Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
95143c774c62ee603a5d6d54a8634676.jpg

Sorozat mustra XIII.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az évad vége felé közeledve, vagy éppen benne a sűrűjében, jöjjön egy áttekintés, hogy hol is tartunk manapság. Lehetne az is a felvezetés, hogy „nézünk mint a moziban”, de nem, hiszen fotelünk kényelmét nem feladva, minden este kapcsolgatunk, vagy éppen a külföldön megjelenő sorozatokat várjuk. Olvassatok tovább, ha van kedved elmerülni kicsit ebben a világban.

Születnek a csillagok

Nem éppen a legjobb cím, és nem is hívja fel teljesen a figyelmet arra, hogy miről is szeretnék írni, de valamivel el kell kezdeni ezt a bejegyzést. Az oldal nagyobb leállása pont egybe esett a hazai műsorok beindulásával, így arról külön nem emlékeztünk meg. Most is csak egy összefoglalót fogtok kapni abból, hogy hol tartunk most:
 
Sokan, többször megvádoltak azzal, hogy RTL párti vagyok egyértelműen. A helyzet azért nem ennyire komoly, mármint nagyon nem szoktam nézni a műsorokat, inkább csak mások véleményét illetve a nézettséget követem. Még októberbe, amikor kiderült, hogy melyik csatorna milyen műsorral fog jelentkezni, sejteni lehetett, hogy az RTL aratni fog. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez ennyire biztos győzelem lesz, de azóta kijelenthetjük, hogy bizony ezek az adatok büntetnek.
 
 
Az újoncok között szerepet a Tv2-n a Párbaj, illetve a Sztárral szemben. Utóbbi több újságban is reklámozva lett, illetve Vágó új vetélkedője sem kerülte el a figyelmünket, viszont a nézettség elmaradt. A vetélkedő, 40 adást élt meg, és végig a Vacsoracsata ellen kellett volna bizonyítson. Így utólag számunkra csak annyi a fontos, hogy egyik adás sem tudta megverni a főzős „vetélkedőt”.
 
A Sztárral szemben már más tészta volt. Szombat estére volt berakva a műsor, de az RTL-en induló Csillag születik rögtön az első adást porrá zúzta. Nem nagyon emlékszem pontos adatokra, nagyságrendileg 2 millió feletti nézője volt a tehetségkutató műsornak, míg a celebekkel operáló vetélkedő 600 ezer embert volt képes csak a képernyő elé csalogatni. A Tv2 gyorsan elismerte a vereségét, és áttette a műsort péntek estére, de itt is nagyon gyorsan megbukott, és végleg eltűnt a hazai palettáról.
 
A Tv2 egy másik fix győztesét is megszorongatták, sőt hetek óta le is győzik. Hétfő este az NCIS rendre kikap Benkő-től és potenciális feleségeitől. A műsor minőségét nem szeretném firtatni, nem az én dolgom, mindenesetre az, hogy ez egy „trash reality” szerintem mindent elmondd. És ne üljünk fel annak, hogy majd ebből örök szerelem lesz, meg lagzi. Jön majd a második és lehet a harmadik évad is, mint más országokban is.
 
 
Az eddigiekből talán kiderült, hogy bizony a Tv2-nek nem jöttek be a húzásai. Egyedül a szerda este tartja magát. House-t nem lehet lenyomni. És ez maradjon is így, legalább ezen az estén. És ha már House, akkor el kell mondanom, hogy több sorozat is folytatódott. Hosszú szünet után visszatért a Vészhelyzet és a Grace klinika is.
 
A jövőről is essen szó röviden: Benkő és a Csillag születik decemberbe véget ér. Mint ahogy az előbb említett Grace klinika finálé is sorra kerül. De jönnek új műsorok. A Széf helyét újra átveszi a Vacsoracsata. Elkezdődik a Gyilkos elmék negyedik évada, illetve január esetleg február környékén jön a Mentalista második évada is.
 
 
Nyugaton a helyzet változatlan
 
Utalva ezzel az amerikai sorozatokra, hiszen onnan próbáljuk beszerezni többségüket. Hosszabban most még nem írnék ezekről, elégedjünk meg annyival, hogy most egy csendesebb időszak következik. Nagyon sok sorozat, sőt az összes lepihen, rövidebb – hosszabb időre, hogy majd január elejétől újult erővel támadhasson. Illetve több olyan sorozat is van, ami még csak most kezdik meg pályafutását. Több újonc is bemutatkozik majd januárba illetve februárba. De mint mondtam, vannak nagy visszatérők is.
 
 
Január közepén elkezdődik a 24 nyolcadik évada, ezzel együtt tehát Jack Bauer nyolcadik nagyon szar napját nézhetjük. Örömteli hír, hogy sokak kedvenc kémsorozata a Chuck szintén januárba tér vissza.
 
De, és ezzel egészen biztosan, hogy lejt a hazai pálya, a legjobb hír (számomra) az volt, hogy bejelentették a Lost záró évadának premierjét. Február elején visszatér tehát a sorozat a befejező, hatodik évadra.
 
Tudom ez nagyon szellős bejegyzés lett az amerikai sorozatokkal kapcsolatban, de próbálom rendszerezni majd őket, és a legtöbb, nagyobb eseményről most a holtidőszakban írni majd. Megértéseteket előre is köszönöm, illetve térjetek majd vissza, remélhetőleg rendszeresen fognak majd érkezni a bejegyzések.


teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Életmód (1) Flag gondolja (36) Belföld (10) Egészség (50) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Kultúra (6) Tereb (146) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>