- 0
A héten több apróbb hírrel is szolgálhatunk a sorozatokkal kapcsolatban, illetve foglalkozunk a 2009-es Emmy díjátadóval is, érdemes tehát tovább olvasni…
Miről maradtunk le?
Nem megszokott dolog, és talán rögtön nevezhetném teljesen feleslegesnek is, de mivel rovatunk hetente egyszer jelentkezik, így nem csak azzal érdemes foglalkozunk, hogy mit kapunk a jövőben, hanem azzal is, hogy miről maradtunk. Vannak sajnos olyan apróságok is, amiket nem lehet hetekkel előre tudni, közben változnak a dolgok, de bízom benne, hogy egy ilyen figyelemfelkeltő bejegyzéssel talán elérjük azt, hogy ha utólag is, de előkeresi mindenki az adott sorozatot.
Az előző héten történet ugyanis, hogy a már írt Chuck, Minden lében négy kanál illetve a Hazudj ha tudsz mellett a Döglött akták negyedik évada is folytatódott. Annyit érdemes tudni a sorozatról, hogy olyan ügyeket próbálnak megoldani, igen nyomoznak, amik már nagyon régen történtek, így ennek megfelelően, aki esetleg szereti a visszautalásokat, modern szóval élve flashback-ek jelenlétét egy sorozatban, azoknak mindenképpen ajánlatos. Már csak azért is, mert „egy rész egy eset” elvet követve bármikor bekapcsolódhatunk az aktuális évadba.
Szintén az előző héten került sor arra a Nyomtalanul részre is, amiben a CSI szereplői is szerepet kaptak. Ezeket úgy nevezzük, hogy crossoverek, lényege pedig annyi, hogy egy sorozat szereplői feltűnnek egy másik sorozatban, illetve fordítva. A CSI nyolcadik évadában (hatodik rész) elkezdtek egy közös ügyön dolgozni a két sorozat nyomozói, és most kaptuk meg a folytatást, a Nyomtalanul hatodik évadának hatodik részében Grissom is szerepelt.
Emmy - 2009
Július 16.-án "kihúzták" az idei Emmy jelöltek névsorát, és bár hatalmas érzelmi kitörések közepette vettük sokan tudomásul a dolgokat, mostanra már teljesen lenyugodtam, és rájöttem, hogy ennek sincs azért a látszatnál nagyobb jelentősége. Ezt csak azért mondom, mert nyilván szerettem volna, ha több olyan sorozat is kap jelölést, ami az én saját kedvencem, vagy jobban fogalmazva többet kap a mostaninál, de ez nem így történt. Igen, most a Lost és a BSG futott át az agyamon.
Ehelyett viszont jött a papírforma, rengeteg 30 Rock és Mad Men jelölés, amivel nem lenne semmi baj, de mint azt látni fogjátok, egy kategóriánál teljesen elszálltak szerintem, de ezt majd úgy is észreveszitek. Vannak azért apróbb dolgok, aminek örülök, vannak csalódások, de döntsétek el ti, hogy mennyire jó ez most.
A másolás helyett inkább mutatok egy linket, ahol megtudjátok nézni az összes jelöltet: ide kellene kattintani.
Azért a legjobb dráma és komédia (sorozat) jelöltjeit megmutatnám már itt is:
Komédia: Entourage, Family Guy, The Flight of the Conchords, How I Met Your Mother, The Office, 30 Rock, Weeds
Dráma: Big Love, Breaking Bad, Damages, Dexter, House M. D., Lost, Mad Men.
A legtöbb jelöltek listáját nézve, vannak azért vicces dolgok. Azt már írtam, hogy a 30 Rock 22 jelölést kapott (15 kategória), amit nagyon nem értek (biztos velem van a baj). De azt sem értem, hogy tudott 6 jelölést kapni a 24, a Lost és a BSG pedig csak ötöt? Na jó, azt nézni kell, hogy milyen kategóriákban, de akkor is meglepő ez számomra. Mint ahogy az is, hogy Shield a záró évad után konkrétan semmit nem kapott.
De nem akarok ennyire negatívan hozzáállni a dologhoz, talán idén pl. Neil Patrick Harris (Így jártam az anyátokkal) befut, vagy Michael Emerson (Lost) lehet kap valamit. És hatalmas kérdés (NOT), hogy vajon Sheldon (The Big Bang Theory) képes e labdába rúgni Alec Baldwin (30 Rock) mellett (NOT).
Előző cikkSorozat mustra II.