva az első részre, akkor még azért kezdtem el nézni, mert kíváncsi voltam, hogy mit kezdenek ezzel a twilight klónnal? Na meg ott volt a nagy eyecandy faktor, hiszen a sorozat főszereplői mindkét nem számára adnak egy kis néznivalót. Szóval innen indultunk. A történet egyáltalán nem érdekelt, és ez a jó testvér rossz testvér, egy jó csaj felállást még klisésnek is tartottam. Aztán nagyon szépen felépítették a várat. Volt előzmény, megismertük az okokat, volt jelen, na meg sokszor szemtanúi lehettünk a múlt és a jelen találkozásának is. Na ez kicsit csöpögős lett, de higgyétek el, ritkán lát az ember ennyire jól felépített mesét, főleg CW szinten.
A színészek közül volt pár, akiket korábbról lehetett ismerni, de a többség újoncnak számított, legalábbis én nem nagyon találkoztam velük. Ennek ellenére szerencsére nagyon is meghálálták a bizalmat, és nem okoztak csalódást. Bár nem mondom, hogy hatalmas alakításokat láthatunk, de Ian Sommerhalder-t mindenképpen ki kell emelnem, aki remekül hozza a badass vámpír szerepét, ráadásul még érzelmeket is képes kimutatni. Szóval a hölgyek biztos beleszerelmesedtek. Pont annyira, mint mi férfiak Nina Dobrev játékába, vagy említhetném Candice Accola-t is, aki szintén kellemes meglepetés lett az évad végére.
A főbb szereplők mellett a vendégszereplőket is ki kell emelnem. Ilyen pl. Matt Davis, aki nagyon jó töri tanárnak bizonyult, és a helyzet jelenlegi állása szerint a jövőre is maradni fog. Vagy itt van David Anders is, aki szintén jól kapcsolódott be a történetbe. De nem megyek el Kelly Hu mellett sem, vagy Malese Jow-t is említhetném, remekül játszották szerepüket. Ebből a felsorolásból is látszik, jó csapatot szedtek össze, és ezért is jár a dicséret mindenképpen. Foglalkozzunk kicsit a történettel is? Na jó, jöjjön egy kép, alatta pedig spoileresen a finálé eseményei egy kis felvezetéssel:
Akik nem nézték a sorozatot, és csak a fináléra kíváncsiak, bizony nagyon sok mindent nem fognak érteni. És én sem fogok tudni mindent leírni, hogy érthetőbbé tegyem. Az előismeretek nélkül a finálét nem lehet a helyén kezelni. Tudnunk kell azt pl., hogy Elena egy Katherine nevezetű vámpír hasonmása. Teljesen úgy néznek ki, ami a két Mystic Falls-ba visszatérő vámpírt is megbabonáz. Igaz Stefan és Damon pont a korábban említett Katherine-nek köszönhetik átalakulásukat, és annak idején, mindketten kapcsolatban voltak a hölggyel. Azt is tudnunk kell, hogy Elena örökbefogadott gyerek, így nem a Gilbert család vére folyik ereiben. Jobban mondva, azt gondolhattuk, hogy nem, de a végére kiderült, hogy John Gilbert valójában Elena apja. És Isobel, egy másik vámpír, az anyja, aki korábban Alaric felesége volt. De amit talán a leginkább tudnunk kell, hogy annak idején, az alapító atyák, igen a városnak, létrehoztak egy szerkezetet, amivel ki lehet szűrni a vámpírokat. Ez a szerkezet egy olyan jelet/hangot ad ki, ami erős fájdalmakat okoz a vámpíroknak.
Ez utóbbi szerkezetes dolgot azért írtam le, mert ennek az összeszerelése volt a lényeg a fináléban. John azért tért vissza Isobel oldalán, hogy megkapja ezt a szerkezetet, és kiirtsa a vámpírokat a városban. Álma egészen jól alakult, hiszen Isobel körbefenyegetve a saját lányát és annak barátját, megszerezte az eszköz utolsó darabját. Amit Bonnie, korábbi sérelmei miatt nem hatástalanított. Így fordulhatott az elő, hogy egy hatalmas ünnepségen a rendőrök simán el tudták kapni a vámpírokat, és egy égő házba tudták vetni őket. Ahol a többségük meghalt.
Természetesen a helyzet nem volt ennyire egyszerű. Damon is ide keveredett. Valamint Elena tesójának szerelme, Anna is. Aki ráadásul megígérte Jeremy-nek, hogy átalakítja, vámpírrá teszi. A történet alakulásában Anna halála volt az első, ami biztosított minket arról, hogy itt bizony nagyon jó finálét láthatunk. Sőt, időközben az is kiderült, hogy nem csak vámpírok vannak a városban, hanem (valószínűleg) farkasok is. De erről majd csak a következő évadban fogunk többet megtudni, mindenesetre egy apró jelet ezzel kapcsolatban is elejtettek nekünk.
A Bonnie segítségével kimenekített Damon, illetve Stefan és Elena is megnyugodott, hogy minden rendben. Mi is kezdtünk megnyugodni, és fel is tettem magamnak a kérdést, mi lesz még itt? Egy halott szereplőnk már van, kiderült valami a jövőre nézve is. Valamint egy szereplőnk a kórházban fekszik, és nem tudjuk mi lesz vele. Caroline-ra gondolok itt, de visszatérése szinte biztos, ha meg akarták volna ölni, már most meghalt volna. Szóval még volt hátra a fináléból, és jöhetett a találgatás, hogy mi lesz még itt, aztán gyorsan meg is kaptuk a válaszokat.
Kezdetben azt hittem Damon fog rátörni John-ra, amiért ezt tette velük, de teljesen más történt. Először is Bonnie megfenyegette Stefan-t, hogy a jövőben bármi rosszat tesznek, vele gyűlik meg a bajuk. Majd láthattunk egy elég romantikusra sikerült jelenetet, amikor Damon és Elena megcsókolják egymást. Ezt egyébként jól felépítették, akár még számítani is lehetett erre, de volt ebben egy hatalmas csavar. Elena miután bement a házba, és egy helységbe került John-nal, aki ugye elvileg az apja, kést ragadott, levágta az újjait és ezzel együtt a gyűrűt is a kezéről, majd megölte. Természetesen ezekben a pillanatokban már tiszta volt mindenki számára, hogy Katherine tért vissza! Az egyik cliff pedig pont ehhez köthető, hiszen Elena is hazaért, és hangokat hallott a konyha felől, de itt el is köszöntünk pár hónapra a sorozattól.
Előtte viszont, egy nagyobb cliff is épülőben volt. Jeremy, Elena testvére rászánta magát az átalakulásra, amit csak úgy érhet el, ha előtte meghal, de vámpír vér van a szervezetében. Így láthattuk ahogy megissza Anna vérét, majd gyógyszerekkel túladagolja magát. A második évadban pedig megtudjuk, hogy sikerült a terve vagy sem.
Bár eléggé össze-vissza bejegyzés született erről a 42 percről, fogadjátok el azt a tényt, hogy nagyon jó fináléval van dolgunk. Ami igaz, hogy nehezen indult be, még az első percekben építkezni kellett, de aztán szépen felpörögtek az események. Jöttek a szokásos nagy mondatok Damon szájából, és haltak a szereplők, ráadásul most ismertebbek is. Egy jó fináléhoz mindenképpen valami ilyesmi kell. Több kérdés ott lóg a levegőben. Van két szereplőnk, aki élet és halál között utazik éppen, egy aki nem tudja mibe fog keveredni. Illetve gondolkodhatunk azon, hogy mi lesz most majd a testvérekkel, illetve mikor láthatunk akcióban farkasokat is.
Pontok tekintetében 8/10 a fináléra, és 7/10 a teljes évadra. Azt hiszem a CW egy nagyon jó és sikeres sorozatot talált, ami jelenleg a legnézettebb a csatornánál. Az évek óta húzódó, "mikor lesz vége a Smallville-nek vagy a SupNat-nak" kérdésre méltó válasz érkezett. Megtalálták az utódot. Most már csak az a kérdés, hogy a folytatásra sikerül e megtartani a nézőket. Ha igen, akkor még nagyon hosszú évek állnak előttünk Elena-val, Damon-nal és Stefan-nal a fedélzeten.
teddike
(
]]>teddike.freeblog.hu]]>)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja