Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
09d465165f5e370ac90b11897148861c.jpg

Sorozat mustra XII.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy olyan sorozatot szeretnék bemutatni nektek, amelynek első részét talán a legtöbben várták. Az idei évad high concept sorozatáról, a FlashForward-ről lesz szó hosszabban, amelyet már most a Lost-hoz hasonlítanak, érdemes tovább olvasni.

FlashForward – 2:17 a jövőből!

A hét talán legjobban várt pillanata sokak számára az volt, amikor végre kezükbe tarthatták az évad legjobban várt high concept sorozatának első részét. Ezt csak azért szerettem volna így felvezetni, mert nagyon jól tudom, hogy sokan várták már, illetve azt is, hogy mindenki a Lost-ot látja benne. Szerintem teljesen rosszul, de mindenképpen feleslegesen. Vannak átfedések, meg hasonlóságok, de az csak azért van, mert hasonló kategóriába tartozik a kettő. A készítők már jó előre belebegtették, hogy három de inkább négy évadra terveznek. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy ők tudják hova akarnak eljutni, és mi a vége a sorozatnak. Ha így van, akkor nagyon jó dolgok elé nézhetünk, ha viszont nem, akkor már most kaszáljuk is a sorozatot.
 
Saját véleményemet megosztva, a pilot hozta azt, amit szerintem minimálisan elvártam tőle. Nyáron már több olyan előzetes is volt, amiből nagyjából lehetett tudni, hogy mi is fog történni. Innentől tényleg csak az volt a kérdés, hogy miként kerülnek fel a táblára a bábuk, és milyen keretet kapunk az egész köré? Ne értsetek félre, magasan a legjobb újonc, és mindenképpen maradni akarok a folytatásra, hiszen nagy pillanatokat tartogathat még a sorozat, de azért annyira nem dobtam el az agyam tőle. Ez persze betudható annak is, hogy mivel pilot-ról van szó, nagyon gyorsan el kellett jutnunk egy olyan ponthoz, ami után már könnyebb lehet a részeket felépíteni.
 
Még a spoilerek előtt annyit elmondanék, hogy a FlashForward története Robert J. Sawyer regényén alapszik. Én a könyvet nem olvastam, mostanában hallottam róla először, hogy a sorozat előtérbe került. Ezzel tehát semmiképpen sem tudnám összehasonlítani. A történet röviden annyi, és ezt már mindenki fújja szerintem kívülről: egy átlagos nap átlagos pillanatában a Föld teljes lakossága 2 perc 17 másodpercre elveszítette az eszméletét. Ezalatt az idő alatt, pedig mindenki bepillanthatott a jövőjébe, ami nem is annyira távoli jövő, hiszen egészen pontosan 6 hónappal előre ugrott mindenki. Na de jöjjön egy kép, aztán folytatom SPOILERESEN a dolgokat:
 
 
A történet minden egyes szegletébe felesleges belemennem, hiszen még mi sem tudhatjuk, hogy egészen pontosan mi történik itt, és merre tartunk. A történet elején megismerünk egy alkoholizmuséból gyógyuló rendőrt, Markot (Joseph Fiennes), aki boldog(?) házasságban él sebész feleségével, Olivia-val (Sonya Walger), illetve van egy csodás kislányuk. Továbbá elég gyorsan megismerjük Mark társát Demetri-t (John Cho), akivel egy közös ügyön dolgoznak. Ám a dologban bonyodalmak keletkeznek, elkezdenek üldözni egy autót, és ekkor üt be az a pillanat, amikor mindenki elveszíti az eszméletét. 2 perc 17 másodperc után pedig egy olyan környezetben térnek magukhoz, amire először nem ismernek rá. Természetesen azért nem, mert az ájulások miatt katasztrófa övezet lett mondhatni az egész Földön, hiszen az emberek mozgás közben vesztették el eszméletüket. Ez hatalmas károkat okozott, repülők zuhantak le, rengeteg ember halt meg, és sorolhatnám.
 
Ez a kiinduló helyzet, innentől kezdenek el rendőreink azon agyalni, hogy vajon mi történhetett, folyamatosan gyártják a különböző lehetőségeket. De szépen lassan mindenki kezd rájönni arra, hogy látott valamit ebben a rövidke időben. Elkezdik összerakni a dolgokat, és ekkor jönnek rá, túlságosan is gyorsan, hogy bizony a jövőbe tekinthettek, és hat hónappal későbbre, tehát 2010. április 30.-án voltak. Megismertünk és láttunk is pár képet a jövőből, amivel elindulhattunk mi is találgatás útján. A teljesség igénye nélkül, Mark annyit látott, hogy nyomoz egy ügyben, ismét iszik, teljesen maga alatt van, és éppen rátörnek, meg akarják ölni. Felesége azt látta, hogy már nem él együtt Mark-al. Mark társa nem látott semmit, ami jelentheti azt, hogy ő már meghalt(?). Illetve szerencsére volt olyan is, aki teljesen jelentéktelen dolgot látott, mint pl. a wc-n ülve újságot olvasott. Ez egyébként szerintem nagyon jó ötlet volt, nem kell mindenkinek feltétlenül valami komolyat látnia. De az tény, hogy a jelentősebb karakterek valami olyasmit éltek át, amiből az jött, hogy hat hónap alatt jelentősen megváltózhat az életük.
 
 
Egyértelmű, hogy egy high concept sorozatról van szó, amelynek a pilotja masszív volt nagyon. Értem ezalatt, hogy rég nem látott akciókat láthattunk benne, nagy karambolokat, valahogy az eszméletvesztés utáni világot be kellett mutatni, és ez egy két apróságot leszámítva teljesen jól is sikerült. Ebből adódóan, de lehet már magam ismétlem, nagyon látványos kezdés volt ez, illetve a történet is természetesen izgalomban tudja tartani az embert. Viszont teszem fel magamnak a kérdést, hogy akkor miért nem vagyok elégedett?
 
A kérdésre egyébként nem tudnék kielégítő választ adni, lehet csak fanyalognék, de nekem a főszereplő egyáltalán nem szimpatikus, sőt a társát játszó Cho is nagyon idegen számomra. Emellett az is zavart, hogy nagyon gyorsan rájöttek a jövős dologra, és nagyon hülyén is lett ez előadva. Ennyire természetes lenne, hogy elájulunk azt hello?! Aztán az sem volt túl jó, hogy szétesett az egész világ, de 10 perc után már tudtak telefonon beszélni. Vagy ott van az is, hogy nagyon gyorsan rendet raktak, és mindenki nyugodtan aludhatott otthon. És a pont az i-n, de lehet ezzel már tényleg hasogatom a szőrszálakat, hogy mennyire klisés már ez a "hozzunk létre egy weblapot" duma?
 
Ettől függetlenül, ha nem is kilóra, de megvettek. És mondanom sem kell, hogy az utolsó egy perc megemelte egy kicsit a vérnyomásomat. Tehát nincs ezzel semmi baj, meg kezdésnek 7/10, de valami még sem kóser. A folytatásban persze kapjuk majd a válaszokat, és eldönthetjük, hogy maradunk e a sorozatnál.
 
 
Mit tartogat számunkra a jövő, vagy mire érdemes várni? Ezeket nem csak magamtól találtam ki, hanem több helyen olvasgatva is ezekbe botlottam:
 
   1. Kezdjük egy alap kérdéssel, vajon a jövő megváltoztatható? Mármint tudom, hogy hülye kérdés, és a válasz az, hogy természetesen igen, akkor viszont nem értek pár dolgot, mármint miért kell abba az irányba haladni, hogy feltétlenül bekövetkezzenek a dolgok? Jó, eddig csak egy ilyen "rész" volt, amikor a kiscsaj odaadta apjának a karszalagot.
   2. A következő nagy kérdés, hogy mi lesz a főszereplő párossal? Vajon tényleg szétmegy a házasságuk, és ez is hatással lesz arra, amit a jövőben látott Mark?
   3. Ott volt Olivia társa, aki mellesleg öngyilkos akart lenni, vajon miért akarta ezt? Illetve mit láthatott a jövőben, hogy most már megnyugodott?
   4. Ott van Mark (nem jut eszembe a szó) ismerőse, (megvan) szponzora, aki segít neki ha problémai akadnak, mármint az alkohollal. Szóval ő jelenleg úgy él, hogy lánya elvileg meghalt. A jövőben viszont azt látta, hogy a lány életben van.
   5. Itt van szegény Demetri, aki nem látott semmit. Ez mit jelenthet? Tényleg a halált, vagy "csak" aludt? Szar húzás lenne az utóbbi, de nem kizárt.
   6. Mit keresett egy kenguru az utcán? Az állatokra is hatással volt a dolog?
   7. Mindenki ugyanazt a jövőt látta? Vagy vannak/lehetnek különbségek?
   8. Ami engem nagyon foglalkoztat, vajon lesz még egy flash? Mármint ha tegyük fel valaki olyat tesz, ami nagyban megváltoztatja azt a jövőt, ami felé elvileg most haladunk, akkor jöhet egy újabb?
   9. Aztán itt van a nagy kérdés az utolsó percben látott jelenettel kapcsolatban.
 
Részemről ennyi, kicsit hosszú lettem, de ki akartam írni magamból mindent. Ami jó, de egyben rossz is valahol, hogy nem tudom az emberek mennyire készültek fel arra, hogy újra mozaikokat rakjanak össze? Mennyire lehet hosszan fenntartani az érdeklődést? Folyamatos kérdések, amiket nem is teszek fel egyelőre, meglátjuk a jövőben merre tart a sorozat. De még egyszer hangsúlyozom, nagyon remélem a készítők tudják merre haladunk, és nem útközben kezdik el kitalálni a dolgokat, mert akkor nagy logikai gubancok lehetnek még itt.


teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Sport (729) Történelem (18) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Mozi világ (440) Autómánia (61) Heti lámpás (342) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Életmód (1) Egészség (50) Szépségápolás (15) Belföld (11) Politika (1582) Irodalmi kávéház (543) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Tv fotel (65) Gazdaság (724) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8038)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>